Valami bűzlik Zombiában (2. rész)

Csodák pedig vannak. Neville meleg családi légkörben ébred. A tévében Shrek megy, a konyhában Anna (Alice Braga) tojásrántottát készített, a kisfiú Ethan már reggelizik. Anna a világ legtermészetesebb hangján bejelenti, hogy a kisfiúval Vermont állam Bethel nevű településébe tartanak – a túlélő kolóniába. Maryland államban voltak, amikor meghallották a rádióadást, ezért útba ejtették New Yorkot. Anna brazil származású, a járvány kitörésekor egy Sao Paolo-i vöröskeresztes hajón volt, de a hajót szétszedték a menekülők. Öten indultak neki az útnak, de az “éjkeresők” elkapták a többieket.

Neville évek óta vágyott egy társra akivel válthatna pár szót, most azonban, hogy került beszélgetőpartner, nagyon furcsa dialógusokat hallunk – mint például a gyerekszobában midőn Anna megpillantja Neville lányának egy fényképét:

– Hogy hívják? – kérdi Anna.
– Marley… – válaszolja Neville elgondolkozva. – Marley-nak hívták.
– Szép név.
– Igen, Bob Marley-ról neveztük el.
– Kiről?
– Az énekes.
– Damien?
– Az apja.
– …? – Anna az emlékeiben kutat.
– Az apja – ismétli Neville hitetlenkedve.
– …? – Annának még mindig nem rémlik.
– Az apja – mondja határozottan Neville.
– Nnnem – rázza a fejét Anna.
– ## I shut the sheriff ## – próbálja énekelni Neville.
– …?
– ## But I didn’t shoot no deputy ##
– …?
– ## Oh no! Oh! ##
– …? – Anna nevetésben tör ki a fals éneklés hatására.

Legenda vagyok 6

Úgy tűnik, Annának vannak hiányosságai a reggae zene terén, de ezt bőven ellensúlyozzák egyéb képességei – amint ez kiderül az este folyamán, amikor Neville húzza le a redőnyöket éjszakára.

– Jöjjön velünk, Neville! – Anna próbál lépést tartani a sántikáló Nevillel – A kolóniára.
– Nincs kolónia, Anna! – válaszolja Neville, és újabb redőnyt húz be. – Minden csak úgy összeomlott, nem volt evakuációs terv…
– Téved. Van egy kolónia. Tudom, rendben?
– Honnan tudja, Anna? – kérdi Neville és lehúzza az utolsó redőnyt.
– Csak úgy tudom.
– Honnan? Úgy értem honnan tudhatná? Hogy lehetne ezt tudni?
– Isten mondta nekem – Neville hitetlenkedve néz, de Anna folytatja. – Van egy terve.
– Isten mondta magának.
– Igen.
– AZ ISTEN?
– Igen – válaszolja Anna átszellemülten. – Tudom, ez hogyan hangzik.
– Őrültségnek hangzik.
– De valami azt súgta, kapcsoljam be a rádiót. Valami azt súgta, jöjjek ide.
– A hangom a rádióban mondta, hogy jöjjön ide, Anna.
– Megpróbálta megölni magát tegnap éjjel, ugye?
– Anna…
– Én pedig épp időben érkeztem, hogy megmentsem az életét. Azt hiszi ez véletlen?
– Kérem, hagyja abba.
– Okkal küldtek ide engem.
– Nem érti?
– A világ csendesebb most. Csak hallgatnia kell. Ha odafigyel – folytatja Anna átszellemülten – meghallhatja Isten tervét.
– Isten terve…
– Igen.
– Rendben. Hadd meséljek magának Isten tervéről. 6 milliárd ember élt a Földön, amikor kitört a járvány. A Krippin vírus az emberek 90%-át megölte. Az 5,4 milliárd ember. Halott. Összetörve és kivérezve. Az 1%-nál kisebb immunitás következtében csak 12 millió egészséges ember maradt, mint maga, én vagy Ethan. A maradék 588 millió átalakult szörnyeteggé, és amikor éhezni kezdtek, akkor megöltek és megettek mindenkit. Mindenkit! Minden egyes ember, akit maga vagy én valaha is ismertünk – az halott! Halott! Nincs Isten! Nincs Isten!

Legenda vagyok 7

Neville vezető virológus létére eléggé hadilábon áll a számokkal. Már a kiinduló adat is rossz, hiszen már most 2008-ban is több mint 6,6 milliárd ember él a Földön. Mondhatnánk azt is, hogy Neville csak körülbelüli számokkal dolgozik, de az mégsem lehet, mert utána meg 588 milliót emleget. A 12 millió túlélő említése kissé bizarr, hiszen a nagy kavarodásban aligha rendezhettek a túlélők népszámlálást. Neville legfeljebb az immunitási százalékot tudja megbecsülni, amit meg is tesz, azt mondja, hogy “1%-nál kisebb”, de ha utánaszámolunk, akkor kiderül, hogy az “1%-nál kisebb” érték az pontosan 0,2%.

