Lapról-lapra: L’ecsó – A második tíz oldal (2. rész)

A háttérkaraktereknek – főképp, ha jól eltalált figurák – van egy nagy veszélyük: mégpedig, hogy elterelik a fő sodorról a figyelmet.

L’ecsó – A második tíz oldal (2. rész)

Ha GIT csak 10 másodperccel is tovább marad a képen, ha elhangzik a neve, én már tudni akarom, ki is ő? Na, hogyan lett ilyen izmos? Hogyan került a klánhoz? Egyáltalán, mennyivel nyom fekve? Biztosan megszökött a laboratóriumból… biztosan azért sikerült, mert ilyen kolosszusra növesztették. Esküdni mernék rá, hogy volt ott valahol egy patkánylány is… talán nem ilyen izmos, de… de állj, ez nem GIT, the amazing LAB RAT története, hanem Remy, a véreb-orrú patkány meséje. A szteroid-patkány figurája csak a mozgalmas háttér egy színes részlete. Érdemes ügyelni hát a kényes egyensúlyra képben és szövegben egyaránt, mert ha megjelenik a „kalapos ember az utcán” mellékkaraktere, a nézőnek is éreznie kell, hogy ő nem főszereplő.

DJANGO (FOLYT.)

Gyerünk fiam!

Remy érte nyúl, miközben kétségbeesetten evez a másik mancsával.

DJANGO (FOLYT.)

Ússz fiam! Gyerünk, kapd el! Sikerülni fog!

Remy majdnem eléri a szedőlapátot – BUMM!

EGY LÖVÉS csattan a vízbe, hátrarepítve Remy-t. Az öregasszony a gyaloghídról tüzel. Újabb lövést ad le Django hajójára. Elvéti, és a hajó beúszik a csatornába.

DJANGO

Remy!

REMY

Apa!

DJANGO

Rajta, mindjárt itt vagy, sikerülni fog!

Remy visszakapaszkodik a szakácskönyvre és beevez a csatorna bejáratán, mielőtt az öregasszony újra lőhetne. Az káromkodik egyet dühében.

Remy eltűnik a csatorna szájában. Ezzel a mozzanattal végleg magunk mögött hagytuk az agglomerációs kertvárosi patkánylét békés miliőjét. Nem kár érte, mert így kezdetét veheti Remy – több történeti szálon keresztül való – vesszőfutása a szakácskodás és az önmegvalósítás felé. Az ösztönző incidens kezdetével a történetünk helyszíne is megváltozik:

CSATORNÁBAN – FOLYTATÓLAGOSAN

Remy evez. Előtte Django hajója eltűnik a sötétségben.

REMY

Srácok várjatok! Várjatok! Várjatok meg! VÁRJATOK!

A kétségbeesett kiáltás visszhangzik a csöndben.

REMY

APA?

(nincs válasz)

Apa?

Csend. Remy erőlteti szemeit, látni próbál a sötétben. Lassan kirajzolódnak előtte a formák. A csatorna két alagúttá ágazik el.

REMY

Most merre?

Továbbevez a jobb alagút felé, de hirtelen meggondolva magát mégis balra kanyarodik. Aztán meghallja a MÉLY MORAJLÁST. A MORAJLÁS DÖRGÉSSÉ erősödik. Remy megpördül, kétségbeesetten evezni kezd az ellenkező irányba. Pont egy vízesés felé viszi a víz!

Túl késő. A zuhatag szélén átbukva Remy és a szakácskönyv aláhull a víztömeggel. Remy hánykolódik, akár egy rongybaba, ide-oda ütődik a tajtékzó vízben. Végül eléri a felszínt, a levegőből hatalmasat nyel, és újra alámerül. A forgatagban meglátja a menekülés esélyét, a szakácskönyvet. Odaúszik, megragadja, és felküzdi magát a tetejére.

A zuhatag hátramarad, a víz elcsendesedik. Csodálkozva néz vissza, hogy még egyáltalán életben van. Kimerülten összerogy.

ÁTTŰNÉS:

VALAHOL A CSATORNARENDSZERBEN – ÉJJEL

Az ázott és kimerült Remy kitolja ütött-kopott szakácskönyvét a csatorna partjára. Sötét van, és hideg. Biztonságos. Talán a klán majd megtalálja őt. És neki csak várnia kell.

A helyszínről ehelyütt ejtsünk pár kéretlen szót. A csatorna. A patkány helye a csatornában van, legalábbis a legellenszenvesebb, legmocskosabb rágcsálók otthona maga a mélységes, sötétséges, büdösséges csatorna. Sztereotípia. De hogy kerülhet Remy, egy rózsaszín orrú szakácsfenomén kisemlős a csatornába?!

Csakis egy ügyes írói fogással: a történet legmélyebb pontjain, mikor a dolgok végletesen elveszettnek tűnnek, a patkánylélek legsötétebb mélységeit szimbolizálva a cselekmény helyszíne is a lehető legsötétebb helyre kúszik, ahová patkányt csak sodorhat a sors, illetve a zuhatag.

