Az eredetileg 1997-ben megjelent könyv magyar fordításáról Jakab-Benke Nándor, a www.filmtett.ro szerkesztője az MTI-nek elmondta: nagyjából egy-másfél éve döntötték el, hogy a kolozsvári magyar nyelvű filmes oktatás miatt szükséges a forgatókönyvírással foglalkozó szakkönyv lefordítása. Jakab-Benke Nándor a kötetet kollégájával, Zágoni Balázzsal együtt fordította magyarra.

Sokfajta elmélet van, de Arisztotelész óta mindig ugyanarról van szó, minden elmélet egy irányba mutat: először is kell hogy legyen egy olyan hősöd, aki valamiért érdekes, be kell mutatni élete legfontosabb konfliktusát, érzékeltetni kell, hogy ez nem csak számomra, a nézőnek, hanem számára, a karakternek is a legfontosabb konfliktus, és aztán ezt a hőst össze kell törni diribarabokra, meg kell ölni a régi embert, fel kell építeni az új embert, az új világot, amiből a célját elérheti. A hősnek képviselnie kell egy olyan igazságot, ami a film üzenete lesz, amit nézőként haza tudok magammal vinni. Sok munkával, szakmai hozzáértéssel ehhez már hozzá lehet tenni a történetet. A szakmai rész nem más, mint bizonyos keretek betartása. A néző bizonyos keretek között hajlandó befogadni a történetet. Ha ezeket a kereteket átléped – és át lehet lépni -, akkor ingoványos talajra tévedsz, és akkor egyáltalán nem biztos, hogy a néző hajlandó érzelmileg veled tartani a történetben.

A Filmíró Napok első kiadásában a hazai televíziós sorozatokat analizálták, ezúttal a játékfilmes forgatókönyvírás volt terítéken. Az idén alakult Magyar Nemzeti Filmalap pályáztatási folyamatában a forgatókönyvek minősége az elsődleges szempont, ez alapján születnek a döntések a filmtervek támogatásáról. A beszélgetés résztvevői a következő kérdésekre keresték a választ: Hogyan alakul a megváltozott filmtámogatási rendszerben a forgatókönyv szerepe? Milyen szempontok szerint választja ki a MNF a könyveket, treatmenteket és szinopszisokat, és mi a fejlesztés menete? Jobbak lesznek-e a forgatókönyvek, és jobbak lesznek-e a filmek? Megmarad-e a magyar film sokszínűsége? Milyen történetekre van ma szükség Magyarországon?

November 23-án délután a Csodák Palotája előadóterme teljesen megtelt. Ekkora érdeklődés némileg szokatlan volt, ugyanis ha korábban, ugyanezen a helyen filmes beszélgetést tartottak, az érdeklődők számát két kezemen meg tudtam számolni. Úgy látszik, a téma ezúttal szó szerint megmozgatta a tömegeket: a magyar televíziós forgatókönyvírásról beszélgettek a meghívott vendégek, akiknek természetesen a közönség is feltehetett kérdéseket.

UPDATE: Ez alkalommal Kolozsi László előadását hallgathatjuk meg, melynek címe Az arisztotelészi poétika értelmezése Hollywoodban. Köszönjük!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk november 23-án, szerdán 16-19h között a Fogadóban, ahol Andy Vajna, az HBO és az MTV vezetői, a Barátok közt, a Jóban rosszban és a Hacktion vezetőírói, producerei osztják meg gondolataikat a hazai tévés piacról.

Mi a helyzet a megváltozott magyar filmes szisztémában a forgatókönyvekkel? Milyen lehetőségekre találhat ma egy magyar forgatókönyvíró? Jobbak lesznek-e a magyar forgatókönyvek, és jobbak lesznek-e ettől a filmek? Ilyen témákról fogjuk beszéltetni a mai magyar film- és televíziós írás kulcsszereplőit. A fórum első két panelbeszélgetésén megismerhetjük a Nemzeti Filmalap filmterv-fejlesztési koncepcióját, és bemutatjuk a magyar sorozatírás legfontosabb szereplőit:

Első rész
Beszélgetés a mai magyar sorozatírásról
2011. november 23., szerda, 16-19h, Millenáris Fogadó

Ha ma valaki forgatókönyvírásra adja a fejét Magyarországon, akkor csak egy módon tud biztos megélhetésre találni – ha tévéknek ír. A két nagy szappanoperát együttesen két és félmillióan nézik naponta, de a köztévék is ráálltak a sorozat-gyártásra, miközben az HBO hatalmas energiákat és még nagyobb pénzösszegeket áldoz arra, hogy saját gyártású minőségi szériákkal rukkoljon elő. Lehet, hogy a magyar forgatókönyvíróknak a vászon helyett a képernyő felé kéne fordulnia? Megmondják a választ a hazai televíziós forgatókönyvírás legfontosabb szereplői.

