Pár héttel Attila után.
-
-
INDEX:
“Az új verzióban a kis Vuk beleszeret egy cirkuszi rókalányba, Íbiszbe, aki Csimpivel, a kertésznadrágos majommal, és Igorral, a bokszoló medvével robotol a gonosz Carmella vándorcirkuszában. A 3D-s kisróka nekiáll, hogy kiszabadítsa a ketrecbe zárt állatokat, és a küldetésben egy kerekesszékes kisfiú és egy nagyothalló kutya is segítségére siet. Az 1,4 milliárd forintból gyártott rajzfilmnek az IMDb-n már a bemutató előtt megszavazta a közönség az 1 pontot a tízből, a Cinematrix adatlapján most 3,1-en áll.”
És mindez 1,4 milliárd Ft-ból… (ebből 250 millió Ft az adófizetők pénze).
Báár ők dobták volna be.
-
Kis Vuk kritika hamarosan a http://www.filmpont.hu oldalon!
Volt szerencsém a díszbemutatón Dargay Attila felesége mellett végignézni, szegénynél eléggé kicsapta a biztosítékot a film.
-
Az idézetből még nem derül ki, hogy a történet milyen, és az sem, hogy milyen lett az animáció. 50 szavazat pedig semmit sem jelent, legalább két nagyságrenddel több szavazatnál lesz mérvadó, de a célközönség nem is biztos, hogy szavaz. Mondjuk gyanús, hogy a készítők elmagyarkodták a filmet.
-
Ja, és Dargay unokaöccse nem volt ott a díszbemutatón? Csak mert lehet ő is nagy filmkritikus.
-
Az idézet valóban nem egy log-line, de minden kiderül belőle.
-
Amint az a filmponthu cikkéből kiderül, (kis) Vuk mellékszereplővé fajult.
Az még hagyján, hogy a klasszikus nyomába se érnek, de megártott nekik a sok Shrek, vagy mitől jutottak odáig, hogy Ganxta rappel benne? Ez a Ganxta egyébként is már rég bedobhatta volna. -
Mostanra itt ide is elértünk a nagy amerika majmolás közepette, hogy ami egyszer jó volt, és még pénzt is hozott, anno, az most is hozhat.
A macskafogó után, most a Vuk, legközelebb a Mézga családból csinálnak élőszereplős filmet, vagy a mikrobiból…
Jaj. Nem értem, hogy miért vesznek figyelembe néhány alapvető dolgot.
Akkor ezek a rajzfilmek egyediek voltak ebben a régióban, nem volt sok adó, nem volt Nickelodeon, meg Carton Netwoork, és Jetix. Nem volt internet, meg hatalmas játékáruházak, és plázák, és EU szabványos játszóterek se.
Nem volt sok játék…
Aztán jöttek ezek a rajzfilmek, és szívesen megnézték, mert szórakoztak rajta az emberek, a gyerekeket elvarázsolta, meg ebben a témában úgy se volt más.
Aztán jött néhány nyugati rajzfilm, meg jött a Sky One a G.I.Joe rajzfilmek, meg az Én kicsi Ponim, meg jó pár rajzfilm, és még mindig szerettük ezeket az alkotásokat. Egyébként ma is szeretem őket.
Viszont ami volt elmúlt. Újat tessék kitalálni, ne a régit ismételni.
Most ha egy animációs vagy rajzfilmet készítesz, akkor újat kell mutatni, mert a látványtól nem esik senki hasra, bekapcsolja a tv-ét, és lát ezer más milyet. Valami extrát kell mutatni. Na ez még nem megy, és a látvány is elég rossz, mert a grafikusok csapnivalók…. -
Hiába számítanak rá, hogy szar lesz egy-egy film kiváncsiságból mindig mindenki megnézi a remake-eket, hogy legyen összehasonlítási alapja az eredetivel szemben. A készítőket meg csak az érdekli, hogy minél többen megnézzék. (Visszajön a beleölt pénz és éhen sem halnak végül.)
-
Már látom, hogy 500szor lekell írnom a kíváncsiság szót. Bocsánat mindenkitől:)
port.hu-n is szeretik Kis Vukot:
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=87429&i_city_id=3372&i_county_id=-1
-
De komolyan. Mindig csak arról beszél mindenki, ami rossz.
-
Igen, a port.hu-n is rosszallják, de van elenyésző ellenvélemény is.
Egyébként ab ovo ritkán lehet biztosan tudni, hogy milyen lesz majd egy film fogadtatása.
Akkor ne adjanak semmire pénzt, mert lehet, hogy nem lesz jó?“Ami volt elmúlt. Újat tessék kitalálni, ne a régit ismételni.”
“Hiába számítanak rá, hogy szar lesz egy-egy film kiváncsiságból mindig mindenki megnézi a remake-eket, hogy legyen összehasonlítási alapja az eredetivel szemben. A készítőket meg csak az érdekli, hogy minél többen megnézzék.”