KÉSŐBB

A szakácskönyv kissé megszáradt, és éppen elég fény árad be Remy fölött az aknából, hogy olvasni tudja azt.

REMY (KÉPEN KÍVÜL)

És csak vártam. Egy hangra… egy szóra… egy jelre. Valamire…

Remy fellapozza a könyvet, az egyik gyűrött oldalon egy sütemény képe áll. A gyomra megkordul. Továbbpillant, mikor a könyv szemközti lapján meglátja Gusteau képét.

Az ILLUSZTRÁCIÓ életre kel, és beszélni kezd Remy-hez.

GUSTEAU

Ha korog a gyomrod, menj fel és nézz körül, Remy. Miért csak nyöszörögsz?

REMY

Hát, elveszett a családom, a barátaim. Lehet, hogy örökre.

GUSTEAU

Honnan veszed?

REMY

Nos, én…

(mit is csinál?)

…te csak illusztráció vagy. Miért állok szóba veled?

GUSTEAU

(megvonja a vállát)

Mert elvesztetted a családodat. A barátaidat. Magányos vagy.

REMY

Igen, te meg halott.

GUSTEAU

Ah, nagyon nem kívánatos az ilyen beszéd. Ha folyton csak a múltra koncentrálsz, sose fogod észrevenni azt, ami vár rád. Most indulj, és nézz körül.

Remy felnéz, eltűnődve a felette nyüzsgő utcák zaján. Visszatekint az illusztrációra. Gusteau ismét az eredeti, rajzolt pózba fagy. Remy dönt, és nekiiramodik.

A könyv szerepe nagyon érdekes a történet során. A kellékfordítások során a tárgy először elválasztja Remy-t a meneküléstől, aztán csónakul szolgál a tavon a hajós üldözés során. Végül megmenti őt a zuhatagban a fulladástól. Mintha mindez nem lenne elég, a könyv még Gusteau szellemének megidézője is egy „fatányéros” illusztráció formájában. A könyv egyfajta fordítóobjektum, ami hűen végigkíséri az inciting incident hosszú eseménysorát.

A Gusteau-rajz és Remy patkány dialógusa a kis rágcsáló belső vívódásának prózába öntése. A „dialógusnak álcázott monológ” régi színházi dramaturgiai eszköz a belső gondolatok kifejezésére. (Gondoljunk csak a Hamlet kísértet-jelenetére, ahol a szellem által mondottaknak egyúttal prológus, sőt motivációs szerepe is van.)

De a szakácskönyv megelevenedett rajzfigurája egyfajta óvatos átvezetés is a következő jelenetben feltűnő Gusteau-jelenéshez.

A jelenet végén Remy kikapaszkodik a csatorna mélyéről, ezzel párhuzamosan természetesen kikapaszkodik a lelki válságából is.

KÖVETJÜK REMY-t -

- ahogyan beszalad egy épületbe — a falak között, ereszcsatornákban, a padló alatt – betekintést nyerve az körülötte lévő emberek világába.

Remy besurran egy repedésbe, és előbukkan -

- EGY APARTMAN KONYHÁJÁBAN

A konyhából látható szobában valaki éppen partit ad. Remy felfedez egy vekni kenyeret. Kiéhezve a finom falatra megragadja, már éppen beleharapna, mikor egy GUSTEAU formájú kis manó jelenik meg mancsai között, kisebb, mint Remy, és félig áttetsző.

GUSTEAU

Mit csinálsz fiam?!

REMY

(ijedten, védekezőn)

Csak éhes vagyok, és nem tudom, hogy hol vagyok és mikor látok újra kaját és…

GUSTEAU

Remy. Ennél sokkal jobb vagy. Te szakács vagy. A szakács alkot, a tolvaj lop. Te nem vagy tolvaj.

REMY

(elgondolkodva)

De nagyon éhes vagyok…

GUSTEAU

Lesz mit enned, Remy. Annak mindig lesz, aki tiszta szívből szeret főzni…

A Gusteau manó eltűnik. Remy éhsége ellenére leteszi a kenyérdarabot és továbboson.

Remy nem tolvaj, ezt már az apjával folytatott vitája óta tudjuk. A továbblépéshez persze a belső vívódás újabb manifesztációja kell, hogy ezt a nézők felé is visszaidézze. (A kenyérből megidézett szellemet a korábban a szakácskönyvben megjelent Gusteau-jelenéssel vezették fel.) A szuggesztivitás ismét győz a kétség felett, és ez az erkölcsileg megkérdőjelezhetetlen motiváció továbbhajtja a patkányt – magasan a csatornán túlra, az emberlakta épületek hasadékain át, további kalandok, és persze az ösztönző incidens csúcspontja felé…

A FALAK KÖZÖTT

Remy szalad, követi kivételes orra jelzéseit. Közben betekintést nyerünk a francia városlakók mindennapjaiba -

- Egy festő átéléssel pingál egy akt képet. A modellt nem látjuk.

