A láthatatlan film (2. rész)

A nagyfejű homo sapiens nézte a fán ugráló majmokat, és úgy érezte, hogy valamit sürgősen ki kell találnia, különben lemarad az evolúciós versenyben. Isten meghallotta a ki nem mondott kérést, és a létező világ képére egy új világot teremtett emberünknek – a gondolatvilágot.

A láthatatlan film

Emberünk nevet adott az állatoknak, a növényeknek, az égnek és a földnek, a napnak és a csillagoknak, végül pedig saját magát Ádámnak és párját Évának nevezte el. Tulajdonképpen bekódolta a környező világot egy gondolatvilágba. Az új világ felfedezésével kialakult az „én”-je és az is tudatosult benne, hogy az ő gondolatvilága mulandó. Megtanult aggódni és félni, és néha irigykedve nézte a paradicsomi boldogságban ugráló majmokat.

Az ember kódoló egysége úgy működött, hogy a körülötte levő világból kiragadott valamilyen hasonló tulajdonságokkal rendelkező részletet, és azoknak nevet adott.

Így például a fenti állatokat hasonlóaknak találta, és oroszlánnak nevezte őket. Ez fantasztikus újítás volt. Képzeljük csak el, egy olyan bonyolult állatot, mint egy hús-vér oroszlán – bekódolt egy olyan egyszerű szóba, hogy „oroszlán”. Ez a nagy tömörítésű kódolás sajnos veszteséges – azaz amikor a bekódolt „oroszlán” szót megpróbáljuk dekódolni (elképzelni), nem sikerül mindig reprodukálni az eredeti állatot. Mindenki a képzeletének megfelelően állítja elő az oroszlánt, de szükség esetén pontosítható a leírás – pl. sovány oroszlán, vagy büszke oroszlán, esetleg oroszlán kölyök – mivel emberünk a tulajdonságoknak is adott nevet.

A nagy tömörítésnek köszönhetően az ember rendkívül sok gondolatot el tudott raktározni a fejében, levonta a tanulságokat a múltból, és elképzelései voltak a jövőre nézve. Szintén a nagy tömörítésnek köszönhető, hogy kis sávszélességű kommunikációs csatornára volt szüksége – azaz ki tudta mondani a gondolatait szavakban –, és meg tudta osztani azokat az embertársaival (kódolás hiányában a Mátrixból megismert agy-implantátum segítségével tudtak volna kommunikálni egymással az emberek – igaz, akkor viszont széles sávon ).

A Kyoto-i egyetemen tanuló Ayumu majom „csodálatos” képességeire egyszerű a magyarázat: az ő agyából hiányzik a kodek (kóder/dekóder). Az ember, ha lát egy képet, akkor azt automatikusan felbontja elemeire, analizálja, összehasonlítja a meglévő mintákkal, és a bekódolt elemeket raktározza. Ez időbe telik, és a pár tized-másodpercig felvillantott kép jobban megmarad a majom emlékezetében, mert a majom nem kódol, hanem nyers formában memorizál. A kodek hiánya miatt a majom munka-memóriája gyorsabb, de a hosszú távú memorizálásban és komplex feladatok megoldásában már nem ellenfél az ember számára.

A gondolkozás és a beszéd hatalmas evolúciós előnyt jelentett az embernek a többi állathoz képest, mivel ennek segítségével ismereteket szerezhetett a környező világról – anélkül, hogy mindent saját maga kellett volna megtapasztaljon – miközben a saját tapasztalatait tovább adhatta társainak és utódainak. Később az ember megpróbálta lerajzolni a szavakat – ebből kifejlődött az írás, és ez lehetővé tette, hogy egyidejű jelenlét nélkül is tudjon kommunikálni embertársaival. A sok kommunikáció következtében olyan okosak lettek az emberek, hogy feltaláltak egy olyan szerkezetet, amelyik képes volt elraktározni a világ egy szeletét – azaz megszületett a hangosfilm.