Új, a sztorija újszerű, és nincsen előző Kis Vuk film, tehát nem remake. Dargaynak és a pereputtyának kb. annyi köze van hozzá, mint egy zászlós katonának ahhoz a csatához, melyen ott sem volt. Ez ifj. Fekete István egyik könyvének adaptációja.
http://www.reggel.hu/index.php?apps=cikk&cikk=134523Más kérdés, hogy ugyanakkor sokan nyilván a Vuk mese nyomán kialakult brand miatt nézik meg. Ha húzzák a felnőttek a szájukat, ha nem, ez növeli a bevételt. A mai tízéveseknek viszont nem kizárt, hogy tetszik a film. Felesleges ám sápítozni és hőbörögni.
A Vuk nem csak klasszikus, hanem őskövület is. Lehet tisztelni meg minden, de ne akarjuk már ezen számonkérni. -
Estevez: az nagyon súlyos volt!
-
béla:
Nem állítottam, hogy ez egy remake. Ott akkor pont általánosságban írtam. “egy-egy film”
De az alapkoncepció ugyanaz mint a remake-knél: Még egy bőrt lehúzni egy valamikori sikerről.Estevez:
Azért beszél mindenki arról ami rossz (többnyire), mert sajnos mostanában az ilyen “alkotások” vannak többségben.
-
Rendben van, Goregasm.
De akkor általánosítani lehet tovább is.
Amikor vki elkészít pl. egy újabb vámpíros filmet, tudván tudva, hogy vannak a horrornak rajongói, akkor mintha a régi sikereket akarná meglovagolni. Az ilyenek dobják be a törülközőt!
Amikor Baljós árnyak készülnek, azok is csak a múlt dicsőségében sütkéreznek. Különben is, hogy volt képe Lucasnak a Jidai szamurájokat Jedi lovagnak álcázni, és még egy bőrt lehúzni róluk? Legalább a nevüket változtatta volna meg. Még az egyik kép másikba történő éllel átfésülését is úgy nyúlta, és a két robotjának a bugyuta szemszögét. Kuroszava jobb volt. Amúgy is ezek a modern effektusok sok kívánnivalót hagynak maguk után, és Lucas történetei laposak. Dobja be a törülközőt!
A Kuroszava pedig lehúzott Shakespeareről és Dosztojevszikjről egy-két bőrt, mért nem dobta be a törülközőt?!Estevez: Ezek véletlenül nem a Bridget Jones naplóját koppintották? Mert akkor dobják be a törülközőt.
-
Úgy látom félreértettél.:) Nem kell mindig eredetit, újítót csinálni. Kicsit késő van, de megpróbálok két példával rávilágítani a problémára:
Jó: A hét szamuráj -> A hét mesterlövész
Rossz: Nyisd ki a szemed -> Vanília égboltAz előbbi jó, mert egy ötlet teljesen új formába került és tovább lett gondolva, de az utóbbiban annyi változást eszközöltek, hogy a kevésbé híres francia színészt lecserélték Tom Cruise-ra.
Tarantino a “camp” stílussal ugyanígy tesz, már meglévő alapokra építkezik. Művészien halmozza a kliséket és ezáltal teremt újat. Amit ő csinál nyilván összetettebb, mivel több filmből lopkod.
Arra próbálok rávilágítani, hogy egy remake-ben is lehet kellemeset csalódni. A Majmok bolygója minden kétséget kizáróan beírta magát a filmtörténetbe a szabadságszobros zárójelenettel és a 33 évvel későbbi remake már más befejezést kapott. Nem véletlen. (Igen, tudom, hogy a sztori is nagyban változott.)
Összegezve: Nem az ismétléssel van a bajom, hanem a vérszegénységgel. Szeretem, ha egy “folytatás” méltó elődjéhez. Sajnos ez a Kis Vuk egyenlőre nem tűnik túl bíztatónak.
-
béla: teljesen más. Előzetes megnéz.
Persze minden új filmről lehet asszociálni egy régire, vagy egy másikra.
Hát ja, függetlenfilm, az új Vuk árának töredékéből készült, mondjuk ezzel arányos a bevétel is, de egész nézhető. Durva abszurd
-
Én se azt mondtam, hogy ez remake, de a Vuk, nekem sima 2d-és rajzfilm, amit a mai napig szívesen megnézek.
Az új Süsü se tetszett, a Macskafogó 2 se, szerintem ez se fog levenni a lábamról.
Rengeteg amerikai animációs filmet látunk, és abban a minősége nagyon más ennek a dolgoknak, kezdve a mozgásoktól.
Más féle mesét találjanak ki, ne egy régi jól bevállt receptet folytassanak… ebben külföldön is nagyrészt belebuknak, nemhogy odakint -
béla:
A Kis Vuk egy penetránsan borzalmas minőségben elkészített, koncepciótlan kontármunka (mind 3D technológiai, mind filmes esztétikai szempontból), és a pénz lenyúlásán és a Vuk-os ágyterítők reklámján kívül semmi másról nem szól.
