A fejlesztés lépcsőfokai

Korábban a filmötletről szóló cikkemben már említettem, hogy a filmet nem írják, hanem fejlesztik, azaz egyetlen ötletet „húznak szét” néhány lépésen keresztül egy 120 oldalas forgatókönyvvé. A „néhány lépés” átlagos időtartama fél-egy év, míg a fejlesztés menetei a fókusz és átláthatóság folyamatos fenntartását biztosítják az egyes munkafázisokban.

A fejlesztés lépcsőfokai

Sokan sokféle fejlesztési metódusról beszélnek, de a kulcsszavak, amelyeket említenek, mégis ugyanazok: szinopszis, treatment, jelenetbontás, bővített jelenetbontás, outline, script. Furcsa módon még Hollywoodban is keverik a szinopszis, a treatment és az outline szavakat, de erre megint csak azt tudom mondani, hogy nem a címke számít, hanem az elnevezés mögötti tartalom. Teljesen mindegy, hogy egy sokszoros milliomos amerikai forgatókönyvíró mit minek nevez, a története működik a vásznon, és ez azért van, mert korábban nem volt rest következetesen egyre magasabbra lépni a fejlesztés létráján. Ahogy én írom le ezeket a munkafázisokat, az csak egy értelmezés, mindazonáltal működik, ezért merem ajánlani.

Szinopszis

A szinopszis szó jelentése: ránézni az egészre. Tehát azért írjuk, hogy egyben láthassuk a teljes történetünket. Fizikailag ez nem jelent mást, mint egyetlen oldal terjedelmet. A szinopszis a legszűkebb értelemben vett cselekményvázlat, amiben egyelőre kerüljük a részleteket. Kiről szól, miről szól, honnan indul, hová jut el és milyen úton? – ezekre a kérdésekre kell választ adnunk, egy-egy jól eltalált mondattal leírva az út akadályait, de még egyszer hangsúlyozom: a részletek boncolgatása nélkül. A történet nyolc szekvenciáját, azaz a cselekmény stációit csak nagyon röviden, utalásszerűen fogalmazzuk meg, ami azonban mégis szükséges, mert ez a fajta rendszerszemlélet a történetünk átgondoltságát sejteti. Ha a sokadik átírás után elkészültünk az egyoldalas vázlatunkkal, akkor jöhet a következő lépés, a treatment megírása.

(Itt jegyzem meg, hogy nagyon gyakran szinopszisnak nevezik a filmstúdiónak beküldött forgatókönyvből visszaírt rövid összefoglalást is, ami a readerek munkája. Ugyanilyet ír a scriptdoctor is a kézhez kapott, javításra váró könyvből. A cél itt is ugyanaz: egészében átlátni a történetet.)

Treatment

A treatment gyakorlati jelentése: segítség, kezelés. A treatment az író legfontosabb segédeszköze. Tartalmát tekintve egy olyan leirat, amelyben a történet dramaturgiailag minden fontos részletében teljes egészében kidolgozott. A treatmentben a történetet már elmesélték, mindent tudunk a történetünkről és történetünk hőséről, és a történet által felvetett minden kérdésre megvan a válaszunk. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a treatment az egyes szekvenciák szinopszisa. Ebből következik a treatment hossza is. A szekvenciális gondolkodás erős fókusza lehetővé teszi, hogy akár három oldalban elmeséljük a történetünket, a legtöbb esetben mégis inkább 4-6 oldal a treatment hossza, de egyáltalán nem ritka, hogy 12-18 oldalra rúg a terjedelme.

Egyet azonban nem szabad szem elől tévesztenünk, amikor egy idegennek szánjuk elolvasásra: negyed óránál nincs több ideje, hogy velünk, illetve az írásunkkal foglalkozzon, tehát maradjunk az általánosan elfogadott kb. 5 oldalnyi treatmentnél. Ugyanakkor azt sem árt tisztázni, hogy a treatment amellett, hogy a maga szikár módján elmeséli a történetét (üzleti termék, ami creditet és szerzői jogokat jelent: „Story by”), egy szépirodalmi műremek is egyben. Kettős céllal készül, keveredik benne az üzlet, a szakma és az érzelmek. Amit a hétköznapi életben nemigen illik összekeverni. De ez a filmgyártási (fél)késztermék mégiscsak egy fegyver az író kezében, amivel az olvasóját manipulálhatja saját sikere reményében. A producer nagy valószínűséggel akkor fogadja el az író történetét, ha az erős érzelmi hatást gyakorol rá, hiszen akkor joggal bízhat abban, hogy a nézőkre is ez lesz majd a film hatása, és azt tudjuk, hogy moziba éppen az érzelmekért mennek az emberek. Nem utolsó sorban mindenki az érzelmei alapján dönt, majd racionalizálja, észérvekkel támasztja alá ezen döntéseit.

