Kezdő írók kézikönyveHa leültetünk egy majmot az írógép elé, előbb-utóbb lepötyögi a Hamletet. Elvileg. Hogy ez tényleg megvalósuljon, a majomnak halhatatlannak kell lennie és egyfolytában az írással kéne foglalkoznia. Viszont sokkal hatékonyabban és kevesebb időn keresztül dolgozna, ha tisztában lenne az írás fortélyaival.

Nekünk nincs lehetőségünk, hogy évezredeken keresztül szórakozzunk a szavak ide-oda tologatásával. Nagyjából 80 év áll rendelkezésünkre, hogy összehozzunk legalább egy olvasható és élvezetes művet. Már ha szerencsések vagyunk és olyan buták is, hogy írói pályán szeretnénk elhelyezkedni.

Az Íróvá válás kemény, hosszú és szenvedésekkel teli folyamat. Megrövidíteni rengeteg idő belefektetésével, vagy az olyan műhelytitkok alkalmazásával lehet, mint amikkel a Kezdő írók kézikönyve van tele. Amerika legnépszerűbb „írógyártó” intézményének, a Gotham Irodalmi Műhely tanárainak műve ez, és azzal kecsegteti az olvasót, hogy ha kivégezte az olvasmányt és lelkiismeretesen elvégezte a feladatokat, hatásos novellákat és regényeket írhat.

„Hiszünk abban, hogy mindenki tud írni, és hogy az írás mestersége tanítható. Igaz ugyan, hogy a tehetséget átadni nem, legfeljebb csak gondozni lehet, de a mesterség fogásai taníthatók.”

Bár a címe alapján ez egy kézikönyv, hasznosabb, ha úgy tekintünk rá, mint a Hogyan készült? című sorozat egyik epizódjára, amit épp írott formában adtak ki. Bevezet a kulisszák mögé és elmagyarázza, milyen nyelvi eszközökkel mit érnek el a hallgatóságnál. A legfontosabb, hogy tudatosan alkalmazzuk a mesterségbeli praktikákat, de ha szentírásként tekintünk rájuk, „akkor a végeredmény inkább hasonlít egy csillagos ötösre írt fogalmazásra, mint irodalmi műre. A nagy írók felrúgják a szabályokat: minél nagyobbak, annál többet.” Még arról is olvashatunk, hol keressünk jó ügynököt, hova küldjük az elkészült írásunkat, csak egy a bibi: szinte mindenhol angol linket és szervezeteket ajánlanak.

Bármilyen alaposak és olvasmányosak is a tanulmányok, nem lehet megtanulni írni belőlük azért, amiért szexelni sem könyvből tanulunk: hiába értjük meg és magoljuk be az elméletet, ha a gyakorlatban nem kivitelezzük. Az a pár feladat meg nem változtat minket bestseller-íróvá akkor sem, ha két-háromszor csináltuk meg őket.

A recenzió folytatása a Könyvesblogon olvasható! »