Az előző részekben megismertük a treatment-alkotás 14 pontos struktúráját, majd pedig a Hatodik érzék c. filmen keresztül a gyakorlatba is átültettük az elméletet. Most a meglévő 14 pontunkból összeállítjuk a végleges treatmentet. A munka során kiegészítjük, átfogalmazzuk a pontokhoz leírt mondatokat, és rövidebb-hosszabb bekezdéseket formálunk belőlük. Majd látni fogjuk, hogy mennyire fontos a megfelelő szavak – jelzők és igék – kiválasztása, hogy mennyit hozzáadhatnak a meglévő történet hangulatához.
Jelenleg Szirányi Péter bejegyzéseit böngészed.
A treatment-írásról szóló cikkünk első részében az alapfogalmaktól eljutottunk egy 14 pontos treatment-struktúráig. Ebben a részben ezt fogjuk megnézni, végigvenni egy konkrét filmen. A választásunk egy igazi klasszikusra esett: M. Night Shyamalan Hatodik érzék című remekműve lesz a gyakorlati példa.
A treatment a film történetének vázlata, 4-6 oldalas összefoglalása, ami tartalmazza a cselekményt, a helyszínt, a karaktereket, az ő viszonyaikat és változásaikat, a döntési szituációkat, vagyis tulajdonképpen az egész sztorit. Lehetetlennek tűnik? Az is. Nem lehet 120 oldalt belegyömöszölni 4 oldalba. Mégis meg kell próbálnunk.
Ezúttal egy a témaválasztással kapcsolatos kérdésre válaszoltunk.
Újabb kérdés, ezúttal egy, az utolsó pillanatban feltűnő karakterrel kapcsolatban.
Újabb kérdés érkezett hozzánk, ezúttal az elkészült forgatókönyvekre vonatkozóan.
Néhány napja kaptuk a kérdést, amely az Óriások c. írás kapcsán merült fel egyik olvasónkban.
Sokat gondolkoztunk azon, hogy vajon melyik könyvből készítsük el a régóta tervezett analízis-mintánkat. Végül egy 9 évvel ezelőtti saját írást választottunk, nem utolsó sorban azért, mert szinte minden olyan hibát felmutat, amit a kezdő forgatókönyvírók elkövetnek! Hiszen mi is így kezdtük – a hibáink talán tanulságként fognak szolgálni a mostani íróknak.
Minden forgatókönyvíró retteg attól, hogy egy nagyhatalmú producer majd álnok módon kisemmizi, ellopja az ötletét, a sztoriját, s a belőle készülő filmmel dollármilliókat kaszál, miközben ő a Jogi Segítségnyújtó Szolgálathoz jár.

Legutóbbi hozzászólások