- Egy kutya agresszíven ugat, figyelmezteti Remy-t, hogy maradjon távol az eb territóriumától.

- Egy szerelmespár veszekedik. Remy a plafon egy repedésén keresztül látja őket a padlásról, a nő reszketve pisztolyt fog a férfira.

VESZEKEDŐ NŐ

Azt hiszed, játszom, Francois? Azt hiszed, JÁTSZOM???

VESZEKEDŐ FÉRFI

Nincs benned elég kurázsi!

Remy érdektelenül továbbszalad. EGY golyó átüti a plafont, pont Remy előtt. Megtorpan, visszaoson a repedéshez, és letekintve látja, ahogyan a párocska birkózik a füstölgő csövű fegyverért. A férfi kiszabadítja a nő kezéből a pisztolyt, a fegyver a földre esik. Egymásra néznek, a szemük tele indulattal… és csókolóznak. Remy a szemeit forgatva továbboson, át sötét, szűk helyeken… keresztülszalad egy ereszcsatornán és előbukkan -

A felvonultatott életképek remekül idézik a képet, ahogyan a mese célközönsége elképzeli Franciaországot és a franciákat. Amint tudjuk, illetve ahogyan azt elképzeljük, Párizs a szerelem városa, ahogyan talán ez később ki is derül.

- AZ ÉPÜLETEN KÍVÜL – HÁZTETŐKÖN – ALKONYAT

A kamera követi Remy-t, ahogyan felkapaszkodik egy korláton, végig a párkányon, az ablakok mellett, fel egy kúszónövényen, oda, ahol a háztetők véget érnek, és előbukkan -

- POMPÁS PANORÁMA – PÁRIZS ÉJJEL.

Lenyűgöző, egy hatalmas, fénylő ékszerbolt. Remy-t letaglózza a látvány.

REMY

Párizs? Egész végig lenn voltam Párizs alatt? Hűű, ez gyönyörű.

Remy körültekint a város csillámló fényein… mikor meglát egy hatalmas táblát, egy pár háztömbbel odébb álló épület tetején. Gusteau-t ábrázolja, kezeiben egy-egy serpenyővel. A megelevenedő tábla is rácsodálkozik a panorámára.

GUSTEAU TÁBLA

Ez tényleg a leggyönyörűbb.

REMY

Gusteau? Ez a te éttermed? Te, te elvezettél az éttermedhez!

GUSTEAU TÁBLA

(bizonytalanul)

Úgy tűnik, így történt. Igen, na látod, ide vezettelek.

REMY

Ezt meg kell néznem…

Remy az étterem felé veszi az irányt.

A fentiek összefoglalása előtt tekintsünk vissza a kezdetekhez – az első tíz oldalon megtörtént a keserédes patkányvilág bemutatása, ahol olyan kemény az élet, hogy villámmal olvasztják a sajtot, és ahol a sztorink kezdődik. Kívül-belül megismertük főhősünket, Remy-t, és az ő áldott adottságát, a különleges szimatát, és átkozott szenvedélyét, az ízeket.

A második tíz oldal történetét így foglalhatnánk össze: Remy és Emile félresikerült konyhai látogatása miatt az egész patkánycsaládnak, az egész klánnak menekülnie kell a vidéki idillből. A fejvesztett menekülésben Remy egy könyvvel tanul repülni, ezért társaitól némiképp lemarad, kis híján megfullad, majd elvész a csatornában. Egy jóhiszemű hallucináció segítségével azonban erőt, és bátorságot gyűjt, majd élelem után kutatva eljut Gusteau párizsi étterméhez.

A második tíz oldal meghozza az inciting incidentet, az ösztönző incidenst, ami kimozdítja az egyensúlyából a megismert világot, a történet addigi menetét és döntéshelyzetbe kényszeríti hősünket.

Az ösztönző incidens ugyanakkor – ahogyan a L’ecsó esetében is láthatjuk – nem feltétlenül egy konkrét fordulópont, egy kötelező jelenet, inkább azoknak az eseményeknek a láncolata, csokra, amik a főhőst egy döntési ponthoz sodorják.

Persze lehet ez egyetlen drámai jelenet mondata (leánykérés), vagy egy akciójelenet pillanata (autóbaleset). A L’ecsó-ban az ösztönző incidens magával ragadó, sodró események láncolata, mely fejre állítja hősünk megszokott világát, és felrajzol neki egy hatalmas kérdőjelet. Egy drámai kérdőjelet, természetesen.

Ehhez a hatalmas kérdőjelhez keresi a felkiáltójelet a drámai hős, azaz a drámai patkány, egészen az első felvonás végéig – a történet harmadik tíz oldalán.

Horváth Áron