Preparálás előtt (1. rész)

Billy Wilder egy évvel azután, hogy Amerikába emigrált, már forgatókönyveket írt, két év múlva pedig már rendezett, és egyiket sem középiskolás fokon művelte. Tőle származik a következő idézet: „Nem feltétlenül segítség az egy rendező számára, hogy tud forgatókönyvet írni, de az életbevágóan fontos, hogy tudja, hogyan kell olvasni.”

Preparálás előtt

Mivel nem csak forgatókönyvírást, hanem filmrendezést is tanítok, ezért álljon itt egy kis összefoglalás a forgatókönyvről az írót követő filmalkotók szemszögéből is. Igaz, hogy Amerikában leggyakrabban a reader (általában egy reményteli, munkanélküli író) a forgatókönyv első olvasója, itthon inkább a rendezőnek adják a könyveket. Ezért nézzük meg, hogy a rendező szemével milyennek kellene lennie egy könyvnek, legalábbis első ránézésre. Vajon mit olvas, mire figyel a rendező? Ha ezt tudjuk, akkor tudunk neki segíteni abban, hogy azt csinálja meg, amit írtunk, és ne akarjon, ne tudjon belenyúlni az általunk gondosan kimunkált dráma szövetébe. A végeredmény egy jobb, filmszerűbb, rendezőbarátabb könyv.

A formátumtól a technikai forgatókönyvig

Nem annyira a forgatókönyv formátumáról, formázásáról, külalakjáról akarok itt beszélni (de azért egy-két gondolat erejéig érintenem kell ezt is), mégpedig azért nem, mert ennek semmi köze az alkotáshoz vagy a kreativitáshoz. Fontos az előírásos formátum használata, de éppen erre vannak a forgatókönyvíró-, formattáló programok, amelyek használata gyerekjáték. Emellett lapozzunk bele egy-két letöltött forgatókönyvbe, hogy „képben legyünk” (ajánlom az Indiana Jones-könyveket), és azt fogjuk látni, hogy a jelenetfőcímeken (mikor és hol vagyunk), az akció sorokon (mit látunk) és a karakterek dialógjain (mit hallunk) kívül nem tartalmaznak semmi mást. Csak ennyit, magát a történetet. És természetes is, hogy a könyvben az író nem instruálja Fordot, és nem mondja meg Spielbergnek, hogy hová tegye a kameráját. Ez nem az író dolga. A film kollektív művészet.

Kötelező kitérő a rendezők védelmében

Ne feledjük, hogy a könyvből leforgatott film minden esetben a rendező olvasatát tükrözi majd. Hát segíts neki, hogy az ő értelmezése ne térjen el attól, amit te akartál elmesélni a történeteddel! Ha egyértelműen fogalmazol, akkor a te szándékod szerint rendezi meg a rendező a filmet. Például egy jól eltalált metakommunikációs szituáció, egy testbeszéd találó, de rövid leírása is óriási csodákat művelhet. Ha ez elmarad, akkor ne csodálkozz, hogy nem azt látod viszont, ami a könyv írásakor a lelki szemeid előtt lebegett. A dialóg nem elég!

A forgatókönyvírói introvertáltság és a rendezői extrovertáltság, azaz ez a két különböző alkotói magatartás még akkor is elválasztható egymástól, ha az író és a rendező egyazon személy. Még ha Woody Allen (extrovertált író), James Cameron (introvertált rendező), vagy George Lucas is írja a könyvet, utána átvedlik rendezővé, és megfejti sorról-sorra azt, amit korábban papírra vetett. Persze őket segíthetik a gondolataik. Ha nem te rendezed a saját könyved, akkor csak egy dolog marad: az írásbeliség.

Több szem többet lát!

