Valami bűzlik Zombiában (1. rész)

Időről időre megnézek egy zombifilmet, hogy lépést tartsak a korral, amiben élünk. A filmesek tudják, hogy félelmetes ellenfelet kell kreálni, így hát kitalálták a zombit, azt az ellenfelet, akit meg sem lehet ölni – hisz már úgyis halott –, és nem lehet leállítani hagyományos módszerekkel, csak valami nagyon bonyolult hókuszpókusszal, vagy még úgy sem.

Szerencsére a Legenda vagyok film zombijai nem halottak, csak betegek szegények és “normálisan” reagálnak a golyóra – de azért ez a film sem tudta feledtetni velem a műfaj legendás butaságát. A komputer-grafikával előállított zombik minősége ugyan hagy némi kívánnivalót, de az biztos, hogy ha éjszaka az utcasarkon elém ugrana vicsorogva egy hasonló kinézetű zombi, akkor nem az lenne az első gondolatom, hogy “Uramisten, milyen szar grafika!”.

Legenda vagyok 1

Van az a játék, amikor emberek fel vannak sorakozva, és a sor egyik végén valaki súg valamit a mellette levő fülébe, ez pedig továbbadja a következőnek, és így tovább, míg elér az üzenet a legutolsóhoz. A sugdolózás közben pár szó eltűnik vagy hozzáadódik, esetleg átalakul, így végül nagy derültség közepette össze lehet hasonlítani a kiinduló frázis és annak utolsó – általában értelmetlen változata közötti különbséget.

Ugyanezt a játékot játszották el a film alkotói. 1954-ben Richard Matheson írt egy regényt I Am Legend címmel. Itt zombik helyett vámpírok voltak, és volt füle és farka a történetnek. 1964-ben megfilmesítették a regényt The Last Man on Earth címmel. 1971-ben megszületett a The Omega Man című remake. 2007-ben a kör bezárult – visszatértünk az I Am Legend címhez, de a történetnek kissé hibádzik a füle és a farka.

A világvége egyik kedvenc témám, ezért okulásképpen kivonatolom, hogy miért rúgtak volna ki engem páros lábbal Hollywoodból, ha én követtem volna el ezt a forgatókönyvet (ha meg akarod nézni a filmet, akkor itt kell abbahagynod az olvasást).

2009-ben kezdünk: Dr. Alice Krippin (Emma Thompson) bejelenti a TV híradóban, hogy megtalálták a rák ellenszerét egy jó irányba mutált vírus képében. Dr. Krippin plasztikus hasonlattal magyarázza felfedezésének lényegét: egy rossz ember egy nagyon gyors autóban hatalmas károkat tud okozni, de ha kicseréljük az autóban a rossz embert egy rendőrre, akkor mindjárt megváltozik a kép.

És valóban változik a kép: 2012 szeptemberében New Yorkban vagyunk. Robert Neville (Will Smith), az ex-katonaorvos egy piros sportautóban száguldozik a kihalt, és bozóttal benőtt New York-i utcákon. Neville útitársa egy Samantha névre hallgató német juhász kutya. Elgondolkodom, hogy ez a kombináció vajon jó vagy rossz vírust szimbolizál, de nincs sok idő mélázgatni, mert Neville megpillant egy legelésző őzcsordát, és üldözőbe veszi őket. Megkapó szürrealista képsorozat, kíváncsian várjuk a magyarázatot.

Legenda vagyok 2

Lassan kiderül, hogy a Krippen vírus rossz irányba mutálódott, közvetlen érintkezéssel és légi úton is terjedt és nagyon rövid idő alatt mindenkit megfertőzött. Az emberiség nagy része azonnal meghalt, a többiek agresszív zombivá változtak és éjszakai életet élnek – mivel nem bírják a napfényt. Az emberiség elhanyagolhatóan kis része immúnis volt a vírusra, de őket mind megették a zombik – az imént említett Neville kivételével. Samantha kutya a levegőben terjedő vírusra immunis, és mostanáig sikerült elkerülnie a direkt kontaktust a zombikkal. Az őzek és az oroszlánok… nos, a logika azt követelné, hogy eledelként vagy zombiként végezzék, így hát őket nem sikerült megfejtenem. Tekintsük őket a díszlet részeinek. :) )

Neville visszaemlékezéseiből megtudjuk, hogy a 2009 karácsonyán kitörő fertőzés miatt Manhattant a hadsereg szigorú karantén alá veszi, mivel itt van a gócpont (Ground Zero) – és lebombázza a szigetre vezető hidakat. Neville-nek sikerül a feleségét és lányát feltennie az utolsó helikopterek egyikére, de a helikopter balesetet szenved.

