Ami a magyar vígjátékokat illeti, amit én hiányolok leginkább az a karakterekből és helyzetekből fakadó humor vagy irónia. Egy igazán élvezhető komédiában nem a jó (vagy annak hitt) duma nevettet, hanem valami sokkal mélyebb, hogynemondjam, organikusabb: humor ami fáj és ami rólam (is) szól. Itt sztem nagy károkat tett az Üvegtigris, mert elég volt néhány idézhető egysoros ahhoz, hogy elhiggye a néző: filmet néz, pedig az valami más volt.

Kiváncsi vagyok, hogy a születőfélben lévő magyar “triller” milyen utat jár be.

Mindkét műfaj itthoni gyakorlásánál a kihívás az, hogy túl tudunk-e látni a kitűnő külföldi (főleg amerikai) példák formai elemein és valami lényegbelit ellesni és testre szabni.

igen, itt lehet a bibi.

“A 9 és fél randi forgatásán egy ideig én is harcoltam a rendezői elképzelések ellen, de rá kellett jönnöm, nem érdemes.”

Norbi, előtte kell tisztázni. meg kell hallgatni a rendező koncepcióját és megrágni.

“Például a történelmünk és a hagyományaink miatt nemigen készíthetünk igazi hősfilmeket. Nálunk a hős elbukik a történet végén, Amerikában megnyeri a küzdelmet. Magyarországon valószínűleg a győztes hőst a nézők paródiának fognák fel, mert történelmi fordulópontjaink többnyire valamilyen bukással kapcsolatosak.”

nem igaz. Rejtő Jenő, Bujtor István. ellentények (de való, h kevés példa van). beleéljük magunkat a főhősök bőrébe és örülünk a győzelmének.