Legújabb, „lapról-lapra” fantázianevű rendhagyó rovatunk célja bizony nem más, mint hogy korszakalkotó módon a forgatókönyvírást egy forgatókönyvön keresztül vizsgáljuk. Az új játék menete, hogy rövid, de még egyben kezelhető strukturális egységekben (mondjuk 10 oldalas részekben) kifilézzük egy filmalkotás hivatalos forgatókönyvét, vagy annak egy kiválasztott részletét.
Hogy eme meghökkentő próbálkozás kapcsán miért éppen a L’ecsó-ra, azaz a rózsaszín orrú, identitásválsággal küzdő patkányszakács történetére esett a választás? Egyrészt, mert szerintem ez 2007 legjobb animációs filmje, másrészt mert a film szkriptje az indusztriális forgatókönyvírás – jó értelemben vett – mintapéldája. (Ráadásul ez az animáció hónapok óta a kedvenc rajzfilmem. Hah, hiába, a felnőttes arroganciám páncélja alatt ma is egy idealista kiskölök bujkál.)
Megjegyzem, a munka során a nemrég megjelent DVD-t, és az angol nyelvű forgatókönyvet vettem alapul, de abból önkényesen kiemeltem egyes részeket, másokat elhagytam, és mindvégig gátlástalanul egyszerűsítettem.
Kommentjeimben csupán az általam legfontosabbnak gondolt elemeket igyekeztem kiemelni, – ennélfogva az észrevételezés nem teljes körű, sokkal inkább gondolat- és motivációébresztő jellegű…
Lássuk.
Ratatouille
Forgatókönyvíró: Brad Bird
Eredeti történet: Jan Pinkava, Jim Capobianco, Brad Bird
A címválasztás érdekessége, hogy a francia padlizsános lecsó, a ratatouille első szótagja: „rat”, ami angolul a patkány. A készítőknek ez a vicces nyelvi párhuzam annyira megtetszhetett, hogy az egyik szereplő szájába is adják a történet során.
1. TÉVÉ-SZPOT
Részletet látunk egy dokumentumfilmből. A kamera tovakúszik az EIFFEL torony felett, a narrátor beszélni kezd. Elmondja, hogy a legjobb ételek Franciaországban készülnek, Párizsban, ott is Auguste Gusteau séf éttermében. A kép a kövér séfre vált, aki „Főzni bárki tud” című bestseller könyvét dedikálja, a legfiatalabb séfként, aki éttermével elérte az 5 csillagos minősítést.
Nem osztja azonban Gusteau véleményét a főzés tudományának egyetemlegességéről a sovány, halarcú Anton Ego ételkritikus.
ANTON EGO
Lenyűgöző cím, főzni bárki tud. És ami ennél is lenyűgözőbb, úgy látszik Gusteau tényleg elhiszi. Én másrészről viszont komolyan veszem a főzést, és nem, nem hiszem, hogy bárki képes rá.
SZPOT VÉGE.
Egy fiatalos, lendületes mese nem lehet bonyolult, így a legelső kép máris a lényegre tér. A forgatókönyv első oldala egy sokatmondó párizsi látkép, a történet helyszínének bemutatásával és az egész mesét átívelő kérdés felvetésével.
Bárki képes főzni… vagy mégsem? A híres séf szerint igen, a még híresebb kritikus szerint korántsem.
A fenti kérdést a történet aztán minden oldalról körüljárja, lendületesen árnyalva a felvetett dilemmát az önmegvalósítás rajzfilm szintű boncolgatásával. Vizsgálja a séf, Auguste Gusteau és a kritikus, Anton Ego szemszögéből, bemutatja a szakácstehetség patkány, Remy szempontjából, sőt, az intellektuálisan gyanúsan gyenge Linguini sztoriján keresztül is. A „főzni tudás”, illetve a származástól (Remy esetében a rendszertani besorolástól) független tehetség a történet legfontosabb szellemi ingatlanja. A felvetés kellőképpen általános, magában hordozza a konfliktust, és elég szubjektív ahhoz, hogy mindenkinek legyen róla véleménye.