A treatment felépítése

Sokan – korábban én is – kártyákra írják fel az egyes eseményeket, és ezekből szerkesztik meg a történetet. A nyolc szekvenciával ez az egyébként hasznos művelet mellőzhető, illetve későbbi munkafázisba utalható. A jó treatment nyolc nagy drámai menetben meséli el a történetet, külön kihangsúlyozva a történet markáns fordulópontjait is. Anélkül, hogy a terjedelemre utalnék, leírom, hogy én mit és hogyan írok egy treatmentbe: első jelenet elbeszélő leírása, első szekvencia összefoglalása, Inciting Incident, második szekvencia összefoglalása, Plot Point 1, harmadik szekvencia összefoglalása a végén külön hangsúllyal a „de mégse” fordulatnak, negyedik szekvencia összefoglalása, MidPoint, ötödik szekvencia összefoglalása, hatodik szekvencia összefoglalása, Plot Point 2, hetedik szekvencia összefoglalása, twist és/vagy Kötelező Jelenet, nyolcadik szekvencia összefoglalása, utolsó jelenet elbeszélő leírása.

Az első és az utolsó jelenet leírása különösen fontos, hiszen ezeken keresztül tudjuk megmutatni, hogy a film egy változás története. A klasszikus mesei példával: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer EGY – és boldogan ÉLTEK, talán még most is ÉLNEK. A kezdetekkor valaki egyedül van, de a mese végére megtalálja a társát, és többé már nem lesz egyedül. Két filmpéldával is megvilágítva a mondottakat: a Nyolcadik utas: a Halál című film elején 7 darab hibernáló nyílik fel, de a film végén már sokkal kevesebb csukódik le… Vagy az Álom luxuskivitelben című film nyitó képében egy elegánsan öltözött nő száll ki egy taxiból, és egy drága kirakatot nézeget, míg a film végén ugyanez a nő zuhogó esőben ugrik ki egy taxiból, és bőrig ázottan veti magát szerelme karjaiba. (Az a középiskolai hozzáállás is eszembe jut itt, hogy a századik fogalmazást kijavító tanár a soros diák által megírt fogalmazás tartalmára már nem is emlékszik, mire az írása végére ér. Hogy újra átfussa, az kizárt, tehát elolvassa még egyszer az írás bevezetését és befejezését, és ez alapján adja az érdemjegyet. Ebből nehogy valaki azt a következtetést vonja le, hogy a film második felvonása egyáltalán nem fontos! De a jó kezdésről és a jó befejezésről még fogok írni a későbbiekben.)

Jelenetbontás

Ha megvan a treatment, ha megvan a történetünk nyolc szekvenciája, akkor jöhet a szekvenciák jelenetekké való „szétírása”, azaz az egyes drámai tartalmak „színpadról filmre adaptálása”, az úgynevezett francia jelenetek tér-idő dimenzióban való kibontása. A szekvencia tehát nem más, mint egy olyan drámai cselekménysor, amely egy „jelenetben” egyetlen konfliktusra koncentrál, egyetlen helyszínen és egyetlen folyamatos időben (drámai hármasegység, mint a nézői befogadás szentháromsága) történik. De mivel a film vizuális műfaj, ezért a látvány kedvéért jelenetek láncolatában rakják fel az egyes drámai eseményeket, a színpaddal ellentétben „körbetáncolják” a helyszínt. Ezek a jelenetek lehetnek egy-egy kártyára is felírva, és a treatment szekvenciális menetében a megfelelő helyre beillesztve. Így a szekvenciák helyét jelenetek egysoros, egymondatos leírása veszi át, amelyek ugyanazt a drámai tartalmat közvetítik, csak immár helyszínekre bontva. A treatment hossza nem változik, csak a neve és a tartalma alakul ál. Minden jelenetnek csak két alapvető kérdésre kell választ adnia: Kik vannak a jelenetben? Mi a központi akció, amiről szól a jelenet? És semmi több!