Meghívott vendégek:

• Andrew G. Vajna, filmügyi kormánybiztos (Terminátor – Sarah Connor krónikák)
• Fonyódi Tibor, a Tűzvonalban, Hacktion, Géniusz c. sorozatok vezetőírója
• Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója (korábban HBO, Viasat)
• Kalamár Tamás, a Barátok közt producere
• Krigler Gábor, HBO script development executive
• Medveczky Balázs, a Magyar Televízió elnöke
• Nagy Tamás, a Jóban rosszban producere
• Zakál Edit, a Jóban rosszban és az Átok c. sorozatok vezetőírója

Moderátor: Köbli Norbert, forgatókönyvíró, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnöke

A jelszó: forgatókönyv
Bemutatkozik a Nemzeti Filmalap
2011. december 13., kedd, 16-19h, Millenáris Fogadó

Az idén megalakult Nemzeti Filmalapnál a hírek szerint a forgatókönyvek minősége lesz az elsődleges szempont, ami alapján megítélik a támogatásra pályázó filmterveket. Sőt, a kiválasztott projektek forgatókönyveit házon belül fogják fejleszteni a Filmalap konzultánsainak segítségével. Milyen szempontok szerint fogják kiválasztani a könyveket, és milyen metódus szerint fejlesztik majd őket? Megmarad-e a magyar filmek sokszínűsége? Vannak-e más lehetőségei egy magyar forgatókönyvírónak, ha a filmjét a vásznon akarja látni? Milyen történetekre van ma szükség Magyarországon? Miközben megvitatjuk ezeket a problémákat, lehetőséget biztosítunk a közönségnek is, hogy föltegyék kérdéseiket és kifejtsék véleményüket.

Meghívott vendégek:

• Andrew G. Vajna, filmügyi kormánybiztos
• Divinyi Réka, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztő szekciójának vezetője
• Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója
• Hegedüs Bálint, forgatókönyvíró, a Nemzeti Filmalap forgatókönyv-tanácsadója
• Németh Gábor, író-forgatókönyvíró, az SZFE forgatókönyvíró szakának művésztanára
• Tasnádi István, forgatókönyvíró-drámaíró
• Zomborácz Virág, forgatókönyvíró

Moderátor: Köbli Norbert

A 2011-es programok ingyenesek és bárki által látogathatók.

A programokat mindkét alkalommal állófogadás zárja, lehetőséget nyújtva a résztvevők számára a kapcsolatépítésre és a kötetlen tapasztalatcserére.

A Filmíró Napokat 2012. februárjától havi rendszerességgel kívánjuk folytatni. A tavaszi program keretében a Filmalap meghív egy-egy világhírű forgatókönyvírót (pl. Joe Eszterhas, Oliver Stone), hogy havi egy szombaton mesterkurzust tartson a filmírás elméletében elmélyülni kívánó érdeklődők számára.

Kontakt:
info@fadein.eu
www.fadein.eu

Kapcsolattartó:
Libor Anita – liboranita@gmail.com

Akár egyetértek vele, akár nem: minden történetnek van eleje, közepe és vége – vagy ahogy általános iskolában tanultuk: bevezetése, tárgyalása és befejezése -, Godard szerint nem feltétlenül ebben a sorrendben. Nem is ez Field szerkezettanának lényege, ez csak az egyik alaptétele, valamiért ezzel azonosították a nevét. Ami engem illet, a forgatókönyvírással kapcsolatos elméleteket csak annyiban követem, amennyiben gyakorlati hasznuk van; azt látom, hogy minél egyszerűbb és rugalmasabb egy elmélet, annál könnyebb a gyakorlatban alkalmazni.