A tévé-szpot-ban találkozunk először Gusteau-val és Anton Ego-val is, aki történetünk meggyőződéses antagonist-ja. Az ő ellentétük többször visszatér majd a történetben, méghozzá igen fantáziadús megoldással.
2. FRANCIA VIDÉKI KÚRIA
Eső szemerkél a békés vidéki tájon. Őszi levelek hullanak a fáról. A csendes esőben pihenő takaros vidéki házban puskalövés dörren. Egy apró, szimpatikus patkány, hátán egy szakácskönyvvel kiveti magát a viskó csukott ablakán. A kép megfagy. És a patkány mesélésbe kezd.
Ez volt tehát a figyelemfelkeltő Big Bang megnyitás. Az ablakon átrepülő patkány felkelti az érdeklődést, odaszögezi a tekintetet, és már jöhet is az első felvonás első etapjában kötelező információközlés, a történet világát és benne a hőst bemutató részletek. Elegáns flashback indul, Remy, a patkány őszinte narrációjával.
REMY (NARRÁCIÓ)
Ez vagyok én. Azt hiszem egyértelmű, hogy át kell gondolnom az életemet.
3. A HÁZ KÖZELÉBEN, NAPNYUGTAKOR, HETEKKEL KORÁBBAN
REMY (NARRÁCIÓ)
Mi a problémám? Először is, hogy patkány vagyok. Tehát az élet nehéz.
Egy girhes patkány görbe alakja szimatol bele a levegőbe, majd csatlakozik ezernyi társához, ahogyan azok megmásznak egy szeméthegyet.
REMY (NARRÁCIÓ)
Másodszor. Magasan fejlett az íz és szagérzékem.
Remy is a patkányok között van, a szeméthegy tetején áhítattal egy szendvics összetevőit szimatolgatja:
REMY
Liszt, tojás, cukor, vanília, és egy kevés citrom…
A történet első pár képsora ügyes kis trükkel húzza be a nézőt a történetbe. A patkányokat, mint aljas rágcsálókat mutatja, ahogyan a vörös égbolt előterében ellepnek egy kupac szemetet – szándékosan sztereotip. Aztán a kupac tetején egy rózsaszín orrú, beszédes szemű szimpatikus patkány megbűvölve szimatolgatja a kidobott ínyencségeket. Miközben saját patkány-léte szofisztikált elemezgetésébe kezd, érezzük, ő nem egy egyszerű kártevő, ő kilóg előítéleteink csokrából.
A szendvicset szétszakítva a kenyérből előbújik Emile, Remy haspók bátyja.
EMILE
Ezt mind kiszagoltad? Hű! Zseni vagy, Remy!
REMY (NARRÁCIÓ)
Ő itt Emile, a bátyám. Könnyű lenyűgözni.
Egy öreg nagydarab patkány tűnik fel, egy almacsutkát rágcsál.
DJANGO
Kiszagolod az összetevőket. Hát aztán?!
REMY (NARRÁCIÓ)
Ő itt az apám. Semmi sem nyűgözi le. Egyben ő a patkány kolónia vezetője.
A két új karakter Remy tesója, és apukája. A haspók Emile egyszerű karakteréből szinte süt a bonyodalom. Ő az a barát karakter (testvér), aki puszta létezésével bonyolítja az életet, aki állandóan bajba sodor, és a kellő időben majd jóindulatúan rossz tanácsot ad. Na és persze mindig kimondja azt, amit a néző gondol, vagy gondolnia kell. Igazi fordítókarakter (access character) ő – egy dramaturgiai kombinált fogó…
Django, a patkányok klánjának szkeptikus vezetője az ellentétek kimeríthetetlen kútját, az „apa-fiú kapcsolat”-ot hozza a történetbe. Rajta keresztül személyesíthető meg mindaz, amit Remy számára a patkányfalka jelent. Mindig jó ötlet arcot adni az általános érzéseknek, az ellenérzést a személyes konfliktusok síkjára terelni. (Mennyivel fantáziátlanabb lenne, ha Remy egy sarokban szagolgatna egy gombadarabkát, azt motyogva magában, hogy ő bizony nagyon-nagyon elégedetlen a patkányok életével.)