Képzelj egy polihisztort, vagy inkább egy oligohisztort, aki egyszerre írja, és rendezi a filmjét, és még a főszerepet is ő játssza. Charlie Chaplin, Orson Welles, Ed Wood, Woody Allen és Sylvester Stallone jut eszembe elsőre, de azt hiszem, hogy inkább kevesen, mint sokan vannak az ilyen alkotók. A zenében Wagner az, aki a „kreatív mindenes” címére jogosult azzal, hogy operái zenéjén túl a szövegkönyvért, a díszletért, a jelmezért és a rendezésért is egy személyben felelt. A Ring tetralógiát nem véletlenül tartják a XIX. század legnagyobb művészeti teljesítményének, és nagyon valószínű, hogy ha Wagner a XX. század közepén született volna, akkor nem zeneszerző válik belőle, hanem filmes, és ma éppen Lucas-szal állna a legnagyobb versenyben a film nemzetközi piacán.

Lehet, hogy egy író-producer látja a legjobban a saját munkáját, de az is nagyon valószínű, hogy nem is lát túl rajta, hogy nem tud már többet, több ötletet hozzátenni, ha a rendezés is az ő dolga lesz. Kell a filmhez egy rendező, egy új szem, aki még képes erre, akinek a kezét nem köti gúzsba az előző alkotó Möbiusz-szalagként önmagába záródó gondolkodása.

A technikai könyv

Ha készen van a könyv utolsó (a producer által elfogadott) változata, akkor a rendező kezébe kerül, amit majd preparálni fog, azaz a storyboard létrehozásához fog előkészíteni. Ez a technikai forgatókönyv. Azaz Amerikában a technikai forgatókönyv a legutolsó forgatókönyv-változat, amit fel fognak dolgozni, ami a rajzos forgatókönyv alapját képezi. Nem összekeverendő a nálunk még mindig használatos, kép- és hangoldalra, valamint beállításokra és plánokra bontott technikai forgatókönyvvel, ami már egy feldolgozott könyvet jelent. Utóbbi természetesen azért körülményes segédeszköz egy film leforgatásához, mert a film kép. És egy képet legkönnyebben egy képpel lehet megmutatni, egy rajzzal, egy storyboard segítségével.

Kompatibilitás

Ahogy a forgatókönyvek esetében a klasszikus dramaturgia oly gyakori kifejezés, ugyanúgy a filmrendezés eszköztárában is megvan a maga helye. A történetmesélős filmek, vagy a hollywoodi filmek esetében van egy erre vonatkozó alapszabály: Ami nincs meg a dramaturgiai alaprendszerben (forgatókönyv), az nem illeszthető a rendezői rendszerbe sem! Azaz csak képet és hangot (gondolatokat nem) tud kezelni ez a fajta feldolgozási, preparálási módszer. Itt tehát rögtön felvetődik a kérdés, hogy a forgatókönyv vajon preparálható-e egyáltalán? Ez a kérdés egyrészt tartalmi (mit írtunk), másrészt formai (hogyan írtuk) követelményeket támaszt az íróval szemben. Mindkettő ugyanolyan fontos.

A jelenetírás kapcsán már mindkettőről beszéltünk. Ott a képekről szólva megemlítettük, hogy röviden, tömören, lényegre törően, aktív igék használatával, stílusosan, frappánsan kell megfogalmaznunk és átadnunk a feltétlenül szükséges információkat. Most nézzünk meg egy másik, egy rendezéstechnikai szempontot is: mihez kezd a rendező a könyv tördeletlen oldalaival. Azokra az esetekre gondolok, amikor oldalakon át csak beszélő fejekkel, verbalitással találkozik a rendező. Azaz a könyv dialógusait nem szakítják meg akciósorok, amelyek egy tágabb képkivágás, valami mozgalmasság, vagy éppen egy hangsúlyozó inzert lehetőségét biztosítanák neki. Ilyenkor a rendező nagy bajban van a film vizualitását illetően. A megoldás egyszerű: ne írjunk ilyet, szaggassuk meg mi a dialógot akciósorokkal, hogy a rendező fellélegezhessen (és vele együtt a néző is), és ne neki kelljen kiegészítgetnie a könyvet a menekülő totálokkal, vagy éppen a beékelt szuperközelikkel.