Olyan szinten megszoktam, hogy stresszhelyzetben, folyamatos nyomásban kell dolgoznom, hogy ha egyedül vagyok, magammal, nyugalom van, időm van, akkor előbb le kell higgadnom, hogy egyáltalán írni tudjak. Ez abból is fakad, hogy olyan munkákban vettem részt, mint a Feketeország, amikor például elmentünk egy táborba, egész nap dolgoztunk, előbb külön-külön – a színészek is, én is -, aztán mindenki megmutatta, mire jutott. Ez egy olyan éles helyzet, ahol nincs idő tökölődni, meg kell mutatni a félkészt, a rosszat. Ezt szoktam meg, úgyhogy ezeket a kockázatos helyzeteket szívesebben bevállalom, és nem kotlok addig a szövegen, amíg nem érzem 110 százalékosnak.

Gyakorlati képzés:

Az oktatás elméleti részénél fontosabb a gyakorlati oldala: film- és sorozatepizód-elemzések és műhelymunka, melynek során a hallgatók eljuthatnak egy forgatókönyv kifejlesztéséig az oktatók és a hallgatótársak véleményét és útmutatását felhasználva.

A kurzus egyik központi témaköre az író szerepe a megváltozott filmszakmában; a nemzetközi filmfesztiválok és –vásárok a forgatókönyvíró szemszögéből, és a piac elvárásai. Kiemelt szerepet kap a hazánkban döntően félreértett filmes műfajok tematikája, illetve a kifejezetten alacsony költségvetésű (lo- és no-budget) filmek írásának fortélyai.

A tanfolyam anyaga magában foglalja a producerekkel, egyéb szakmai döntéshozókkal való kapcsolattartás, a nemzetközi szakmai fórumokra eljutás módjait éppúgy, mint a filmötlet-prezentációkra (pitching) való felkészítést.

Oktatók:

Hegedüs Bálint: Fade In alaptó tag, számos egyéb munkája mellett a 40. Filmszemlén legjobb forgatókönyv díjával kitüntetett Mázli című film forgatókönyvírója.

Köbli Norbert: Többek között a Vizsga és a Made in Hungária című filmek forgatókönyvírója, a Magyar Forgatókönyvírók Egyesületének alapító elnöke.

Lovas Balázs: Fade In alapító tag, egyebek mellett a Tesó, a Konyec és az Utolér című filmek forgatókönyvírója.

Vendégelőadók:

Divinyi Réka, a Csak szex, más semmi, a Szabadság Szerelem, a Kaméleon című filmek forgatókönyvírója, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. Fejlesztési Igazgatóságának vezetője előadást tart a most felálló új filmtámogatási rendszerről és a forgatókönyvírók előtt megnyíló lehetőségekről.

Krigler Gábor: Forgatókönyvíró, konzultáns, számos televíziós munkája mellett a Folyt. Köv. – Hogyan írjunk tévésorozatot című könyv szerzője.

Menetrend, tandíj:

A 6 alkalmas kurzus 2011. október 15-én indul.

A hat alkalmat magában foglaló kurzust kéthetente, szombati napokon tartjuk 10-16 óra között.

A délelőtti órákban elméleti előadásokat hallgathatsz meg, majd pedig kiscsoportos műhelymunka keretében fejlesztjük a hallgatók filmterveit.

Helyszín: Kürt Alapítványi Gimnázium (1117, Budapest Bogdánfy u. 5/b)

A tanfolyam ára: 90.000 forint + ÁFA

RÉSZVÉTEL MEGFIGYELŐKÉNT:

Lehetőséget nyújtunk megfigyelőként is részt venni a kurzuson, azaz ha valaki nem táplál írói ambíciókat, ám érdekli a filmezés sarokkövének számító forgatókönyvírás és dramaturgia, saját filmterv nélkül is meghallgathatja a tanfolyam anyagát.

Megfigyelőként a részvételi díj: 60.000 forint + ÁFA

JELENTKEZÉS: küldj e-mailt az info@fadein.eu címre, legkésőbb október 7-ig!

További információkért hívhatod Hegedüs Bálintot a +36 30 259 96 26-os telefonszámon. A tanfolyam részletes tematikáját itt találhatod: www.fadein.eu

Csak félig számoltunk le a tehetség mítoszával

Lehet tehetséges író valaki, vagy szerezhet tehetséget a forgatókönyvírói iskolák/könyvek segítségével: ez azonban csupán a tehetség formai oldala, a struktúra kezelésében, az anyag megformálásában való jártasság. De mi van magával az anyaggal?