-
Ágyterítő nincs, de a Subwayben a gyerekmenühöz az van:D
-
a kis vuk alkotóit cuslág mellé kéne rakni, mert kb. annyi volt a lényege a produkciónak
nemmondom, hogy a hídemberen látszik a 2.5 milliárd, mert nem látszik, de a kis vukot nézve, főleg az egon és dönci 120 milkája ismeretében, már csak arra tudok gondolni, hogy valakik, valahogy nagyon jól bírtak járni
-
Valami értelmes téma esetleg?
-
Estevez!
Egyrészt:
A kis csoportban elkövetett méltatlankodás és a jobbító, esetleg ártó kritika megfogalmazása igenis értelmes téma.Másrészt:
A közös ellenség-kép igenis alapvető egy közösség kollektív tudat-fejlődése szempontjából.Az, hogy ez a közös ellenség ma kis Vuk, a leggázabb róka a vadonban, az sem a véletlen műve alighanem…
-
Kéne egy téma arról, hogy ti hogyan írtok, mikor, hol, milyen állapotban, mi a módszeretek, meg ilyenek.
-
Ja, megvan Robi könyve!

Olvasgatni is próbálom. -
Estevez:
Nekem mindeddig nem sikerült a saját lelkemre szabott és hatékonyan működő munkamódszert megalkotnom.
De hirdetnek errefelé egy “Kreatív írás” című könyvet, ami állítólag pontosan erről szól.
Ha elolvastad, egyik találkozón majd azért elmesélhetnéd.
-
Vagy a Művész útja című.
Ott az első gyakorlat az, hogy minden reggel írj le mindent, ami az eszedbejut. Állítólag, hogy ne legyenek gátjaid.
Egyébként meg az igaz, hogy ha csak így gondolkozom a törénet fölött, nem tudom elképzelni, hogy írom, vagy nehéznek tűnik. Da min leülök az üres szövegszerkesztő elé, megindul minden. Aztán ha elakadok, megkérdezem a feleségemet.
Másik, hogy így a rövidfilmeknél rájöttem, hogy gátol a forgkönyv. szerkesztőprogram, a gondolataim megbicsaklanak amikor azon izzadok, hogy használjam, meg formázzam – végülis régen írógéppel irtak javítási lehetőség nélkül. Így marad a sima word, oszt tabulálok. Rövidfilmnél.
Nagykönyvet viszont nem mernék csak így. -
Stephen King úgy írja a könyveit (állítólag), hogy egy neki tetsző alapgondolatból elindul, és még a sztori közepén sem tudja, vajon hogyan is fogja befejezni. És a történet formálja önmagát – aszongya. Valójában persze ő formálja a történetet, csak a kevésbé tudatos, ösztönös agyféltekével. A megoldás előnye, hogy könnyed, és egészen újszerű irányokba kalandozik. A hátránya, hogy minden története ugyanolyan, és néhol messze kileng a cselekmény a főszál síkjából.
Az indusztriális filmírásban elképzelhetetlen dolog a sztori elején nem tudni a végét. -
“újszerű irányokba kalandozik”
és
“minden története ugyanolyan”
Ezt hogyan kell érteni? Magyarázat nélkül nekem ez ellentmondásos így elsőre.
-
Úgy, hogy az első pár könyve (pl.: Ragyogás, Christine) olyan ütős, hogy csak na!
De sok éve csak ismétli önmagát. Ebben azt hiszem szerepe van annak is, hogy ösztönösen formálja a sztorikat. Több tudatossággal rágyúrhatna az új ötletekre, a változatosságra.
Már ha ezt lehet erőltetni egyáltalán… -
Aham!
Értem. Van az ösztöneinek egy része, amely hasonló “felharmonikusokat”, “dallamokat”, “harmóniákat” generál.
-
Hát valahogy így, igen. Legalábbis azt sejtem, hogy ha valaki szélsőségesen ösztönösen ír, akkor fenáll az önismétlés veszélye. Mert ilyenkor a nem megváltozó emberi softverből táplálkozik az alkotó.
A jó megoldás – ezúttal is – valahol a tudatosság és az ösztönösség jó érzékű vegyítése lehet.
Na persze ez csak egy elmélet, annak minden korlátjával.
Mert minden definíció egyben egy korlát is.
-
Andris!
Adj légyszi vmi definiálandót, amin Estevezzel elrágódunk…
-
King regényeket ír és ezért teheti meg, hogy írás közben találja ki a továbbiakat. Forgatókönyvet akarsz így írni akkor telelesz fölösleges dolgokkal. Vázat kell töltögetni.
1. Eleje
2. Vége
3. Közepe(Segíthet ebben iskolai rajztábla+sok öntapadós cetli)
-
tele lesz..elnézést

37 hozzászólás
Hozzászólások hírfolyam
Trackback link: http://www.filmiras.hu/2008/04/15/mi-is-bedobtuk/trackback/