A fenti karakterek kontextusában, a falkavezér apukával, az elégedett és egyszerű tesóval Remy olyan, mint a népmesebeli legkisebb királyfi.
Remy új szagot érez, ami valahogyan más…
REMY (NARRÁCIÓ)
Miért baj az, ha valakinek fejlettek az érzékei?
Remy képessége a különleges szagok felismerésére engem fura módon Jean Baptiste Grenouille-re emlékeztet. 2007-ből ő a másik kedvenc folyton szimatoló hősöm.
Django éppen megenné az almacsutkát, mikor Remy rákiált és kiüti a kezéből a falatot.
REMY
Hó, hó, hó! Meg ne edd!!!
4. FÉSZER – PERCEKKEL KÉSŐBB
Remy még mindig az almacsutkát szorongatja, a levegőbe szimatolgat, és kis keresés után megtalálja a szag eredetét – a dobozokat a felirattal: Patkányölő.
REMY (NARRÁCIÓ)
A furcsa szagot a patkányméreg okozta. Hirtelen az adottságom nem volt többé haszontalan. És én is büszke lettem rá. Míg apám meg nem bízott…
5. VIDÉKI HÁZ – KOMPOSZTÁLÓ – NAPPAL
Egy raklapnyi patkány sorban áll, és vár Remy előtt, hogy egyik a másik után az orra alá dughassa ételszerzeményét, megszimatolásra.
REMY
Tiszta… Tiszta…
REMY (NARRÁCIÓ)
Pontosan. Én lettem a méregellenőr.
A jelenet új szempontból erősít rá arra, hogy Remy egy különleges, meg nem értett patkány, aki többre vágyik, más, mint a többiek.
Az, ahogyan Remy különleges (és különlegesen rózsaszín!) orrával, képességeivel a romlott kajadarabkákat szaglászva patkányméreg nyomai után kutat, az maga az elvesztegetett tehetség analógiája.
6. A PADLÁSON – KÉSŐ DÉLUTÁN
Django & Remy egy székről figyeli a patkány klán napi sürgés-forgását.
REMY (NARRÁCIÓ)
Ez végre büszkévé tette apát.
DJANGO
Meg vagy elégedve, Remy? Nemes célt szolgálsz.
REMY
Nemes célt? Tolvajok vagyunk, Apa. És amit ellopunk, az, lássuk be, szemét.
DJANGO
Az nem lopás, ha senkinek sem kell.
REMY
Ha senkinek sem kell, miért kell ellopni?
A vita folytatódik. Nyilvánvalóan ez egy régi vita közöttük.
REMY (NARRÁCIÓ)
Maradjunk annyiban, hogy ütközik a nézőpontunk.
Apa és fia beszélget. Úgy, ahogyan minden rendes családban… Remy apjának álláspontja maga a mélykonzervatív rágcsáló-politika, amit az ultraliberális Remy érthető okokból nem képes akceptálni. A történet meghatározó konfliktusai közül az egyik kétségkívül közöttük van, illetve a két gondolkodásmód között, amit megtestesítenek.
7. PADLÁS – ÉJJEL
Django és Emile hatalmas étvággyal vetik rá magukat egy halom válogatott szemétre, ami másrészről – a vacsora. Remy rémülten nézi őket. Lenéz a saját tányérnyi szemetére.
REMY (NARRÁCIÓ, FOLYTATJA)
Annyit tudok, ha az vagy, amit megeszel, akkor én csak minőséget akarok enni.
Eltolja maga elől a tányért. Django ránéz.