Bármilyen meglepő, de a forgatókönyvírás tartalmi oldalával kapcsolatban is le lehet számolni az ihlet, a tehetség, az eredetiség mítoszával. A research látszólag egy lépés efelé, ám valami sokkal professzionálisabb dologra kell gondolni, amivel ugyanúgy nem kifizetődő dolog az írásig várni, mint a dramaturgia tanulmányozásával. Nekünk, európai íróknak ráadásul életbevágó ez az ügy, hiszen az alacsony költségvetés miatt fokozottan igaz, hogy minél érdekesebb, frissebb karakter- és háttérvilág-ábrázolással kell előállnunk. Nálunk egy sci-fi például csakis intellektuális frissességével állná meg a helyét (következésképp nincs magyar sci-fi).

Ahogy a hollywoodi dramaturgiai képzés Egri Lajos drámaesztétikájára támaszkodott, úgy természetesen a tartalmi képzésnek is komoly – és rendkívül sikeres – irodalmi előzményei vannak. Jelen írás ambíciója, hogy egyáltalán felvesse a forgatókönyvírás tartalmi képzésének lehetőségét (ami egyelőre csak önképzésként képzelhető el), érveljen a szükségessége mellett, megpróbálva kijelölni a képzés gyakorlati irányvonalait. Mindezzel nem is annyira vitát szeretnék kiváltani, hanem inkább hosszabb távú kontemplációt.

Nem elég a tapasztalat-fantázia-eredetiség-research négyesfogata

Robert McKee-nek teljesen igaza van, mikor azt írja, hogy a piac és a siker fürkészése piaci szempontból is káros az író számára, ugyanis a frissen, igazi érdeklődéssel feldolgozott történetek biztosan, garantáltan elkelnek előbb-utóbb, míg a trend szerint megírt könyvek horogra akadása lutri. Például aki krimit akar írni a krimik általános közönségsikere okán, az sokkal rosszabb menedzsere magának, mint aki egyszerűen azért ír krimit, mert szenvedélyesen érdekli ez a világ, a benne élő hús-vér karakterek, akik ugyanúgy léteznek, mint mi meg a szomszédaink (nem pedig mint a zsáner „cool karakterei”), csak másféle történetekkel. A témát jobban kell szeretni a filmtörténetnél, és filmtörténetet írunk.

Abban azonban téved McKee, hogy a tapasztalat, a fantázia, a sajátos látásmód és a research biztosítja az eredeti feldolgozást. A tapasztalatszerzés nem egy, nap mint nap seggelve dolgozó író feladata: az író élete unalmas, minek is írna különben. A valódi tapasztalat nem helyettesíthető a net böngészésével, újságolvasással, sörözés közbeni beszélgetéssel, vagy filmnézéssel („majd csak felszívódik valami”). Ha azonban mégis megadatik valakinek a megírásra érdemes tapasztalat, az általában két filmre lesz elegendő.

Az eredeti látásmód a szerzői filmesek által terjesztett mítosz. Olyan nincs, hogy ez csak úgy megadatik valakinek. Erről ennyit.

A research pedig – és ez a tény a tartalmi képzés szükségességének egyik sarokpontja – a fejlesztés néhány éve alatt nem tudja igazán, a témából merítve elmélyíteni a karaktereket és háttérvilágukat, és voltaképpen csak információkkal és ötletekkel szolgál, melyek a fejünkben levő makacs keretekbe fognak betagozódni. Így bármennyire is szárnyal a fantáziánk, műanyag ötleteink és karaktereink is együtt szárnyalnak vele.

A négyesfogat általános eredménye: nézhető, vérközepes filmek, melyek a nézők emlékezetébe vésődött korábbi, valóban eredeti és izgalmas történetek és karakterek „izgalmi emlékéből” élnek. Az ilyen filmek elvarázsolhatják ugyan a nézőt profi történetmesélésükkel, ám néhány év alatt érdektelenné válnak, és sosem ülnek mélyen. Tarantino egész művészetet épített erre, ám ez egyszerhasználatos játék.

„Na de várjunk csak, hát hallottam én már ezt ezerszer a klissékel meg mindennel együtt, ez közhely! De miért kellene minden egyes filmnek igaznak és frissnek lennie, mélyen ülnie? Emelkedjenek ki az ilyenek, de a belőlük élő utánérzet-filmeket sem veti meg a néző!” – Mindezzel egyetértek, minden szórakoztató művészetben így mennek a dolgok. Csakhogy a rendszerváltás óta egy kézen meg lehet számolni a kiemelkedő közönségfilmeket: így viszont nincs miből élniük a közepes filmeknek sem. Ez maga a tartalmi válság, a magyar film tartalmi válsága, miután a formait leküzdöttük. Erről lesz még szó később.

