Filmnovella- és forgatókönyvíró pályázat gyermek- és ifjúsági filmek készítésére

Az Objektív Filmstúdió keretein belül működő gyermek- és ifjúsági filmeket, tévéműsorokat készítő Bálint Ágnes Műhely meghívásos filmnovella- és forgatókönyvíró pályázatot ír ki gyermek- és ifjúsági filmek készítésére.

Kísérletet szeretnénk tenni színvonalas, műfajilag változatos, a családok számára vonzó filmforgatókönyvek elkészítésére a magyar irodalom kiemelkedő alkotói, fiatal, tehetséges írók – és természetesen rendezők bevonásával. A kész forgatókönyveket nem kívánjuk kisajátítani, legyártásuk a különböző filmkészítő cégek feladata maradhat.

A pályázaton részt vevő írótól az első fordulóban olyan eredeti, legalább 20 (de legfeljebb 30) oldalas filmnovellát várunk, amely korábban nem jelent meg a nyilvánosság számára, tartalmazza az elkészítendő film minden fontosabb jellemzőjét, műfaját (zenés, prózai, animációs stb.), stílusát, és amely:

az író megítélése szerint

  1. a gyermek- illetve ifjúsági közönség, a családok érdeklődésére számít,
  2. jó szereplehetőséget kínál kiváló és népszerű magyar színészek számára,
  3. a mai anyagi és technikai körülmények között Magyarországon legyárthatóak, költségük lehetőleg egy átlagos magyar film költségét ne lépje túl.

A megfilmesítésnél nagyobb esélyük lehet azoknak a témáknak, amelyek a mi világunkról szólnak, tükrözik jelenünket, azt a világot, amelyben élünk és amelyet konokul megpróbálunk megjavítani.

A pályázatra beadott írásokat a Bálint Ágnes Műhely nyomtatásban, könyv alakban is megjelentetheti.

A pályázatra meghívott írók a fenti feltételek teljesítése esetén 200.000 azaz kétszázezer forint díjazásban részesülnek, mely egyben opciós jogot biztosít a pályamű megfilmesítésére.

A pályaművek közül a legjobbakból forgatókönyvet rendelünk.

Célunk, hogy az íróval való egyetértésben minél előbb bekapcsoljunk a munkába olyan rendezőt, aki vállalja, hogy a forgatókönyv végső változatának megszületését követően a filmet megrendezi.

A pályázat beadási határideje: 2010. szeptember 27.

A pályázat nyitott, a fenti határidőig a pályázat feltételeinek betartásával a meghívott írókon kívül bárki csatlakozhat. Az így beadott pályázatok akkor kerülnek díjazásra, ha a műhely az írásműből filmforgatókönyvet kíván íratni.

Kapcsolat:
http://www.objektivfilm.hu/

  1. horvátháron’s avatar

    Szívesen neveznék, bár nem hinném, hogy én szarom az új Futrinka utcát… :)

    Válasz

  2. Rózsa’s avatar

    Tényleg jó lenne, ha születnének nézhető-élvezhető gyerek-, ifjúsági és családi filmek, olyanok, amik a mi saját környezetünkben játszódnak, olyan szereplőkkel, amilyenek mi voltunk-vagyunk, olyan tematikával, sztorival, ami megragadja a gyerekek érdeklődését, vagy mert ők is hasonlóak vagy mert azok szeretnének lenni. Magyar nyelv(terület)en határozottan hiánycikk az ifjúsági, családi film, már úgy értem: a kortárs alkotások terén.

    Válasz

  3. Mr. Freeman’s avatar

    Igen hiánycikk, mert Amerika a saját favorizált világát adja vissza a filmekben az egész világon s mi még csak versenyre sem kelhetünk ezekkel, mert ugye a pénz.

    De majd én! :D Megpróbálkozok egy pályázattal, hátha.
    Amúgy igazándiból arra várok, hogy VÉGRE befejezzem egy elkezdett “művem”-et s megmutathassam valakinek, elsősorban egy olyan hétköznapi embernek mint én, hogy véleményezze.

    Válasz

  4. Estevez’s avatar

    Ha van kisfilmetek készen, akkor az idén októberi halivud napra lehet beküldeni őket! Kövessétek a linkemet a részletekért!

    Válasz

  5. Estevez’s avatar

    Amúgy is érdemes eljönni, ha szeretnének kisfilmes forgkönyveteket megfilmesítve látni, mivel sok, filmkönyvre váró filmes lesz ott.

    Reklám befejezve, csak ajánlom, hátha nektek is jó :)

    Válasz

  6. ungarosaurus’s avatar

    Üdv!

    Én írtam egy novellát a pályázatra csak nem tudom hova kell elküldeni, milyen e-mail címre vagy hova postázzam? Valaki segítsen ebbe nekem! Előre is köszönöm. Szépen kérem ha valaki tudja a címet akkor a steven_sp@citromail.hu-ra írjon. Előre is köszönöm.

    **Reklám: Tudtommal ide sok filmrajongó, filmes jár. Ha valakinek netalántán forgatókönyvíróra, íróra, vagy háttérmunkásra lenne szüksége az is nyugodtan írhat a fenti címre.

    Bocsi a reklámért, ha esetleg valakit zavarna!

    Tom

    Válasz

Válasz

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>