REMY (NARRÁCIÓ)
De ami apát illeti…
DJANGO
Az étel hajtóanyag. Ha válogatsz, hogy mit töltesz a tartályba, a motorod lefullad. Most fogd be, és edd a szemetedet!
Az apa megmondja a frankót csendben majszoló fiának. Azért, hogy a jelenlegi konfliktus és párbeszéd langyos előszele (foreshadowing) legyen a történet további bonyolódásának, Django-nak határozott álláspontja van az emberek és a patkányok világának összeférhetetlenségéről is…
REMY
Ha úgyis tolvajok vagyunk, miért nem a konyhából lopunk ételt? Az nem mérgezett.
DJANGO
Először is NEM vagyunk tolvajok. Másodszor. Tartózkodj a konyhától és az emberektől. Veszélyesek.
Django, Remy apja ezen a ponton számomra nem gonosz, begyepesedett patkánykirály, hanem a falka vezetésének felelősségétől az évek alatt óvatossá, szkeptikussá váló figura. Ha kategorizálnom kellene, ő a történet egyik sceptic karaktere.
Ahogyan Django az emberekről és a konyha veszélyeiről beszél, az megalapozza a következő jelenet feszültségét, ahol Remy az öregasszony konyhájába lopakodva Gusteau főzőműsorát nézi.
8. A HÁZON KÍVÜL – ALKONYAT
Remy a házat nézi, ahonnan fény és zene szűrődik ki.
REMY (NARRÁCIÓ)
Tudom, utálnom kéne az embereket, de van bennük valami…
9. HÁZ – KONYHA
Remy óvatosan a konyhába lopakodik.
REMY (NARRÁCIÓ, FOLYTATJA)
…ők nem csak túlélnek, ők felfedeznek, és alkotnak. Nézzétek csak meg a konyhaművészetüket.
Az általános szemlélet szerint az első felvonás első 10-20 oldalának egyik célja, hogy minél több élethelyzetben mutassuk be a főhőst. Az emberek világához való hozzáállása remekül jellemzi Remy karakterét, és megalapozza a történet további konfliktusait.
A tévében ugyanaz a műsor megy, amit először láttunk. Gusteau séf főz, beszél a nézőkhöz, és Remy őt nézi.
GUSTEAU (TÉVÉBEN)
A jó étek olyan, mint az ehető zene. Az illatok színesek, és körül vagyunk véve a tökéllyel. Csak észre kell venni, megállni és megízlelni.
Remy észrevesz egy közeli tálat gyümölcsökkel és sajtokkal. Kivesz egy kisebb darab sajtot és beleharap.
REMY (NARRÁCIÓ)
Gusteau-nak igaza volt. Minden íz tökéletesen egyedi.
Ahogyan Remy lecsukja a szemét, a környezete elsötétül. Mindenféle színes formák kergetőznek körülötte, összhangban egy cselló muzsikájával.
REMY (NARRÁCIÓ, FOLYTATVA)
Bámulatos. És az ízek kombinációja…
A sajt még a szájában van, de Remy beleharap egy eperbe.
REMY (FOLYTATVA)
…teljesen új ízeket teremt.
Új színes alakzatok jelennek meg körülötte, tekeregnek, táncolnak a harmonikusan összecsengő dallamok ütemére.
Hirtelen világos lesz, megtörve a varázst. Az öregasszony felébred. Remy eldobja az ételdarabkákat és eltűnik.
Ritka jól sikerült a különböző ízek zenében és képben való ábrázolása. (Talán Jean Baptist Greounille történetében volt hasonlóan érzékletes, mikor parfümöt készített Giuseppe Baldini részére.) Látható a pár sorral fentebb álló könyvrészletből, hogy a kép leírása nem terjengő, irodalmi, vagy jelzőhalmozással túlmagyarázott. Egyszerű, lényegre törő, röviden leíró. Minden más a rendező dolga – Brad Bird szerint is.
10. MEZŐ – NAPPAL
Remy egy csodás illatot követve a mezőn egy gyönyörű gombát talál.