A tartalmi képzés a krimi zsánerének példáján

Na de lássunk végre konkrét ötleteket a tartalmi képzéshez. Nagy előny, ha van egy kedvenc érdeklődési körünk, legyen az akár a kriminális szubkultúra, vagy úgy általában az emberek mikroérintkezéseinek témája, vagy a tudomány kitárta emberi kapuk fantasztikus, elképzelt világa (a „sci-fi”), ne adj isten az emberi rettegés szörnyű hallucinációi (a „horror”) – és így tovább. Könnyű megadni a receptjét például, hogyan lehet valakiből krimi-író. Aki igazi, jó kriminális történeteket akar írni, nem krimik utánérzeteit, az mindenekelőtt felhagy egy kicsit saját – „saját” – ötleteivel, a hevenyészett, gyorstalpaló research-csel, és minden konkrét projectjét mellőzve, azoktól függetlenül elmerül a kriminális tematikában.

Kriminális magazinokat járat, kigyűjti, elemzi a karaktereket, eseményeket, miközben megpróbál lélektanilag is behatolni ebbe a klisék által eltorlaszolt világba. Szorgalmasan ki-kifesti a bűnügyi típusokat, tetteik szerint (rabló, gengszter, gyilkos stb.) és jellemük szerint (tahó, nagyszabású, magányos – persze csak kliséket tudok mondani). Anekdotákat gyűjt a bűnügyi világról, eredeti, beavatott bűnügyi történeteket olvas komoly rendszerességgel és figyelemmel. Kilistázza az összes lehetséges bűnelkövetési módot, történeteket fantáziál hozzájuk.

Rendszeresen magányos sétákra jár komolyan gondolkodni a bűnről, a kockázatvállalásról, áttörve gyermekded erkölcsi gátlásait, hogy valóban megértse ezeket a szélsőséges embereket és világuk törvényeit, tónusát. Nem ítél, nem is rajong, hanem addig tanulmányozza őket, míg beavatott nem lesz.

Sokat beszélget másokkal a témáról, hagyva, hogy háttérbe szoruljon a saját véleménye (pokolba a saját véleménnyel, ne magadat imádd, hanem a témádat!).

Folyamatosan bűnügyekről fantáziál teljesen komolyan, betörésekről, mintha ő tervezné, konkurens emberek elpusztításáról. Vérbeli színésszé válik, hogy megismerje a hidegvért, a kegyetlenséget az ártatlanokkal szemben, a halál megvetését, a bűntudatot.

Mindeközben nem dől be a „humanista”, szentimentális reflexeknek.

Ilyen és ehhez hasonló gyakorlatokat végez nap mint nap, ahogy a tornász tornázik, ha van kedve, ha nincs. De nem szeretném, ha félreértés esnék: nem kell realista-naturalista, mélyenszántó krimit írni! Csak a képzés kívánja meg az anyaggal szembeni komolyságot, a szeretetteli tiszteletet. A képzés után jön a játék a feltárt világban (természetesen ez a legjobb rész az alkotófolyamatban, ez a képzés valódi gyümölcse), megszületnek a történetek, melyek most már kidolgozásra méltók – mondjuk egy könnyed krimi-vígjáték. Baj akkor van, ha a forgatókönyvírók a játékkal kezdik, és a komoly munkát research néven csapják össze, amikor már a történet úgyis definiálva van és a háttérvilág is lényegében ott terül már az író előtt, csak ki kell töltenie a szokásos helyeket. Véletlen talán, hogy egy regényíró írta minden idők legjobb gengszterfilmjét?

Akkor ez: előzetes research?

A re-search, a kutatás minden esetben célirányos, már egy adott kereten belül keresi azt, amire szüksége van. Olyan nincs, hogy előzetes research. Itt egyáltalán nem tudjuk, mit keresünk, és mindig a legcsodálatosabb meglepetés, mikor a dolgok találnak meg minket, anélkül hogy egy percig is rágtuk volna a körmünket.