Amikor ébren van az ember, akkor folyamatosan gondolkozik. Ez annyira fárasztó az ember számára, hogy időnként megpróbálja kikapcsolni agyának ezt a funkcióját. Ezt legegyszerűbben tudatmódosító szerek szedésével lehet elérni, de ezek általában károsak az egészségre. A tudatállapot megváltozását azonban a hallgatag filmmel is elérhetjük – anélkül, hogy egészségünk károsodna. A hallgatag filmekben ritka a párbeszéd, ezért agyunk dekódolási funkciója kikapcsolható; a cselekmény pedig annyira lassú, hogy a gyors pörgéshez szokott kódoló egységünket is alacsonyabb fokozatra lehet kapcsolni. Akinek sikerül elsajátítani ezt a meditatív filmnézési technikát, az egy alvás és ébrenlét közötti állapotba kerül. Ebben az állapotban azonban meglehetősen kényelmetlenek a mozi székei, sokkal célszerűbb az ilyen filmeket kellemesen ellazulva, meleg vizes fürdőben megtekinteni – valahogy így:

Az emberek többsége azonban nem relaxációs célokból jár moziba, épp ellenkezőleg, azt szeretnék, ha az alkotók elröpítenék őket pár órára egy érdekes, izgalmas, soha nem látott világba. Ezen új világ bemutatásához szükség lesz a szavakra. Az

egy kép többet mond ezer szónál

azt jelenti, hogy vannak olyan képek amelyeket ezer szóval sem lehet pontosan leírni. Ennek azonban a fordítottja is igaz lehet – vannak olyan szavak és vannak olyan fogalmak melyek jelentését éveken át tanuljuk, és ezek érzékeltetésére ezer kép is kevés lehet. A képek és a szavak nem ellenségei egymásnak, hanem kiegészítik egymást. Hasonlít ez a dolog az Activity-re, amikor egy fogalmat rajzzal, mutogatással vagy körülírással próbálunk megmagyarázni a csapattársainknak – azzal a különbséggel, hogy a filmben történetet és érzelmeket mutatunk be a nézőknek. A filmben nincsenek rögzített szabályok, itt egyszerre használhatjuk a képet, a hangot, a szavakat – de a fontos dolgokat itt sem célszerű kimondani – sokkal jobb, ha a néző magától jön rá a dolgok lényegére.

A nézőben a filmélmény a látható film és a képzelt film kombinációjaként alakul ki – valahogy így:

A képzelt film (avagy: láthatatlan film, off-screen movie) a néző fejében jön létre, úgy, hogy kiegészíti a vetített film hiányzó részeit. A történet láthatatlan részeinek elképzelésében fontos szerep jut a párbeszédnek, a narrációnak és a feliratoknak. Ezekbe az elemekbe van bekódolva a karakterek előélete, valamint a karakterek gondolatai és érzései. A párbeszéden keresztül értesülhetünk térben és időben távoli eseményekről.

A képzelt film nem áll mindig össze elsőre. Lyukak vannak a történetben, meglepő cselekményeknek és fordulatoknak lehetünk részesei mielőtt sikerül összeraknunk a hiányzó részeket.

– Lárifári – mondta a Tanár – párbeszéd nélkül is össze lehet rakni a történetet. Én például a Mátrixot hang nélkül néztem meg, és elsőre megértettem mindent, és összeállt a történet. Például teljesen világos volt számomra, hogy amikor Morpheus felajánl Neonak egy piros és egy kék tablettát, akkor Neonak választania kell.

Amennyiben Tanárunk hallotta volna a filmhez tartozó párbeszédet is, akkor rájött volna, hogy ez a film több, mint a megfelelő tabletta kiválasztása. Nagyon sok választás van ebben a filmben. Az elején Neo nem tudja eldönteni, hogy ébren van-e vagy sem. Aztán nem tudja eldönteni, hogy menjen-e bulizni vagy sem, de megpillantja a fehér nyulat, és elmegy. Megismerkedik Trinity-vel, és megtudjuk, hogy veszélyben van mert keresi a választ arra a kérdésre, hogy mi a Mátrix.

Másnap reggel a főnöke választás elé állítja: vagy bejár időben dolgozni, vagy ki lesz rúgva. Pár perc múlva kap egy mobiltelefont, és ott újabb választást ajánl fel neki Morpheus: vagy lemászik az állványon, vagy elkapják az ügynökök. Az ügynökök elkapják, és tudják, hogy hősünk két identitás között vergődik: megbecsült programozó Thomas A. Anderson néven, és számítógépes bűnöző Neo néven. Az ügynök újabb választást ajánl: ha segít elkapni Morpheust, akkor Neo bűnei meg lesznek bocsájtva, vagy pedig nem segít, de akkor neki annyi. És akkor Neo beint és szeretne telefonálni, de nem tud beszélni, és a köldökébe bemászik egy furcsa szerkezet, és… felébred. És ekkor Neoval együtt már a nézőnek is el kell döntenie, hogy amit látott az valóság vagy álom?