Napnyugtára Neville hazamegy, a lépcsőfeljárót lelocsolja valamilyen fertőtlenítőszerrel – feltehetőleg azért, hogy elrejtse a szagokat a zombik elől és alaposan bezárkózik (házi feladat: próbáljuk meg kitalálni vajon hogyan tüntette el Neville a házhoz vezető nyomokat télen a hóban?).

Legenda vagyok 3

A ház áramellátását a konyhapult alatt lévő három Honda generátor szolgáltatja. Neville a folyóvíz és csatornázás problémáját is megoldotta valahogy – még a kutya fürösztésére is jut víz. Az üzemanyagot elhagyatott benzinkutakból szerzi – kézzel működtetett pumpával (én Neville helyében szereztem volna egy nagy tartálykocsit, amit leparkoltam volna a ház közelébe, így elég lett volna megnyitni a tartály csapját – de én nem vagyok egy nagyonokos tudós :) ). Azt sem árt tudni – ha netalán Neville-hez hasonló helyzetbe kerülnénk – akkor mielőbb tartósítsuk a benzint. Konzerváns nélkül a benzin csak néhány hónapig használható robbanómotorban – ezért ha szeretnénk még pár évig autókázni, akkor érdemes stabilizátort keverni a benzinhez, különben csak fűtésre lesz jó.

A ház alagsorában egy laboratórium van berendezve – Neville itt próbálja megtalálni a vírus ellenszerét. Erőfeszítéseit halvány reménysugár honorálja: a 6-os kalitkában a fertőzött patkány agresszivitása csökken – így hát kezdődhetnek az emberkísérletek.

Másnap ellátogat a kedvenc videotékájába, kikölcsönöz egy filmet és elbeszélget az általa felállított próbababákkal. Ezek után elmegy egy apartmanba rekvirálni. Mindig új apartmanba megy, összeszed pár konzervet, aztán el. Emberi maradványoknak se híre, se hamva.

Van egy folyamatos rádióadása, amelyben túlélőket keres, és arra kéri őket, hogy jöjjenek Manhattan déli kikötőjébe, mert ő ott lesz minden délben – “amikor a nap legmagasabban van az égen” – és várja a nagy találkozást. Az adást az “összes AM frekvencián” sugározza. Elég felelőtlen dolog az “összes” frekvencián sugározni, mert amellett, hogy megvalósíthatatlan, azonfelül már 1 középhullámú frekvencia fenntartása is elég energiaigényes. A fogyasztás elérheti az 1 MW-ot és legalább 200 méteres antennára van szüksége, ha azt akarja, hogy a szomszéd államban is meghallják. Nagyon sok benzint kell pumpálnia ahhoz, hogy 1 frekvenciát folyamatosan fenntartson. Persze, az sem lenne butaság, ha feladná ezt a macsó stílust, hogy ő csak sugároz. Néha ő is belehallgathatna az éterbe, hátha vannak még olyan túlélők, akik rádiójeleket sugároznak.

Folyamatosan megy a szöveg, hogy “gyertek ide hozzám, mert én majd megvédelek, kaját és szállást is biztosítok”. Ha valaki túlélte 3 évig a zombikat, van rádiója és a lebombázott hidak ellenére eljut Manhattan-be, akkor az tud vigyázni magára. Szerintem.

Legenda vagyok 4

Újabb szürreális képsorozat: iroda a déli kikötőben – a szabad ég alatt, íróasztallal, notebookkal, mobil telefonnak látszó tárggyal – és kilátással a lebombázott hidakra. Utána egy kis golfozás egy bedöglött anyahajón levő repülőnek a szárnyán.

Újabb szarvasüldözés következik a kihalt városban, ezúttal gyalogosan. A szarvas befut egy sötét épületbe. A kutya utána. Neville pedig a kutyája után. A szarvast elkapja egy zombi, de Sam és Neville szerencsésen megmenekülnek. Ezután Neville csapdát állít és elfog egy női zombit a kísérletei folytatására. Egy hím zombit érzékenyen érint társának elvesztése, pár pillanatra még a világosba is kimegy a párja után, ami azért jó, mert megpörkölődik a pofája, és a későbbiekben meg tudjuk különböztetni a többiektől.

