Hiszek Harvey Dentben!

A sötét lovag egyre többek szerint az év filmje 2008-ban, és ha ez nem lenne elég, az alkotás jelenleg 9,2 ponton áll az IMDb összesített ranglistáján. Azt, hogy a film rendkívüli sikere mennyiben köszönhető a mozi körüli aktuális felhajtásnak, és mennyiben Heath Ledger ősgonosz színészi játékának, a fordulatos történetnek, az újrateremtett Gotham-i atmoszférának, vagy éppen Hans Zimmer zenéjének, azt számtalan szubjektív kritika és vélemény boncolgatta, boncolgatja.

Hiszek Harvey Dentben!

Én éppen ezért halvány kísérletet sem próbálok tenni arra, hogy a filmet a maga művészi-ipari komplexitásában vizsgáljam, sőt, még csak a szövevényes történet-szálak bogozgatását sem kísérlem meg. Ehelyett A sötét lovag egybefüggő bonyolult szövetéből csupán egy érdekes szálat tépek ki, a sztori karakterológiáját, és próbálom visszafejteni, végiggombolyítani azt egészen a zseniális dramaturgiai ötletig.

Visszatekintésként

2005-ben, a Batman: Kezdődik! című mozival Christopher Nolan és David S. Goyer újrateremtette halottaiból Batman karakterét. (Magunk között szólva valóban ráfért a képregényhősre a teljes újraértelmezés, főképp a Batman és Robin című sápadt, és ráfizetéses kliségyűjteményt követően. Az 1997-es moziban a jelentéktelen Clooney, a vadvirágos Thurman, és a jegesember Schwarzenegger az alkotókkal szövetkezve felejthetetlen bosszút álltak a nézőkön, megtorolva ama felháborító igazságtalanságot, hogy szerepet kaptak a filmben.)

A Batman: Kezdődik! egy merész vállalkozás volt a képregényhősök filmre adaptálásának történetében. A sztori alapjául Frank Miller Batman: Az első év című 1986-os siker-képregénye szolgált, az író-rendezői székbe pedig Christopher Nolan csücsült. Nolan, aki az ultra-olcsó és zseniális Memento-val tette le markáns alkotói névjegyét a filmgyártás asztalára, az Álmatlanság-gal – Al Pacino és Robin Williams ellenére – 2002-ben már nem robbantott bankot. Mégis biztos kézzel és tévedhetetlen ösztönnel nyúlt a skizoid „denevér-fób” karakterhez, aki az alkotóktól minden eddiginél emberibb arcot és ördögibb „eredet-történetet” kapott.

A vállalkozás remekül sikerült: a pszichopata szuperhős újraélesztése megrengette a mozivilágot, és telepumpálta a stúdió kasszáját – a premier után rajongók milliói és befektetők százai követelték a folytatást. (Christopher Nolan ekkortájt egy interjúban, a folytatásról faggató újságírói kérdésre elmondta, bárhogy is lesz, az ő Batman-filmjeiben sosem szerepel Robin. Thank God!)

Még el sem kezdődött az írói munka, már megindult a jogos rajongói aggodalmaskodás, hogy vajon lehet-e és kell-e továbbfejleszteni a Batman: Kezdődik! hiper-realizmusát, vajon sikerülhet-e hozni annak magas színvonalát? A sötét lovag azonban nem akarta hozni az előző rész színvonalát. Túl akarta szárnyalni azt. Ehhez azonban át kellett törni egy-két dramaturgiai álmennyezetet.

A szuperhősök dramaturgiai fogyatékossága

A szuperhősök legnagyobb hibája, hogy tökéletesek. (Most kevésbé a maszk alatti, legtöbbször nyomorodott lelkű fickóra gondolok, inkább az álcájában kiteljesedő gátlástalan szuperhősre.)

Hogy miért dramaturgiai hiba a tökéletesség?

A Hollywood-i történetmesélés iskolája szerint – nagyon leegyszerűsítve és szélsőségesen megfogalmazva – a történet mozgatórugója a protagonist és az antagonist valamiféle szembenállása, konfliktusa. (A hagyományos történetmesélés jól működő sémája szerint az első felvonásban az önmagát kereső protagonist a nála sokkal erősebb antagonist ellenséges világába csöppen. A második felvonás során a passzív protagonist-ot az aktív antagonist egyre nehezebb próbák elé állítja. A harmadik felvonásban a karakterváltozáson keresztülment protagonist végre kezdeményezővé válik, felnő a feladathoz, és saját játékában győzi le az antagonist-ot.) A főhősnek meg kell változnia ahhoz, hogy kezébe vegye az irányítást és legyőzze a negatív hőst. Egy szuperhős azonban többnyire tökéletes, így nincs sok lehetőség a hiteles karakter-változásra, a személyes drámára. Többek között ez az oka annak, hogy a szuperhős-filmek témája legtöbbször a „szuperhőssé válás” lélektana, mert itt adja magát a karakter-change.

A Batman: Kezdődik!-ben a szülei halála miatt zavart pszichéjű Bruce Wayne a saját lelki békéjét (és a Gotham-i alvilág méltó ellenfelét) a denevérjelmezben, az éjszakai verekedésben, és a szűkszavú, gégerákos fenyegetőzésben találja meg. A tradicionális mesélő-iskola kategorizálása szerint ő egy „elveszett lélek” karakter, aki végül elveszti a szeretett nőt, és akinek a milliárdos playboy énje csak álarc, míg az igazi arca maga a sötét denevérmaszk.