A jelenetek rendezői felosztása

Nem meglepő, de a rendező (és a színész is) a lehető legkisebb egységekre osztja föl a jelenetet, majd azokból újra fölépíti azt. Ezeket itt is beateknek nevezzük. (Ez a gondolkodás- és írásmód a rendezők kelléktárából szivárgott át az írók eszközei közé Robert McKee segítségével, és elsősorban a dialógusok írásánál használatos.) De ahogy egy jelenet a leggyakrabban nem egy beállításból áll, úgy egy beállítás sem feltétlenül egyetlen beatet tartalmaz.

A rendezői beat kétféle lehet: acting beat és narrative beat.

Acting beat vagy performance beat

A színészi játék az acting beatekre koncentrál. Az acting beat az az akció-egység, amit a karakter végez. (Egy filmben több ezer ilyen van.) Minden esetben, amikor a karakter akciójában változás áll be, új acting beatről beszélünk. Természetesen a dialógus mondása, vagy hallgatása is egy-egy ilyen beatet jelent.

Minden acting beat leírható egyetlen jelen idejű igével. Ez az a gondolat, amit íróként szem előtt tarthatunk, amikor írunk. Egy mondat, vagy egy tagmondat éppen egy ilyen beat leírására szolgál. Az összetett mondatokban, amelyeket vessző választ el egymástól, általában a tagmondatok számával egyező beat található.

Narrative beat

A rendező a jelenetet narrative beatekre bontja. Ez lesz a tulajdonképpeni beállítás. A képi történetmesélés legkisebb darabja.

Többségük a rendező által „bekeretezett” acting beat. Rendezője válogatja, hogy mennyit von össze egy képkeretben, Tony Scott kevesebbet, sokszor egyet-egyet, Jancsó Miklós akár százat is. Míg az előbbi a snittről snittre, beatről beatre való történet-feldolgozáshoz, utóbbi a hosszú beállításhoz vezet.

Minden narrative beat tartalmaz egy erőteljes történeti pillanatot, egy meghatározó akció eszkalálódását, vagy egy akció irányának változását. Néha kizárólagosan narratív jellegű (például egy természeti kép), ami teljesen különbözik az acting beat-től (azaz nem egy karakter akcióját tartalmazza), de a film hangulatának megteremtéséhez elengedhetetlen.

Írói szempontból nem sok dolgunk van a narrative beattel, de egyetlen mondat, vagy egy akció leírására szolgáló néhány mondat vagy sor éppen ennek felelhet meg.

Fordulópont (kulcspont)

Ahogy a jelenetírás kapcsán megemlítettük, a jelenet eleje és vége között egy pólusváltás történik, ha a jelenet „jól” kezdődött, akkor „rosszul” fejeződik be, vagy éppen fordítva. Ilyen szempontból nézve a jelenet egy mínusz-plusz skálán mozgó higanyszálnak is tekinthető. És ahogy a hőmérőn is megvan a 0°, mint átmenet, mint egy semleges fordulópont, úgy minden jelenetnek is van egy ilyen tengelypontja.

Sőt, minden drámai jelenet e fordulópontja egyben a legfontosabb narrative beatje is. A fordulópont a jelenetnek az a pillanata, ahol az események bármerre folytatódhatnak. Az akció változásának teljes hiánya jellemzi. Statikus, de bármerre kibillenő egyensúlyi állapothoz hasonlítható. A „most mi fog történni” kérdés ilyenkor vetődik föl az emberben.

Olyan ez, mint a libikóka tengelypontja. Egy olyan pillanat a jelenet közepe táján, mint a Columbo epizódjaiban, amikor Peter Falk a ballonkabátja zsebében kotorászva visszatér, „csak még egy kérdés” erejéig: olyankor megáll, sőt megfagy a levegő. Ugyanez a pillanat az Álom luxuskivitelben című film végén, amikor Audrey Hepburn kezébe veszi a férfi hozzávágott gyűrűjét: na most mit tesz vele, kidobja a kocsi ablakán, vagy az ujjára húzza? Itt ez éppen a film climaxa, csúcspontja, a karakter megváltozásának pillanata. Nem csak a jelenet, de a film legfontosabb narrative beatje is egyben. De a képek előtt ennek már szavakban is ott kellett lennie a papíron.

Tóth Róbert

(folyt. köv.)