A zombi nő megkapja a kísérleti szérumot, Neville vár 20 másodpercet, látja, hogy a nő még mindig zombi, így hát megállapítja, hogy a szer hatástalan az emberekre. Másnap Neville autózik a városban, és észreveszi, hogy az általa Fred-nek nevezett próbababa elment a videotéka elől egy másik helyre. Azt hiszi, hogy begolyózott, elkezd lövöldözni, lelövi a próbababát, aki mintha mozogna, de amikor oda megy melléje, akkor beleesik a Pörkölt Pofájú zombi által felállított ugyanolyan csapdába, mint amilyennel ő szokott zombikat fogni.

Legenda vagyok 5

Neville beveri a fejét és elveszíti az eszméletét. Alkonyat előtt magához tér. Ekkor kiszabadítja magát a csapdából, de a Pörkölt Pofájú ráuszítja a zombi kutyákat. Sam megvédelmezi a gazdáját, Neville lelövi a zombi kutyákat és elmenekülnek. Sam megsérül a harc közben és elkapja a kórságot. Amikor kezd zombi-kutyává változni, akkor Neville megfojtja.

Neville feladja a kilátástalan túlélőharcot, és az öngyilkosság egy olyan kellemetlen ámbár gyakorlatias formáját választja amivel megbosszulhatja hűséges kutyájának a halálát. Éjszaka visszamegy a zombifészekhez és autós ámokfutásba kezd. Sok zombit elüt, de a túlerő végül győz, felborítják a terepjáróját, vicsorogva közelít feléje a Pörkölt Pofájú, és már csak a csoda segíthet…

Német Attila

(folyt. köv.)

Az írás eredetije a szerző blogján olvasható.

  1. Estevez’s avatar

    Lásd még: 28 nappal később, 28 héttel később című filmeket :)
    Zombik európai módra.

    Válasz

  2. Goregasm’s avatar

    Romero és Fulci zombijai pont azért voltak hatásosak, mert nem szolgáltak blőd magyarázatokkal a zombivá válást illetően.

    Válasz

  3. Horváth Áron’s avatar

    Zack (300) Snyder sem szolgál magyarázattal a jelenségre a HOLTAK HAJNALÁban. Csak kapjuk a képünkbe a piros nyakú zombikat.

    Válasz

  4. Estevez’s avatar

    Ami ugye Romero utáni remake :)
    Én Romérótól a Holtak hajnala 78-as kiadását láttam, előtte a reméket láttam részleteiben, amiben már futnak a zombik. Futó zombi, milyen veszélyes már. Most a Resident Evil 3. részében is bekeményítettek, felfejlődtek a zombusz-bombuszok.

    Ja, alienpredator2 jön :)
    Az első rész elég uncsi volt, viszont volt egy pillanat amiért érdemes volt megnézni: A Vadász tiszteletét fejezte ki az Embernek, aki legyőzőtt egy Idegent.

    Válasz

  5. Horváth Áron’s avatar

    Engem nem zavar, ha egy zombi fut a kaja után – Holtak Hajnala, 28 nappal később. De egészen kiborít, ha emberfölötti képességekre tesz szert – falon mászik, kamiont emel, angolul beszél :)

    Válasz

  6. Goregasm’s avatar

    Ajánlok figyelmetekbe
    City Of The Living Dead AKA Hellgate = Teleportáló zombik
    Return Of The Living Dead = Beszélő zombik
    Zombie Lake = Zombi szülői ösztönnel
    Brain Dead AKA Dead Alive = Közösülő zombik
    White Zombie = Lugosi Béla által hipnotizált zombik
    Hood Of The Living Dead = Gettózombik
    Erotic Nights Of The Living Dead = Joe D Amato pornó horrorja
    Porn Of The Dead = Rob Rotten punk pornósztár horrorja
    Re-PEnetrator = Bryan Yuzna’s Reanimator pornó változat

    stb stb stb

    Rengeteg féle zombi van és pont ezért nem unalmas a műfaj:P

    Válasz

  7. Goregasm’s avatar

    Ajánlom (akarni mondani, csak nem beszélni jól magyar nyelv)
    :D

    Válasz

  8. Horváth Áron’s avatar

    A cikkbeli film nézése közben azon töprengtem, vajon mikor térnek vissza a vámpírfilmek újra a vászonra.
    (FF Coppola elindított egy hullámot tíz éve. Kicsivel utána Penge I-II. rátett egy lapáttal. Még Robert Rodriguez is sajátosan maradandót alkotott a műfajban.)