Bővített jelenetbontás

A „félórás treatment”. Terjedelme általában 20-30-40 oldal, de akár hosszabbak is lehetnek, mint a kész forgatókönyv! Tartalmukat tekintve a már elkészült jelenetbontás egyes jeleneteinek részletes kifejtése történik bennük, de szigorúan elbeszélő stílusban. Legfontosabb jellemzője, ami eddig csak a forgatókönyv sajátja volt, hogy dialógusokat is tartalmaz a szövegében. Az akció megmutatása mellett a karakterek külsejét, ruházatát és szokásait, a helyszín részleteinek és a történés atmoszférájának leírását is tartalmazhatja – egyszóval mindent, amire az írónak csak szüksége van, hogy jobban és teljesebben átlássa a történetét. És mivel ez még nem forgatókönyv, hanem egy prózai szöveg, ezért szabadabban bánik vele az ember, könnyebben nyúl bele, ír át benne valamit, mint a „szent és sérthetetlen” forgatókönyvben. És nem kell, hogy a bővített jelenetbontás minden egyes mondata átkerüljön majd a könyvbe, lehet válogatni a leírtakból, ami akkor viszont nagyon könnyűvé és folyamatosan áramlóvá tette az írást.

Gyakorlatilag ez a lépés emészti fel a legtöbb időt a forgatókönyv elkészítésében. Határesetben egy jó bővített jelenetbontás után a forgatókönyv megírása alig valamivel több, mint egy formattáló program használata.

Outline

Felvetődik a kérdés, hogy vajon miben különbözik a bővített jelenetbontás és az outline egymástól. A legrövidebb válaszom ez: az outline nem más, mint a némafilm forgatókönyve. Sokan a treatment után outline-t írnak, és legvégül ezt írják át forgatókönyvvé úgy, hogy a jelenet főcíme után az akciósorokkal és a dialógus subtextjével (a dialógusban közvetített tartalom ki nem mondott lényege) megadott drámai történésekben a subtextet az egyes karakterek pro és kontra megszólalásaikra cserélik. Azaz a dialógot a forgatókönyv kiírásakor szülik meg.

A némafilm forgatókönyve

Amikor még csak a némafilm létezett, akkor a színészeknek az arcukkal és a testbeszédükkel kellett kifejezniük azokat a tartalmakat, amelyet ma a hangosfilm 1-2 szóval vagy mondattal pillanatok alatt képes megtenni. Az akkori forgatókönyvekben a cselekmény akciósorain túl értelemszerűen nem voltak leírva kimondásra ítélt gondolatok (mint ahogy a szexfilmek forgatókönyve Balázs Béla régi, de helytálló megállapításhoz híven ma is csak tiszta vizualitás), hanem csak ezeknek a tartalma szerepelt, a subtext, amit a színésznek egy mosollyal, egy átható pillantással és egy szívéhez szorított kézzel kellett megjelenítenie. Az outline gyakorlatilag ma is ez, csak valamelyest megrövidült benne a subtext leírása, vizuális körbeírás helyett a „férfi szerelmet vall a nőnek” leírásra redukálódott, és ezt a leírást kell a könyvben szavakkal körbetáncolni, mondjuk a virágnyelvhez hasonlóan: „tudod, a méhecskék…”.

Mellesleg Hitchcock csak úgy beszélt a dialógus szerepéről a filmben, mint valami zenei aláfestésről, ennek ellenére természetesen tökéletes párbeszédek vannak a filmjeiben.

Az outline, mint a forgatókönyv előtti utolsó munkafázis, már minden apró részletet és információt tartalmaz, aminek a film történetében és a vásznon így vagy úgy, de meg kell jelennie. Minden kérdésnek és a rá adandó válasznak megvan a helye benne, a könyv spec-kelt, az összes kapcsolat ki- és össze van benne dolgozva. Ami nincs benne az outline-ban, az már a filmben sem lesz benne – szokták mondani.

Kreatív öngyilkosság

Mindenki szabadon eldöntheti, hogy milyen utat választ a fejlesztésben. Én a treatment és az ebből származtatott bővített jelenetbontás mellett teszem le a garast, mert úgy tapasztaltam, hogy a prózai, elbeszélő forma a legkönnyebben használható, átírható és követhető. Évtizedek óta Hollywoodban is működik, mégpedig azért, mert ez valóban egy folyamatos fejlesztési menet. Amit gyakorló íróként megtapasztaltam – hogy a treatmentjeim egyre hosszabbak és részletesebbek –, az a tengerentúlon is ugyanígy működhetett, amiből ott iskola lett. Mindenki másnál is működni fog!

Nem utolsó sorban, míg a treatment csak „story by” creditet ér, addig a további fázisok már a forgatókönyvírói Oscarra is esélyesek, tehát ha valaki mondjuk „félórás treatmentet” vagy outline-t ad el, az bizony már „screenplay by” creditet ér, hiszen onnan már tényleg csak egy apró lépés a kész forgatókönyv! (Általában a treatment után ugyanaz az ember dolgozik az egyes munkafázisokban a végtermékig.)

Egy azonban biztos: mini-treatmentből forgatókönyvet írni felér egy kreatív öngyilkossággal!

Tóth Róbert