Este, az esőben Neo beül a limuzinba Trinity mellé, de az első ülésen ülő csaj pisztolyt fog rá és azt mondja, vetkőzzön. A csajok nem erőszakoskodnak, és Neo ismét választhat: vagy velük marad és vetkőzik, vagy kiszáll az autóból, de akkor nem tudja meg, hogy mi az a Mátrix. Neo marad, vetkőzik, a köldökéből kiszedik a furcsa szerkezetet, és akkor Neoval együtt úgy gondoljuk, hogy talán mégsem volt álom az ügynökös jelenet. Neo megismeri Morpheust, a piros kapszulát választja, aminek következtében olyan dolgok történnek, hogy már megint összezavarodik az álom és a valóság. Később Neonak el kell döntenie, hogy létezik-e a sors, vagy sem, és választania kell saját élete és Morpheus élete között.

A párbeszéd nélkül igencsak nehéz lehetett megérteni azt, hogy nem 1999-ben vagyunk, hanem 2199-ben, hogy mi történt a Földdel, hogy mi az a Zion, hogy kinek mit jósolt az Orákulum, hogy az ügynökök csupán szoftverek, hogy miért látjuk kétszer a fekete macskát a lépcsőfeljáróban és kár volt lemaradni arról a részről, amikor az ügynök elmeséli Morpheusnak a Mátrix első változatát:

”Tudtad, hogy az első Mátrix hibátlan emberi világnak indult, amelyben senki sem szenved és mindenki boldog? Katasztrofális volt. Senki sem fogadta el a programot. Sok embert veszítettünk. Sokan gondolták azt, hogy nincs olyan programozói nyelvünk, amellyel leírhatnánk a tökéletes világot. De szerintem az emberek a valóságot a nyomorral és szenvedéssel azonosítják. A tökéletes világ egy álom volt számotokra, amelyből primitív agyatok folyton fel akart ébredni. Ezért tervezték át a Mátrixot a mai formájára. Ez a csúcsa a ti civilizációtoknak.”

Alaposan megkavarták a világokat a Wachowski-testvérek. A filmvilágot a létező világból és a fejünkben levő gondolatvilágból építjük fel. A filmvilág hasonlíthat a létező világra, vagy attól kisebb-nagyobb mértékben eltérhet. A Wachowskiék által teremtett filmvilág – azaz a Mátrix – csupán egy álomvilág, és a túlvilág a fizikai valóság. A Mátrixban érvényesek a fizika törvényei, de a tudat felülírhatja azokat. Hőseink kezdetben csak nagyokat ütnek és nagyokat ugornak, de később Neo megtanulja kicselezni a pisztolygolyókat, és magát a halált is.

A világok bemutatása annyira jó, hogy amikor kijövök a moziból még mindig nem tudom eldönteni, hogy melyik világban vagyok. A piros bogyót és a kék bogyót elfelejtem, inkább az foglalkoztat, hogy akkor most tényleg a jó világba kerültem? Vajon sikerült Neonak felszabadítani minket a gépek uralma alól? Valószínűleg nem, mert amikor Cypher elárulja a társait, akkor az ügynök őt Mr. Reagan néven szólítja, és megígéri neki, hogy híres ember lesz, például filmszínész. Biztosan Ronald Reagan lesz az, és az ügynökök intézték el, hogy később az USA elnöke lett belőle. A déjá vu érzéseimmel pedig Dunát lehetne rekeszteni…

Természetesen a Tanárnak mindig igaza van. Az egész csupán egy választás.

Ha paradicsomi létbe akarod ringatni nézőidet és azt akarod, hogy az általad teremtett filmvilág csupán egy álom legyen, akkor válaszd a kék bogyót és hanyagold a párbeszédet.

De ha azt akarod, hogy a nézőket mélyen megérintsék a látottak, ha a nézőnek egy másik, érdekes világot akarsz bemutatni, ha azt akarod, hogy a nézők a főhőssel együtt érezzenek, együtt reménykedjenek és közösen keressék a megoldást, akkor válaszd a piros bogyót és figyelj oda arra, hogy mit mondanak a filmed szereplői. Ezek a párbeszédek építik fel a te láthatatlan filmedet, és ne feledd, hogy szűkös anyagi körülmények között nem versenyezhetsz a száz millió dolláros produkciók látványvilágával, viszont a jól megírt láthatatlan filmhez semmi más nem kell csak fantázia, papír és ceruza.

Német Attila

Az írás eredetije a szerző blogján olvasható.