    Válasz

  9. Goregasm’s avatar

    Mivel lassan minden 80as évekbeli klasszikusnak csinálnak remake-et előbb utóbb a vámpírfilmek is sorra kerülnek:P

    Válasz

  10. dibdab’s avatar

    ez is egyfajta vámpír-zombi (a vírussal fertőzöttek)
    30 Days of Night – 2007 (sarkvidéki éjszakák vámpírjai)
    a vámpírok az egy elég állandó műfaj, folyamatosan készül és keresik is.

    de a remake korszakban eljött a hibrid-szörnyek ideje.
    én a Himalája térségében élő vámpírszörnyeket várom (egy komix-feldolgozás)

    nekem nem jönnek be a zombik (a legjobb ábrázolása az élőhalottnak A halottak birodalma (Re-cycle) c. hongkongi Pang filmben – a halottak hídján járók)
    a vámpírok kicsit érdekesebb faj.

    ha újabb vámpírfajtákat akartok látni, azt animékben -

    Válasz

  11. dibdab’s avatar

    *holtak hídján

    Válasz

  12. Goregasm’s avatar

    Vampire Hunter D?

    Válasz

  13. dibdab’s avatar

    azt nem láttam
    Mephisto a Demon City Shinjuku-ban

    Válasz

  14. dibdab’s avatar

    de mondjuk az talán az eredeti értelemben nem is vámpír (vérszívó), csak olyan tulajdonságokkal bír… (?)

    Válasz

  15. Estevez’s avatar

    Na most néztem meg a Holtak hajnala reméket, de borzasztóan gyenge volt, mintha csak én csináltam volna. Valahogy hiányzott belőle valami.

    Válasz

  16. Horváth Áron’s avatar

    Estevez!
    Nekem pont azért tetszett, mert nem akart több lenni, mint ami: egy hatásvadász ijesztgetős, néha kicsit túl direkt, erőszak-az-erőszakért horror.
    De! Felemelő volt, ahogyan nem akarta megmagyarázni a zombik származását holmi mondvacsinált, alig hihető biológiai, virológiai, evolúciós álmagyarázattal.
    És ahogyan Sarah Polley elhajt a kocsijával a békés külvárosi házak fenekestül felfordult szürrealitása mellett. Hehe… ahogyan a szomszédok morogva kergetik egymást a kertben.

    Válasz

  17. Estevez’s avatar

    Valóban, az jó volt! Sok jó ötlet volt benne, például zombigyerek születése.

    Válasz

  18. gejza’s avatar

    A Holtak hajnala remake szerintem telitalálat.
    Én szeretem ezt a fajta “hogyan éljük túl” megközelítést. Az a jelenet pedig, amikor a zombik üldözik őket, bemenekülnek a bevásárlóközpont liftjébe, ahol vidám zene szól a felfelé úton, majd amikor kiszállnak, újra ezerrel kell menekülniük… 10 pontos!

    Válasz

  19. Horváth Áron’s avatar

    Gejza:
    Igen, a “don’t worry, be happy” szól, csak instrumentális változatban!!!

    Válasz

  20. Franky25’s avatar

    A magam részéről mindig is szerettem a zombi témát, hisz ez egy konkrét dolog, nem láthatatlan vírus, vagy egy természeti katasztrófa. Ezt nem kell magyarázni, mert ez látható, és nem kell elképzelni se (szegény amerikai nézők).
    Ez egy jó kellék a filmben, mellyel azonnal feszültséget lehet teremteni.
    Persze nem vitatom a nagyon gyenge darabokat, de számomra érthető üzenet hordoz:
    Mi az, amit egy zombi csinál? Megy, és eszik. A mai “modern” világban a legtöbb ember ezt a két dolgot tudja csinálni. Elmegy dolgozni, majd hazamegy ugyanolyan faarccal, amilyennel bement a munkahelyére, elvégzi, amit kell, majd bámulja a tv-ét. Még szórakozni is oda megy ahova a többi ember.
    Számomra a legjobb társadalom kritika. Az átlagemberekből lesznek a zombik.

    Válasz

  21. Franky25’s avatar

    Nyilvánvalóan a természeti katasztrófára úgy gondoltam, hogy ott az a film csúcsjelenete, mikor az bekövetkezik.

    Válasz

Válasz

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>