Jelenleg a(z) „Blog” kategória bejegyzéseit böngészed.
A következő találkozó időpontja május 27., azaz jövő csütörtök, 19 óra. A helyszín a jól bejáratott Ibolya Presszó, most is fent leszünk a galérián.
Remek lesz!
A helyszín ezúttal is az Ibolya Presszó galériája, mert minek tagadjuk, megkedveltük. Az időpont pedig március 11., csütörtök, 19 óra. Gyertek!
Idén nem lesz számvetés, fogjuk ezt is a válságra. Helyette egyszerűen csak boldog, sikerekben és forgatókönyvekben gazdag új évet kívánok nektek az oldal összes szerkesztője nevében! Köszönjük, hogy idén is olvastatok minket!
Kovács M. András
A helyszín ezúttal az Ibolya Presszó galériája, az időpont pedig december 15., kedd, 19 óra. Mindenkit szeretettel várunk!
Melynek helye a Kőleves vendéglő, ideje pedig szeptember 30., szerda, 19 óra. Mindenkit szeretettel várunk!
Ennek örömére gyűlünk majd össze május 29-én, pénteken 19 órától a Holdudvarban.
Következő találkozónk helyszíne a Café Kafka, időpontja pedig április 17., péntek, 18 óra.
Igen, péntek. Kipróbáljuk.
Következő találkozónk helyszíne a Zappa Caffe, időpontja pedig március 12., csütörtök, 18 óra. Mindenkit szeretettel várunk!
Tényleg rég volt már, de most mindent bepótolhatunk.
Az idei év első találkozójának helye és ideje: Menta Terasz, január 15., csütörtök, 18 óra.
Az alternatív helyszínjavaslattal élők megnyugtatására közlöm, hogy ezen az estén személyesen fogom prezentálni a Budapest feltérképezése megnevezésű projektet, melynek lényege, hogy ezentúl minden találkozót más komplexumba szervezünk. Ez nem csak helyismeretünk gazdagításában, de a találkozók későbbi beazonosításában is nagy segítségünkre lehet.
Gyertek el minél többen!
Túl a bejglin és a gyomorrontáson, lássuk az idei mérleget.
Szeptember 25., csütörtök, 18 óra, Menta Terasz.
Épp itt volt már az ideje.
A helyszín a szokásos Menta Terasz – az évszakra való tekintettel most a földszinti kerthelyiség –, az időpont pedig július 17-e, csütörtök, 18 óra.
Ott a helyetek!
Pár héttel Attila után.
Melynek ideje április 24., csütörtök, 18 óra, helye pedig a Menta Terasz. Gyertek el, hogy minél többen ott legyünk!
Sosem késő.
A helyszín a már szokásos Menta Terasz, az időpont pedig március 19., szerda, 18 óra. Mindenkit nagy szeretettel várunk.
Majdnem lecsúsztunk róla, de lesz mégis. A helyszín a Menta Terasz, az időpont pedig január 24., csütörtök, 18 óra. Késni szabad. Gyertek minél többen!
Ez az év is mozgalmasan telt; ha egy a tavalyihoz hasonló számvetésre készülnék, nem lenne könnyű dolgom.
Maradjunk tehát a rövid verziónál; az év mérlege számokban: több mint száz bejegyzés, közel négyszáz hozzászólás, hat és fél definíció, többezer elfogott spam, napi százötven-kétszáz látogató és három-négyszáz oldalletöltés, valamint négy személyes találkozó.
Köszönjük, hogy idén is olvastatok minket! Kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok az oldal összes szerkesztője nevében!
Kovács M. András
Az Aranyág, a Horvát János vezette TV-műsor adta az ötletet. Miért is ne szavaztathatná meg egy TV-csatorna a nézőivel, hogy melyik filmet támogassa, főleg, ha a támogatást mondjuk a közszolgálati Magyar Televízió adná? Miért is ne dönthetné el a néző, hogy adófizetői pénzéből milyen filmet készítsenek el?
Ahogy azt a Heaven Street Seven is megénekelte dalában. A helyszín ezúttal a Menta Terasz, az időpont pedig december 12., szerda, 18 óra lesz.
Örömmel várunk mindenkit, aki szeretne végre olyan társaságban beszélgetni, ahol nem törlik orcán, ha azt mondja, inciting incident.