Én is kezdem úgy érezni, hogy nincs Isten, ha lenne, akkor biztos nem engedte volna, hogy ilyen összevisszaságot mondjon Neville egy hollywoodi szuperprodukcióban. Isten helyében én a következőképpen zártam volna le az előbbi párbeszédet:

– Rendben. Hadd meséljek Isten tervéről. A te Istened az emberek 90%-át megölte. 6 milliárd embert ölt meg a Krippin vírus. A vérereik elpattantak és elvéreztek. A te Istened mintegy 600 millió embert átalakított vérengző fenevaddá, éjszakai zombivá – vagy éjkeresővé, ahogyan te nevezed őket. Az Istened csak az emberiség 0,1%-ának biztosított immunitást. Csupán 6 millió egészséges embert hagyott életben. És miért hagyta meg őket? Azért, hogy lássa amint felfalják őket egytől-egyig a vérengző zombik? Ez lenne a te jóságos Istened?
– 6, 6, 6 – mondja Anna lassan egymásután a számokat – Számomra ez inkább a Sátán művének tűnik…
– A Sátáné? – szakítja félbe Neville. – Most már a Sátánra is hallgatsz, nem csak Istenre?
– Nem én vagyok az, aki a Sátánra hallgat… Nem én akartam öngyilkos lenni…

No, de térjünk vissza a filmhez, mert Isten megint büntet: zaj hallatszik, és támadnak a zombik.

Legenda vagyok 8

Amikor Anna megmentette Neville-t, akkor elég volt felkapcsolni az autójának fényszóróit ahhoz, hogy szétrebbenjenek a zombik, most azonban hiába kapcsolja fel Neville a hatalmas teljesítményű spotlámpákat, hiába robbant fel hatalmas bombákat a ház körül, a zombik csak jönnek, csak jönnek…

Mindhárman lemenekülnek a laboratóriumba és észreveszik, hogy a kísérleti-zombinő gyógyulófélben van. A zombik követik őket, és már csak egy üvegajtó van közöttük. Előkerül a Pörkölt Pofájú, és megnövekedett intelligenciájának jeléül a fejét használja a plexiüveg betörésére – a szó szoros értelmében. Az üvegajtón repedések jelennek meg. A nagy zaj ellenére Neville meghallja a Hangot. Annát és Ethant elrejti egy kandallóba, a zombi nőtől vért vesz, és odaadja Annának, mondván, hogy most már érti a küldetését, most már ő is hallja a Hangot. Neville becsukja a kandalló ajtaját, elővesz egy kézigránátot, és jól felrobbantja magát és az összes zombit.

Legenda vagyok 9

Anna megérkezik a kolóniába, átadja az üvegcsét az ellenanyaggal, és Robert Neville-ből legenda lesz.

FADE OUT

Valami bűzlik Zombiában. Azzal persze nem kötözködök, hogy ilyen Krippen vírus elméletileg sem létezhet. Ezt elfogadtam, mert ez a zombifilmek velejárója, ezt úgyis lenyomják a torkomon, hiszen a félelmetes ellenfelet elő kell állítani valahogy. Az ezután következő zagyvaság nagy részét viszont kezelni lehetett volna script szinten. És a kutyát is lehetett volna kezelni. Miféle dolog az, hogy megbetegszik az egyetlen társam – a hűséges kutyám – és ahelyett, hogy meggyógyítanám a kísérleti szérummal – ahelyett megölöm? A nézők pedig könnyeket ontanak, hogy jaj, szegény kutya meghalt. Dehogy halt meg. Megölték. Neville belefojtotta a szuszt. Vagy a forgatókönyvíró.

Neville-t az életszeretete vezérli, társra vágyik, többször is kijelenti, hogy az ő feladata az ellenszer előállítása, de cselekedetei ezzel épp ellentétesek: miután elteszi láb alól a kutyáját, utána öngyilkos akar lenni, és a film végére sikerül is végeznie magával. A főhős halála nem szükségszerű – inkább rajzfilmszerű: a zombik támadásakor felrobbant sok nagy bombát, de nem történik semmi, a végén felrobbant egy kis kézigránátot, és mindenki elpusztul – a kémcsőt szorongató Anna és a kisfiú kivételével. Apropó, kémcső: ha én túlélő emberiség lennék, akkor sokkal jobban örvendtem volna Neville feljegyzéseinek az ellenanyag előállításáról, semmint egy zombivérrel fertőzött mintának.

Anna egy két lábon járó természetfölötti csoda. Brazíliából származik, ismeri Damien Marley reggae énekest, és nem ismeri Damien apját, a legendás Bob Marley-t???

Anna közvetlen kapcsolatban van a felsőbb hatalmakkal. Azt mondta neki az Isten, hogy Vermont állam Bethel településében van egy kolónia, és Anna ezt azért hallja olyan tisztán, mert kevés az ember, kevesebben zaklatják az Istent, és a csendben könnyebben kivehetők az égi hangok.

