A film formanyelve a kép. Ily módon a film a képregényhez hasonlít a legjobban. A dialógus a tartalom kibontásának az eszköze. A film nem színház (a színház formanyelve a szó), ne keverjük hát a formát a tartalommal. Előbb egy vizuális konfliktusszituáció kell, és csak azután jöhet a dialógus, ami elmélyíti azt. Dialógussal, szavakkal könnyű történetet mesélni, de képekkel, vizuális írással már sokkal nehezebb. Mégis, ez a forgatókönyvíró feladata!
Jelenleg Tóth Róbert bejegyzéseit böngészed.
Ma szombat van. Pénteken egy jogosan megdorgáló e-mailt kaptam Jurás Jenőtől, mert szó szerint használtam föl egy általa magyarra fordított szakkönyv több mondatát úgy, hogy erre nem volt engedélyem. Igen, egy mértékadó forgatókönyvírói tankönyv magyarra fordításáról beszélek!
A történet irányát minden esetben két dolog határozza meg: a szükségszerűség és a valószínűség. Mi az, ami szükségszerűen megtörténik mindezek után? És mi az, ami valószínű?
„Csak a történet az érdekes! Ha nincs egy működő történetünk, akkor semmink sincs. De ahol a történet működik, ott a forgatókönyvben ritkán akad értéktelen dialógus, vagy hozzá nem értő megoldás” – és ezt Robert McKee biztosan jobban tudja mindenki másnál.
A forgatókönyv funkcióját tekintve egy filmterv. Tehát minden szó, amit a könyv lapjai tartalmaznak, súllyal bír, minden szó pénzre váltható. Ezért nem árt, ha egy kicsit szemügyre vesszük, hogy milyen tényezők befolyásolják a film költségvetését, természetesen szigorúan a forgatókönyvíró szemével nézve a dolgot.
„A film olyan, mint az élet, csak az unalmas részeket kihagyjuk” – mondta Alfred Hitchcock. Igaza volt, nincs unalmasabb, mint ha egy történet minden pillanatát megmutatják. Vizsgájuk meg, hogy mi, mikor és miért marad(hat) ki a filmből. Ezt nevezzük a „film nem látható részének”, filmesen szólva ez az:
Korábban a subplotról csak mint érzelmi szálról beszéltem, de most bővítsük ki egy kicsit ennek a szónak a jelentését is. Míg a plotot a fő történetszál névvel is illethetjük, addig minden más történetszál a mellék-történetszál címre tarthat jogot.
Most már egy kicsit könnyebb dolgom van, mert a film két legfontosabb konfliktusszálát már ismerjük, az akció- és az érzelmi szálat. Azt is tisztáztuk már korábban, hogy egy film folyamatos konfliktusok sorozata. Meggyújtani egy gyufát, akármilyen apróságnak tűnő dolog is, mégis óriási téttel bír, amikor Az ötödik elem végén kell ezt megtenni. Minden a körülményektől függ. Teremtsd meg a körülményeket, a megfelelő alkalmat, ahol a semmi is a világ legfontosabb dolgává válhat.
A sztori azért van, hogy megváltoztassa a karaktert, a karakter meg azért, hogy megoldja a sztoriban felvetődő problémát. Csak az „együtt és egymásért” hozzáállásból születik film!
Mi tartja valójában egyben a filmet? Mi az, ami igazán erős belső kötést ad neki? A forgatókönyv belső kohézióját ugyanis más elemekkel is meg lehet – és kell is! – teremteni, mint az eddig tárgyalt strukturális vázszerkezetek és az expozíció–pay-off kapcsolatok. Sőt, a szerkezet látszólag erősen fel is lazítható (például a multiplotok esetében is így alakul a film szövete), mert a most következő vizsgálat tárgyát képező belső rostok még így is egyben fogják tartani a történetet.
Legutóbbi hozzászólások