Már az iWiW-en is ott vagyunk. Aki olvas minket, bátran jelöljön be.
Október 18-án, azaz jövő csütörtökön 18 órától a szokott helyen, a Coffee-Inn kávézóban.
Ma szombat van. Pénteken egy jogosan megdorgáló e-mailt kaptam Jurás Jenőtől, mert szó szerint használtam föl egy általa magyarra fordított szakkönyv több mondatát úgy, hogy erre nem volt engedélyem. Igen, egy mértékadó forgatókönyvírói tankönyv magyarra fordításáról beszélek!
Lassan vége a nyárnak, és mi is visszazökkenünk a normális kerékvágásba. Ez konkrétan több bejegyzést, és nagyobb forgalmat jelent majd.
Ami már biztos: a következő hetekben érkezik a Hogyan írjunk közönségfilmet-sorozat két újabb darabja – az egyik a jelenetről és dialógról, a másik a közönségfilmek legalapvetőbb jellemzőiről –, és egy olyan írás, ami rendezői szemmel közelít a forgatókönyvíráshoz.
Ezen felül továbbra is várjuk új arcok feltűnését; mi is unjuk már, hogy csak mi publikálunk. Szívesen várunk bármit: kritikát, elemzést, recenziót, esszét, interjút, portrét, vagy ezek bármelyikének fordítását. Ha valaki csak témát keres, szívesen adunk neki ötleteket itt vagy e-mailben.
Nyakunkon tehát a szeptember, de mielőtt elsírnánk magunkat, gondoljunk arra, hogy azért van még pár nap a nyárból, az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig idén októberben sem fogunk fázni.
Kereken.
Az óriási érdeklődésre való tekintettel júliusban ismét összejövetelt tartunk; mindenkit szeretettel várunk 18-án 18 órától a szokásos helyre, az Apor Péter u. 2. szám alatti Coffee-Inn kávézóba. Nagyszerű lesz, majd meglátjátok!
Ugye senki nem felejtette el?
Eljött a nagy nap; alig három hét, és egyévesek leszünk. Aki szívesen ünnepelne velünk, azt szeretettel várjuk május 29-én 18 órától az Apor Péter u. 2. szám alatti Coffee-Inn kávézóba. Semmi ijesztő nem fog történni, csak beszélgetünk, esetleg iszunk valamit. Gyertek!
Rendkívül aktív nap volt a mai. A három közönségfilmes írást – a könnyebb olvashatóság érdekében – szétszereltem kisebb darabokra, és megújult a kiemelt írások oldal is.
Termékeny év volt az idei. Először is újraindultunk, ami már önmagában teljesítmény. Aztán bekerültünk a Golden Blog esélyesei közé, bár esélyünk nem volt. Nem is nyertünk.
Fény derült viszont egy csomó dologra.
Nem nyertünk a Golden Blog-on.
Újra itthon, egyhetes lazításom a napfényes Kaliforniában Adrián véget ért. A napozás-úszás-olvasás-ciklus idén is meghozta gyümölcsét, hamarosan jelentkezem néhány könyvajánlóval.
Örömmel láttam, hogy közben a Golden Blog előszűrt listájára is felkerültünk, úgyhogy lehet ránk szavazni, bár illúzióim nincsenek; valószínűleg még mindig nem a forgatókönyvírás a legizgibb blogtéma Magyarországon.
Hamarosan.
A hőség a Body Heat-et idézi, mi meg útjára indítottunk egy affiliate-programot. Mostantól, ha a bal oldali könyvajánlón keresztül vásároltok, kicsit velünk is jót tesztek. (Még nem adtam fel a reményt, hogy az oldal egyszer majd eltartja magát.)
Hosszú szünet után újraéledt az oldal, ami a továbbiakban blogként üzemel. Ennek előnyeit és hátrányait, azt hiszem, nem kell ecsetelnem, de tartalom szempontjából biztosan pozitívak lesznek a hatásai. (Nem mindig van kedve az emberfiának 800-1000 szót írni egy jó gondolatáról.)
Most olyan blogger-jelölteket keresek, akik jártasak a témában, és időnként szívesen dobnának fel ide egy-két bejegyzést. Addig tesztüzem.
Legutóbbi hozzászólások