Ezt meg tudom magyarázni. Isten megteremtette Ádámot és Évát, és mivel akkor még nagyon kevés ember volt, ezért egész jól értették egymást, és tisztán hallották, amint mondá nékik az Úr: “Szaporodjatok és sokasodjatok!”. És elkezdtek szaporodni. És sokasodni. És egyre többen lettek. És látá az Úr, hogy ez jó. Hanem aztán amikor túlságosan elszaporodtak az emberek, és látá az Úr, hogy ez így nem mehet tovább, akkor imigyen szólt vala: “Most már elegen vagytok, lazítsatok egy kicsit!”. Igen ám, de már olyan sok ember volt a Földön, hogy a nagy zaj miatt senki sem hallotta az Úr szavát – ezért minden vallás vezetője továbbra is a régi üzenetet ismételgette: “Szaporodjatok és sokasodjatok”. És látá az Úr, hogy az emberiség rákfenéjére egyetlen megoldás maradt vala: az Krippen vírus.

Anna hajóját szétszedik Brazíliában, így valószínűleg szárazföldi úton indul Északra. Az Amazonas őserdein és a Kolumbiai őserdőkön még zombik nélkül sem lehet áthatolni, de Annának ez sikerült. Egy láthatatlan kéz áthelyezte őt Maryland államba, és egy hang azt mondta neki, hogy kapcsolja be a rádiót. Aztán egy láthatatlan kéz odavitte Manhattan-be, épp időben, hogy megmenthesse Neville-t.

Így zajlanak a dolgok ebben az Isten által teremtett furcsa zombivilágban.

A fentiek ellenére bátorkodom javasolni a film megtekintését. Gyönyörű szürreális képsorokat láthatunk a kihalt New Yorkról. Will Smith és Alice Braga színészi játéka pedig annyira jó, hogy sikerül feledtetniük a dialógusok abszurditásait. Ha ez egy kis költségvetésű film lenne, akkor egyszerűen azt mondanánk, hogy micsoda idióta párbeszéd, de a 150 millió dolláros befektetés megtette a hatását – most azt mondjuk: milyen szürreális párbeszéd. :) )

Tanulság: ha gyenge a forgatókönyved, toldd meg egy rakás pénzzel.

Csak vicceltem. Nyilvánvaló, hogy itt fordítva zajlottak le az események. Volt egy rakás pénz, és ehhez próbáltak írni egy forgatókönyvet. Lehet, hogy így néz ki a forgatókönyvírók figyelmeztető sztrájkja?

Az eredeti történet a vámpír-legendára keresett magyarázatot. A regényben a vírus mindenkit vámpírszerű lénnyé alakít – Neville kivételével. A vámpírok nappal mozdulatlanságba merevednek, és ekkor jön el Neville ideje – elkezd öldökölni. A vámpírok között pedig kezd terjengeni egy legenda, miszerint van egy lény, aki nappal is tud mozogni, és meg tudja ölni őket. Igaz, hogy így logikusabb a legenda?

Attól tartok, hogy ha Bob Marley megtudja, hogy milyen nyakatekert módon használták őt ebben a legendás filmben, akkor felkel halottaiból és zombiként jön vissza, hogy mindezt megbosszulja. Harcát az életre kelt próbababák fogják segíteni…

Német Attila

Az írás eredetije a szerző blogján olvasható.

  1. Estevez’s avatar

    Sejtettem, hogy ez lesz az eddigi legblődebb zombifilm.
    Feleségem csodálkozott, hogy miért nem rohanok a moziba megnézni ezt.
    Én egyszerűen 28 nappal később koppintásnak vettem – egyedül a kihalt városban, zombikkal tűzdelve, családdal menekülve – amolyan “Amerikai taxi”.

    Felettem guglireklám:
    “Minden élőlény hordoz magában legalább egy parazitát (a Discover magazin vezércikke) “

    Válasz

  2. Horváth Áron’s avatar

    Estevez!
    Nekem egész végig, de télleg egészen végig, végestelen végig ha mondom, az volt az érzésem, hogy vmi nagypénzű ötletszegény tengerentúli producer pár éve látta a 28 nappal később-et, és elhatározta, ilyet ő is akar csinálni!!! húúúú, milyen ijesztőőő, kihaltak a híres utcák…
    én egyébként elhiszem, hogy amerikában szerethették a filmet.

    egyébként pedig a néha-néha felsejlő fílinget is azonnal megölte a keménykedő willsmith, akinek ez – lássuk be – nem megy.

    Válasz

  3. Estevez’s avatar

    Hű, nekem van egy jó kis horrorsztorim, még mondanivalója is van.

    Válasz

  4. Horváth Áron’s avatar

    Na azzal csak óvatosan! A zsánerek között könnyen légüres térbe kerülhet egy alkotás.
    erre is jó példa a 28 nappal később. nem lett kirobbanó siker, pont ezért.

    Válasz

  5. Franky25’s avatar

    Javaslom ezt a linket, más befejezéssel, eredetinek szánt befejezés, jobb…
    http://www.sg.hu/cikkek/58713/legenda_vagyok_alternativ_befejezes

    Válasz

Válasz

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>