A treatment a film történetének vázlata, 4-6 oldalas összefoglalása, ami tartalmazza a cselekményt, a helyszínt, a karaktereket, az ő viszonyaikat és változásaikat, a döntési szituációkat, vagyis tulajdonképpen az egész sztorit. Lehetetlennek tűnik? Az is. Nem lehet 120 oldalt belegyömöszölni 4 oldalba. Mégis meg kell próbálnunk.
Jelenleg a január 2009 havi bejegyzéseket böngészed.
„Sosem voltam arról meggyőződve, hogy az írást tanítani lehetne. Sok olyan embert ismerek, akik magukévá tették a tanított módszereket, és ugyanolyan szarok maradtak. Technikás szarok. A szikra vagy megvan benned, vagy nem. Tanítani nem lehet.” – Warren Ellis
Tegyük fel, hogy benned megvan. Mert csak akkor érsz ezzel a könyvvel valamit.
Egri klasszikus munkájának megvannak a maga előnyei és hátrányai (ezt a közhelyet, medve anyám) – és amikor azt írom, „klasszikus”, akkor úgy is értem, hogy KLÁSSZIKUS, mert lehet, hogy Dosztojevszkíjék Gogol köpönyegéből bújtak ki, de a modern forgatókönyvírás-elmélet meg ennek a külföldre szalajtott hazánkfiának az írógép-táskájából.
A hátrányok azonnal a címből kikövetkeztethetőek (persze csak akkor hátrány, ha kizárólag a filmes/tévés forgatókönyvírás alapjainak elsajátítására akarod használni, mert ha drámaíró vagy, száz százalékban illeszkedni fog az elvárásaidhoz): Egri törekvő drámaszerzők agyi feltornáztatása végett írta. Akkor mégis hogyan lehet, hogy 66 évvel első megjelenése után elsősorban forgatókönyvírók forgatják?
Lássuk az idei írói jelöléseket.
A Hunyadiak és Az ellenőr (lásd az előző cikket!) sosem jutott el a végkifejletig: egy olvasható, vállalható forgatókönyvig. Az űrhajós viszont igen.
Egy meglehetősen hosszú, télbe nyúló nyári szünet után jelen írásban folytatjuk kedvenc rajzfilmünk magyarra ferdített forgatókönyvrészlete fölötti dramaturgiai merengést.
Az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) február 7-én osztja ki saját díjait. Lássuk a jelölteket.
Tényleg rég volt már, de most mindent bepótolhatunk.
Az idei év első találkozójának helye és ideje: Menta Terasz, január 15., csütörtök, 18 óra.
Az alternatív helyszínjavaslattal élők megnyugtatására közlöm, hogy ezen az estén személyesen fogom prezentálni a Budapest feltérképezése megnevezésű projektet, melynek lényege, hogy ezentúl minden találkozót más komplexumba szervezünk. Ez nem csak helyismeretünk gazdagításában, de a találkozók későbbi beazonosításában is nagy segítségünkre lehet.
Gyertek el minél többen!

Legutóbbi hozzászólások