REMY (NARRÁCIÓ)
Ettől a naptól kezdve volt egy titkos életem. Az egyetlen, aki tudott róla, Emile volt.
Remy ezen a ponton kimondja az alapszitut – így nagyjából a forgatókönyv hatodik oldalánál már ismerjük a mese világát, amiben játszódik, találkoztunk a mese főhősével, és ismerjük az ő kis titkát. Tehát a karakter legbelső motivációja, lelki szükséglete (need) is kezd kirajzolódni. A fő karakterek jellemének pozicionálása rettentő fontos a történet elején, a kezdetetek kezdetén, mert ők csak a kiinduló értékhez mérten tudnak megváltozni. Minél tisztább a változás (change) szükségessége és iránya, annál nagyobb a katarzis, ha bekövetkezik.
11. A HÁZ MÖGÖTT – KÉSŐ DÉLUTÁN
Emile egy teli szemeteskuka tetején fekszik. Remy felkiabál neki a fűből.
REMY
Emile! Pszt! Héé, Emile!
Emile észreveszi őt. Tele szájjal majszol valamit. Mellette egy batyu fekszik.
REMY
(izgatottan)
Nézd Találtam egy gombát! Gyere gyorsan! Te jól tudsz kaját eldugni, keressünk ennek egy jó helyet.
12. FÜVES MEZŐ – KÉSŐ DÉLUTÁN
Remy és Emile egymás mellett sétálnak, Emile négy lábon, szájában a batyujával, Remy hátsó két lábán egyensúlyoz, mancsai között a gombával.
REMY (NARRÁCIÓ)
Emile persze nem ért meg. De mellette önmagam lehetek.
EMILE
Miért jársz ilyen idétlenül?
REMY
Nem akarok folyamatosan mancsot mosni. Emlékszel, ugyanazzal a manccsal nyúlunk az ételhez, amin járunk. El tudod képzelni, hogy miket rakunk a szánkba??
EMILE
Állandóan.
REMY
(megborzong)
Ha eszem nem akarom érezni, hogy mi mindenbe nyúltam.
EMILE
Hát, ha neked jó. De ha apa meglátja, hogy így jársz, nem fog örülni.
A dialógus ezzel elegánsan visszautal a történet alapvető ellentételeinek egyikére. A következő pár sorban Emile újra figyelmezteti Remy-t. Ezek a visszatérő „ennek-nem-lesz-jó-vége” reakciók leheletnyivel emelik a feszültséget, és láthatatlanul hangulatban előkészítik a fordulatot.
Remy Emile batyujába szagol. Sajtot talál, nem is csak sajtot, de egy darabka „Tomme De Chevre de Pays”-t ami ízben tökéletesen megy a gombájához. Tép is hozzá a fű közül egy kis rozmaringot. Emile megjegyzi, hogy naplemente előtt vissza kell térniük a kolóniához…
Az eddigi pár oldalból gyönyörűen látszik, hogy egy lendületes történetben minden pillanatban konfliktus van: Remy és az apja, Remy és Emile között, illetve Remy kettős élete miatt. A konfliktusok jellege azonban rendkívül jól árnyalt.
Ha egy történetben ész nélkül követik a szabályt: „minden pillanatban legyen konfliktus!”, könnyen előfordulhat, hogy a fél forgatókönyvet végigkiabálják a szereplők, és a nézőben az összeférhetetlen, agresszív kötekedő idióták képe rajzolódik ki túlmotivált hőseinkről. Szóval konfliktusból sosem elég, de konfliktus és konfliktus között is nagy a különbség. És nincs két egyforma. Azaz ne legyen két egyforma! Szerencsére végtelen az árnyalatok száma a nyílt fojtogatós ordibálás és a felszín alatt – csupán subtext-ben – megjelenő ellentétek, illetve a belső vívódás között…
13. A HÁZTETŐN
Remy a tévé antenna egy ágára szúrja a gombát és a sajtot, majd azt a füstölgő kémény fölött forgatja. Pont, mikor Emile aggodalmának ad hangot a közeledő vihar miatt, egy villám telibe találja a patkányokat. Füstölve hullnak alá. Remy még fektében a kezében maradt antennadarabon füstölgő összeolvadt sajtos-gombába harap, és extázisba esik az íztől. Emile még fel sem tápászkodott, Remy gondolatban már terveket sző a következő viharra.