Vajon hogyan lehet ezt fokozni? Mondjuk egy tökéletes trükkel.

A tökéletes trükk

A két Batman-film között a Nolan-testvérek egy fantáziadús és fordulatos történeten dolgoztak, A tökéletes trükk-ön. Christopher és Jonathan Nolan ennek a filmnek a forgatókönyvét is közösen írták. A Chistian Bale és Hugh Jackman főszereplésével forgatott mozi két elhivatott bűvész párharcát állítja a középpontba. A kissé túlbonyolított történetben a két „elveszett lélek” karakter vetélkedésében nincs jó és rossz, senki sem győzhet, csak a fanatikus küzdelem számít, amiben mindketten elveszítenek mindent, ami számukra valaha fontos volt.

A tökéletes trükk karakterológiája szerint protagonist és antagonist helyett egy fő karakter és egy opponáló karakter van a középpontban. (Tolsztoj óta perverz módon izgatja a történetmesélőket a „jó és a rossz” mellett a „jó és a még jobb” szembenállása.) A két karakter folyamatosan akadályokat gördít egymás útjába és ezáltal folyamatosan konfliktusban állnak egymással, míg mindkettejüket fel nem őrli a vég nélküli erkölcsi és fizikai tusakodás.

Azt gondolom, hogy A tökéletes trükk fő karakterei több szempontból is inspirálták Nolan-ékat A sötét lovag fő konfliktusszálainak megrajzolásában. Az „elveszett lelkek szembenállása” Batman esetében kétségkívül a Joker-rel való elkeseredett küzdelem.

„…egy megállíthatatlan erő találkozik egy legyőzhetetlen akadállyal.” – Joker

Mikor egy megállíthatatlan erő találkozik egy legyőzhetetlen akadállyal, hullanak a mellékkarakterek, és romba dől a fél város. Miközben azonban a szuperjó és a szupergonosz harca korlátlanul eszkalálódik, a két fő karakter jelleme gyakorlatilag nem változik. Joker egy megtestesült klinikai pszichológiai esettanulmány, és Batman még sosem vert eszméletlenre ennyi piti bűnözőt, ártatlan civilt és rohamosztagos rendőrt.

A küzdelemben progresszíven emelkedik a drámai ellentét feszesre húzott görbéje, de a drámai karakterváltozást egy harmadik szereplő hozza a történetbe, aki nem más, mint Harvey „Kétarc” Dent.

„Vagy meghalsz hősként, vagy addig élsz, míg magad is gonosszá változol.” – Harvey Dent

Harvey Dent maga Gotham Fehér Lovagja. A rutinos elemzőből máris kitörhet az elfojthatatlan szakmai megállapítás: hát persze hogy azért, mert legyen honnan megváltoznia. Így Dent már szinte nem is lehet tökéletesebb és tisztább. (Talán apró túlkapás Harvey megformálásában az a jelenet, amiben a tanút kiüti a bírósági tárgyaláson, de egy ilyen elhivatott szuperügyésznek még ezt is elhisszük.) Kész akár az önfeláldozásra is az „ügyért”. Egy elszánt férfi, aki igazán elhivatott a város, a rend, és törvényesség iránt. Na meg Rachel iránt. Hát persze hogy azért, mert csak az emocionális szál tud elég erős lenni ahhoz, hogy radikális, de hiteles karakterváltozást generáljon.

Batman és Joker, a két önmagában „fejlődhetetlen” karakter harcában romba dől a város, de ami még fontosabb, Harvey Dent, Gotham Fehér Lovagja is megtapasztalja a saját sötét oldalát. A totális gonosz antagonist és a szuperhős protagonist közé rekedt Harvey Dent a történet legnagyobb vesztese. Ebben a megközelítésben az egyik fő karakter (Harvey), az opponáló „elveszett lélek” karakterek harca hatására produkál change-t.

A karakterekkel való játék A sötét lovag esetében rendkívül jól eltalált tervező munka eredménye. Akinek a szuperjó és szupergonosz kilátástalan küzdelme nem lenne elég drámai, az egyfajta dramaturgiai árukapcsolással „akciósan” kap az arcába egy megtört szívű pszichopata államügyészt is. Így nem csoda, ha a néző esetleg úgy érzi, hogy onnantól némiképp szegényebb a film, mikor Harvey egy félig szétégett fejű eszelős lesz. Hiszen Kétarc és Joker már nem férnek meg egy vásznon. (Joker mellett nem lehet gonoszabb antagonist senki sem.)

„…és én hiszek Harvey Dentben!” – Bruce Wayne

Persze mondhatnám, hogy szerintem a kevesebb néha több, és a 152 perc kicsit hosszú, a történet kissé túlbonyolított, egy-két szál/jelenet hanyagolható lett volna (a SWAT-team homlokráncolós összeverése a toronyházban), míg más szálakra ráfért volna az erősítés (a Bruce-Harvey-Rachel szerelmi háromszög).

Mondhatnám azt is, hogy Kétarc Harvey gonosz ámokfutását én egy következő részben láttam volna szívesen, esetleg a város élén, nevéhez méltón a korábbi Fehér Lovag „kétarcú”, álságos szerepében, ahogyan a város legális erőit bosszúvágytól fűtve Batman ellen vezeti.

Mondhatnám, de nem teszem, mert a sztori ütős lett, a hangulata magával ragadó, szóval A sötét lovag szerintem is az év filmje 2008-ban.

Horváth Áron