Éppen ezért elengedhetetlen a tartalmi képzéshez a türelem. A gyakorlatok során ne akarjunk rögtön gyümölcsöket szakítani a téma fájáról, mert ezzel csak savanyú, éretlen ötleteket kapunk, és óhatatlanul megint csak a filmélményeinkhez fogunk nyúlni végül. Ne akarjuk azonnal filmötletekként hasznosítani az információkat, elmélkedésünk spontán termékeit; higgyük el, ezek eleinte nem sokat érnek. Ez az egész ugyanolyan viszonylag hosszadalmas és türelmet igénylő tanulási folyamat, mint bármilyen más tanulási folyamat.

Rengeteg történet, jobbnál jobb karakter fog így kirajzolódni a szemünk előtt mindenféle erőlködés, papírra-meredés nélkül, skiccelhetünk is róluk treatmenteket, izgalmas jeleneteket, de ne a filmötletek-dossziéba szánjuk őket, hanem a műhely-dossziéba; higgyük el, ezeknél sokkal jobb és érettebb ötleteink lesznek, ha türelemmel vagyunk.

Nem egy vaskos műhely-dosszié azonban a cél, amiből majd összetákolunk egy-egy filmötletet; a képzésnek mi magunk vagyunk az eredménye, ahogy a formai képzés is a „kisujjunkba” kerül bele, nem egy szabályfüzetbe. Egy ilyen önképzés után, amely megváltoztatta gondolkodásunkat, elmélyítette tárgyi érzékünket, tucatnyi értékes és sikeres történetet írhatunk – kisujjból.

Egy általános forgatókönyvírói tartalmi képzés körvonalai

De a zsánereken innen kiindulhatunk már abból is, hogy emberi karakterekkel és történetekkel dolgozunk. A Jurassic Park nagy részét is emberi kapcsolatok teszik ki, nemcsak a Cassavettes-filmeket, és szakmai közhely, hogy minden történet szíve a karakter. Az ember, konfliktusaival, környezetével. Ha pusztán a négyesfogatra hagyatkozunk, az olyan, mintha a film szíve nem kapna elég vért, vagy mintha a vér nem friss oxigént szállítana. Ezért érdemes megfontolni néhány ötletet, hogyan képezheti magát úgy általában véve egy forgatókönyvíró.

Aki friss szívet akar a történetébe, az mindegy hogy milyen egyéni úton-módon, de a „karakterológiáját”, karakterkészletét mindenképpen rendszeresen, programszerűen fejleszti.

Például rendszeresen karakterkörutakat tart: az utcákat járva fantáziál, töpreng a járókelők karakteréről; rácsodálkozik a nőkre, rácsodálkozik a férfiakra, szorgalmasan gyűjtve és képzeletben vagy akár leírásokban kifestve a nőiesség, férfiasság típusainak bőséges csokrát. Alaposan tanulmányozza a sikeres magyar színészeket, sikerük ugyanis annak a jele, hogy vonásaikban, mozdulataikban erős, érdekes karaktereket testesítenek meg, sőt eleddig ismeretlen karakterek egész tucatját bonthatja ki belőlük az ember a fantáziájával. Mindezt hétköznapi emberekkel is lehet gyakorolni, de a színészek már „szűrt” karakterek, ők a „leveshús”.

Aki lüktető történetet akar, az szorgalmasan gyűjti a konfliktustípusokat: árgus szemmel figyeli az embereket egymás közt, párokat, családokat, barátokat, bandákat, minden rezdülésükkel együtt él, fürkészi a motivációikat, kifesti érzelmi világuk szivárványát, kitapogatja a szavak mögött, ami a vászonra való. Kilistázza a foglalkozásokat, gondolkodik a hierarchiákon a foglalkozásokon belül, a foglalkozások között; alaposan szemügyre veszi az általános, kérlelhetetlen emberi törtetést, kifestve annak megannyi típusát, tiprást, sunnyogást, seggnyalást, nem ítélkezve közben.

Tanulmányozza az emberi világot, a várost mint olyat, az országot mint olyat, szerepeivel, intézményeivel, politikai életével, kultúrájával (például az emberek családba szerveződnek), szokásaival, médiavilágával – de mindezt nem valami életidegen dologként, rendszerként, hanem mint ahol mindennap élünk, itt, ebben a világban.

Folyton-folyvást felfigyel az élet tragikus, komikus, szatirikus arcéleire, ütközteti őket, ugyanazt a történetet tragikusan, komikusan, szatirikusan is treatmentté dolgozva (ami egyben remek stílusgyakorlat is).