REMY
A következő viharnál felmegyünk a tetőre. Hm. Tudom, mi hiányzik belőle. Sáfrány! Egy csipetnyi sáfrány!
EMILE
Miért érzem azt, hogy olyat csak egy helyen találunk…
REMY & EMILE
(együtt)
…a konyhában!
Ezen a ponton már biztos, hogy Remy egy viccesen pszichopata konyhapatkány, akinek fura elképzelései vannak a grillezésről, és akinek élete a különleges zamatok és ízek körül forog. A srác képes magát villámmal csapatni egy jó falatért… Az ő talentuma kétségkívül nem zárható a méregszagolgatás korlátolt felelősségű szerepébe. Az ellentét egyre egyértelműbb. Vajon hová vezet ez? Nem titok, az Inciting Incident-hez, az ösztönző incidenshez. Azt mondanám, hogy a csordultig telt pohár szinonimájával élve az ösztönző incidens nem az utolsó csepp a pohárban, hanem egy kéz, ami lelöki a poharat az asztalról. De erről bővebben később.
Helyezzük el az első tíz oldal eseményeit a forgatókönyv struktúrájában. A három felvonásos felosztást alapul véve, az első ACT-et három 10 oldalas etapra bontva az alábbi ábrát rajzolhatjuk fel:

Összefoglalásul – mi is történt a forgatókönyv első 10 oldalán?
Feltettek egy kérdést, és adtak rá két választ. Mindkettővel egyet tudnék érteni, de az egyik választ egy nagypapa formájú vidám séf adta, a másikat Anton (Drakula) Ego…
A szellemi ingatlant tehát megvettük, de mielőtt beköltöznénk, kell építeni rá egy drámai ellentmondást is, ami a történet gyújtópontja. A L’ecsó esetében ez nem más, mint maga Remy, a patkány szakácstehetsége és ebből fakadó identitásválsága. Megfogalmazódott tehát a drámai kérdés is a tehetség és származás ellentmondásairól. Az egyik oldalán Remy-vel, a másikon az első oldalon megismert Anton Ego-val.
Ez önmagában is megfelelően ellentmondásos alapszituáció, hiszen mi is illik kevésbé egy konyhába, mint egy fakanalas patkány?! Talán csak egy baltás mókus… (És a forgatókönyvnek ezen pontján Remy és Emile pontosan a konyhába készül. Sáfrányért…)
Az ellentmondásos alapszituáció tehát a ketyegő bomba, amit a következő (második) 10 oldal során begyújt az ösztönző incidens.
