Megszületett a II. Magyar Forgatókönyv Börze időpontja és zsűrijének névsora

A második Magyar Forgatókönyv Börzét 2010. február 4-én, csütörtök 16:30 és 20:00 között rendezik a MOM Parkban, a 41. Magyar Filmszemle hivatalos programjai keretében.

Összeállt a zsűri is – tagjai: Prekop Gabriella, dramaturg-forgatókönyvíró; Novák Emil, a Szemletanács elnöke; Rohonyi Gábor, filmrendező, valamint Lovas Balázs, forgatókönyvíró, a Fade In képviseletében.

Kevésbé jó hír, hogy a Magyar Televízió sajnos egyoldalúan visszalépett a fődíj szponzorálásától, így a második MFB fődíját a Filmjus Egyesület fogja szállítani.

További újdonság, hogy Sándor Máté: A Király utcai fiúk filmtervét a szerző magánéleti okok miatt visszaléptette a versenyből – helyére Mozsik Imre: Forog! című vígjátékát választottuk be a mezőnybe.

A Börzéről

A Magyar Forgatókönyv Börze célja, hogy esélyt adjon forgatókönyvíróknak arra, hogy filmtervüket prezentálhassák producereknek és rendezőknek a sztori eladása érdekében.

A II. Magyar Forgatókönyv Börze mezőnyében a következő 6 filmterv vesz részt:

Fazekas Máté: A százados – történelmi / dráma

Illés László: Keserves álmok – háborús / akció

Kis-Szabó Márk: Varázskesztyű – dráma / sportfilm

Molnár Péter: Szerelmesek – kapcsolati dráma / vígjáték

Mozsik Imre: Forog! – vígjáték

Puzsér Róbert – Farkas Attila Márton: A szabadság pártján – politikai dráma

A kiválasztott forgatókönyvek alkotói 2009 decemberében egy egész napos forgatókönyvírói workshopon vehettek részt, melynek nyomán fejleszthetik tovább forgatókönyvüket.

A 2010. február 4-én, a 41. Magyar Filmszemle keretén belül megrendezésre kerülő II. Magyar Forgatókönyv Börzén a kiválasztott 6 alkotó lehetőséget kap arra, hogy egy félnapos felkészítés után egy pitch fórum keretében bemutassa filmötletét a rendezvényen megjelenő magyar rendezőknek és producereknek. Ezt követően a börzén részt vevő alkotók személyes konzultációt folytathatnak az érdeklődő szakmabeliekkel.

A kiválasztott alkotások közül neves személyiségekből álló szakértői zsűri választja ki a II. Magyar Forgatókönyv Börze Legjobb Forgatókönyvét, mely 500 ezer Ft-os pénzdíjban részesül a Filmjus Egyesület fölajánlásából.

A zsűri tagjai:

Novák Emil, a Szemletanács elnöke
Prekop Gabriella, dramaturg-forgatókönyvíró
Rohonyi Gábor, filmrendező
Lovas Balázs, forgatókönyvíró, Fade In

A nyertes nevét a második MFB-t záró díjátadó fogadáson hirdetjük ki.

bővebb info: pitchforum@fadein.eu

Támogatók:
41. Magyar Filmszemle
Filmjus Egyesület
Nemzeti Kulturális Alap

Partnerek:
Magyar Forgatókönyvírók Egyesülete
filmhu

  1. horvátháron’s avatar

    Ott a helyünk. Kivel futok össze?

    Válasz

Válasz

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>