A magyar film sem sültgalamb

Vajnával hivatalossá is vált a már tíz éve érvényes recept: hollywoodi dramaturgiával feldolgozott magyar témák, melyek európai érdeklődésre is számot tartanak. Az éltető vonulat azonban, amit nagyjából a Valami Amerika kezdett meg, néhány kivételtől eltekintve nem feltétlenül látszik beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ennek az oka az, hogy a magyar film (és meg lehet kockáztatni, hogy az összes európai nemzet filmje) tartalmi válságban van, amit eddig elleplezett az, hogy a formai válságra hivatkozhattunk. Mindez nem azt jelenti, hogy ne lennének jó filmek, de a Valami Amerika sikerére például nem nagyon vert még rá egyetlen közönségfilm sem.

Frissen feltárt valós anyag híján az írók rendre Hollywood-utánérzésre törekednek. Egyáltalán nem érdemes azonban Hollywooddal versenyezni sem a költségvetés, sem a színészek és szerepeik „cool-sága” terén, ami jól áll az amerikaiaknak (a „cool” szót nem is cinikusan értem, hanem jobb híján használom), nálunk azonban sántít. Ha a Valami Amerikát megnézzük, ott is a realisztikusabb, európaibb-magyarabb jelenetek, elemek (a testvérhármas en bloc, vagy például a takarítónő) működnek remekül, az amerikai könnyedségre-lazaságra vagy szentimentalizmusra irónia nélkül törekvő elemek működnek ugyan, de erősen sántítva. Ám mivel az előbbi elemek dominálnak (az „echte magyarok valami Amerikát akarnak” premisszához hűen), a film mind a mai napig remekül működik, és a recept egy második részre is bőven elegendő volt. Ugyanez minden nagyobb sikernél megfigyelhető, és azt is magyarázza, miért hajlamos a közönség az olyan offbeat magyar filmeket szeretni jobban, mint a Kontroll vagy az Üvegtigris, még ha zavarja is a klasszikus dramaturgia hiánya.

Ám a „négyesfogat” Herendinek is csak két filmjét tudta elhúzni. A Magyar vándor („Valami magyarok”) szintén nem hollywoodizálódik el, azonban kudarcra ítélte a tény, hogy a szerző a legegyügyűbb magyar közhelyeken kívül nem tud benne mást felmutatni; persze, hisz nem volt más a tarsolyában, csak amit a research alatt felhalmozott.

Ha egy lépést hátralépünk, egészen komikusnak fogjuk találni a szakmai közbeszédet „a magyar filmről”, miközben Herendihez hasonlóan senkinek nincs semmi fogalma arról, mitől is lenne magyar a magyar film. Hogy is lenne, ha a fenti feladatokhoz hozzá sem szagoltak? Megdolgozni már senki nem akar egy valóban friss, ropogós, tápláló magyar filmért, ül a forgatókönyvírói iskolákon szerzett babérjain, tonnaszám nézi a filmeket egészen vissza a Megöntözött öntözőig, várva a hamuban sült ötleteket, hogy aztán majd egy jó kis „közönségfilmet” csináljon.

Ha bevallanánk magunknak a magyar filmírás tartalmi válságát, felismerve a tartalmi képzés szükségességét, akkor annak segítségével végre igazán gazdagon, tagoltan, izgalmasan tárulna fel előttünk – és a nézők előtt – a modern magyar közönségfilm anyaga.

Végszó

Európa filmgyártása sikeresen behozta a lemaradását Hollywooddal szemben a professzionális képzést illetően, a filmszakma minden területén. Az ínséges forgatókönyvírói szakmában is meghonosodott végre a felismerés, hogy a tehetség képzés nélkül nem sokat ér. Az eredmény: forgatókönyvírói iskolák, szakkönyvek, dramaturgiai kifejezések garmadája a szakmai közbeszédben, és végre valahára a tökélyre fejlesztett hollywoodi dramaturgia megjelenése a közönségfilmekben.

Ám ezzel még csak félúton járunk a professzionalitás megszerzésében a forgatókönyvírói mesterség terén. A szakmaiatlansággal és a mítoszokkal végre a tartalom terén is le kellene számolni. Ehhez próbált ez az írás némi útmutatóval szolgálni.

Sándor Máté