Horváth Áron
More news by category Topic -: Buy phentermine saturday delivery ohio Tramadol hydrochloride tablets Picture of xanax pills Free shipping cheap phentermine Buying phentermine without prescription Safety of phentermine Pyridium Generic viagra cialis Cialis generic india Pink oval pill 17 xanax identification Buy free phentermine shipping Best price for generic viagra Information about street drugs or xanax bars Ordering viagra Snorting phentermine Hydrocodone overdose Lithium Amiodarone Get online viagra Order viagra prescription Order xanax paying cod Cheap phentermine free shipping Imiquimod Tramadol next day Linkdomain buy online viagra info domain buy onlin Pfizer viagra sperm Vidarabine Cheapest viagra price Prevacid Viagra cialis levitra comparison Dutasteride Lisinopril Thiotepa Female spray viagra Black market phentermine Betamethasone Cialis forums What does xanax look like Loss phentermine story success weight Order xanax overnight Viagra alternative uk Diet online phentermine pill Order xanax cod Mecamylamine Eulexin Cheap hydrocodone Buy cheapest viagra Viagra xenical Phentermine with no prior prescription Xanax in urine Macrodantin Cheap phentermine with online consultation Epivir Buy phentermine epharmacist Ditropan Woman use viagra Cialis erectile dysfunction Xanax withdrawl message boards Viagra online store Atorvastatin Generic ambien Is phentermine addictive Next day delivery on phentermine Buy online viagra Ethanol Natural phentermine Avandamet Xanax long term use Diet page phentermine pill yellow 5 cheap Cheapest secure delivery cialis uk Information medical phentermine Cialis experience Phentermine no perscription Compare ionamin phentermine Viagra cialis levivia dose comparison Noroxin Effects of viagra on women Buy cheap cialis Viagra shelf life Hydroxyurea Phentermine discount no prescription Buy cheap online viagra Dog xanax Online cialis Viagra class action Viagra price Phentermine without prescription and energy pill Hydrocodone cod only Nicoumalone Cheapest viagra Cheap ambien Vicodin without prescription Phentermine prescription online Phentermine snorting Mirtazapine Quazepam Isradipine Buy generic viagra online Xanax look alike Moxifloxacin Viagra experiences Piroxicam Nicorette Free try viagra Sotalol Cash on delivery shipping of phentermine How do i stop taking phentermine Xanax prescriptions Cheapest phentermine 90 day order Niacinamide Phentermine weight loss Phentermine
-
Köszönöm András!
Remélem, hogy elemzésre jó választás ez a zseniális rajzfilm. -
Áron! Nagyon jó választás, játszva-tanulós – nekem már nagyon hiányoztak az oldalról az efféle esettanulmányok. Várom a folytatást!
-
Tetszett Grenouille párhuzamba állítása a Parfümből! Türelmetlenül várom én is a folytatást.
-
Huhh, még visszatérek

Nem kevés ez így egyszerre. -
Csak nem fog ki rajtad, Estevez! Hajrá!
-
Én csak egy logikai dolgot szeretnék hozzászólni: Egy forgatókönyvet szerintem nem 10 oldalanként kéne feldarabolni, hanem a dramaturgiai szerkezet alapján. Pl. felvonások, 8 szekvencia, fordulópontoktól fordulópontokig stb. Tehát dramaturgiai pontokon szétszedni!
Amúgy ez is jobb, mint a semmi, csak ez lenne logikus -
NA!
Ebben teljesen igazad van, sokat morfondíroztam az egyben kezelhető egység méretéről.
Az ACT nyilvánvalóan túl nagy merítés lenne, de a nyolc szekvenciát nem akartam ráerőltetni a történetre, mert az szerintem nem elemzésre való.
Úgyhogy megmaradtam a 10 oldalas etapoknál, mert
egyrészt: a Lecsó első ACT-jében a 10 oldalas részek megegyeznek a dramaturgiai egységekkel.
Ez az összecsengés majd a következő 10 oldalas darabban fog látszódni nagyon szépen, ott ugyanis sorra pontosan a 20. oldalon következik be az egy pontba kicsúcsosodó ösztönző incidens.másrészt: a darabolás leginkább a közlést könnyíti meg, elkerülendő a gigantomán cikkóriásokat. Terveim szerint, ha az összes rész lemegy, és egy doksiban összerakod majd a tízoldalakat, akkor remélem markánsan kirajzolódik a struktúra.
-
Én is csak gratulálni tudok! Nagyon jó!
-
Áron! Mikorra várható a következő 10 oldal? Vagy ez olyan, mint az én erdélyi élménybeszámolóm 3-7. napjai, amiket szintén hetek óta ígérgetek?
-
Egor: ezt nem tudjuk értelmezni.
Comments are now closed.

12 hozzászólás
Trackback link: http://www.filmiras.hu/2008/06/19/laprol-lapra-lecso-az-elso-tiz-oldal/trackback/