Struktúra, struktúra, struktúra! (2. rész)

A legtöbb tankönyv és a legtöbb iskola még mindig csak a 3 felvonásról beszél, amikor a forgatókönyvírás szerkezeti, strukturális alapja a téma. Ha valaki csak ezt olvassa egy írói iskola tematikájában, akkor akár biztosra is veheti, hogy ez alapján nem fog tudni megírni egy forgatókönyvet. Mindazonáltal a negatívumok mellett vannak pozitívumai is a 3 felvonásnak, vizsgáljuk meg ezeket pro és kontra.

A 3 felvonásról

De előbb egy kis kötelező kitérő! Természetesen nem csak 3 felvonásban lehet gondolkodni. Említsünk meg néhány másféle felosztást is, de az egyszerűség kedvéért maradjunk a felvonás szónál, ami azért jelenthet stációt, szekciót, vagy éppen szekvenciát is.

1 felvonás: bizony filmeknél is találkozhatunk ezzel a felosztással, sajnos a magyar filmek sokszor ide sorolhatóak: nem tudjuk, hogy honnan indulunk, és nem tudjuk, hogy hová érkezünk, tulajdonképpen a film egy nagy középső, 2. felvonásból áll csak.

2 felvonás: Wong Kar-Vay Csungking expressz és Bukott angyalkák című filmjei valójában két kisfilmből állnak, amelyek a film közepén egy ügyes fordulattal egybekapcsolódnak. Természetesen a két kisfilm belső szerkezete ettől a trükktől függetlenül teljesen hagyományosan szerveződik!

4 felvonás: egyrészt a mítosz négy tétele (részletesen a filmmítoszról szóló cikkemben), de a 3 felvonásos szerkezet hosszú 2. felvonásának a megfelezésével létrejövő struktúra is ide tartozik (részletesebben a 3 felvonásnál).

5 felvonás: Moliere korában kontárnak számított az a színdarabíró, aki nem 5 felvonásban írt. Ez a film esetében egészen mást jelent. Az angol filmekre jellemző ez a struktúra, ami például a Négy esküvő, egy temetés és a Sztárom a párom című filmekben is tetten érhető. Ez a felosztás 5 db kb. 20 percnyi epizódra osztja fel a teljes filmet, és ez a módszer azzal magyarázható, hogy az angol filmírók a televíziótól jönnek, ahol előbb sikeres sorozatokat írtak. Ezek a karaktertörténetek egy erős érzelmi szálra építenek, így a vígjáték- és dráma- zsáneren kívül más filmtípus szóba sem jöhet. A főhős szemszögéből elmesélt történet blokkjai inkább hook-kal, kérdéssel, mint plot-tal, fordulattal végződnek, azaz epizodikus, nem progresszív a történet menete. Az 1. felvonás egy erős karakterfókusz utáni rántásszerű fordulattal ér véget, ami után a 2-4. felvonás blokkjai eléggé variábilisek lehetnek, míg végül az 5. felvonás a megoldást szolgáltatja. A történet egyes blokkjait utólag spec-kelik, fércelik, varrják össze kérdés-válasz típusú inplantátumokkal.

6 felvonás: egy átmenet a klasszikus 3 felvonásos szerkezet és a 8 szekvencia között, ami az egyes felvonásokat 2 részre tagolja. Így az első felvonás pontosan 2 szekvenciának felel meg, amit az I.I. oszt ketté, és a Plot Point 1-gyel ér véget. A továbbra is terjedelmes 2. felvonást a középpont (MP) osztja két félre, pont úgy, mint a 3 felvonásnál, és a Plot Point 2-vel zárul. Majd a harmadik felvonás ismét a 8 szekvencia elméletét használja, és az utolsó 2 szekvencia szerint szerveződik a csúcspont (Climax) két oldalán.

7 felvonás: ha Szophoklész Antigonéját hűen adaptálnák, az éppen 7 felvonás lenne, ha a görög tragédia építkezését egy az egyben megtartanák. Nem film-specifikus struktúra, de a 8 szekvenciából rövidüléssel is származhat, ha a 2. felvonás 4 szekvenciájából egy kimarad, vagy az utolsó, a 8. (az utóhang) a 7-be olvad.

8 felvonás: mind a mai napig a leghasználhatóbb és ezért is a legnépszerűbb struktúra (részletesen a 8 szekvenciáról szóló cikkemben)!

9 felvonás: erre szánjunk egy kicsit több figyelmet!

Nora Ephron A szerelem hálójában DVD rendezői kommentárjában elmondja, hogy filmjének mind a 3 felvonása 3 felvonásból áll. Ne zavarjon össze senkit, hogy én ezt a filmet korábban a 8 szekvencia eklatáns példájaként említettem. (Erre később visszatérek még.) A legtöbb fordulat teljesen együtt áll a két elemzés szerint. Az első felvonást ő pontosan az első 3 szekvenciával teszi egyenlővé, azaz a 3. szekvencia végére helyezi a hangsúlyt, ami a 3. szekvencia végén mindig ott is van. Nála ez a találkozás első felvetésének a pillanata. És a PP2-t is a klasszikus PP2 helyére teszi. A 2. felvonás (Találkozás) 3 felvonása nála egy felvezető 1., egy elég rövidke 2. (a tulajdonképpeni találkozás), és egy nagyon hosszú 3. felvonást tartalmaz, majd a film 3. felvonása az utolsó két szekvenciát osztja 3 részre. Tudni kell, hogy az Ephron-lányok szülei mindketten népszerű Broadway-szerzők voltak! Így ugye mindjárt más az ember gondolkodásmódja.

De amiért a 9 felvonásra részletesebben is ki szeretnék térni, az egy érdekes egybeesés, amivel pár hete szembesültem, amikor a Kínai negyed című filmet néztem. Egy kollégám egyszer régen arról mesélt, hogy a Nicholson által játszott nyomozónak nem véletlenül vágják meg az orrát, de nem ám! Ez egy szimbólum, hiszen amíg a kötés Jack orrán van, addig tévúton jár, mert „elveszítette a szimatát”. Bizonyára nem véletlen, hogy a 120 perces filmben a 40. percben kerül föl a kötés az orrára, és a 80. percben veszik le! Körülbelül ugyanazok a percidők, és a strukturális fordulatok, mint A szerelem hálójában esetében!

Hogy a véletlenek számát szaporítsam, ugyanazokban a napokban láttam újra a Két tűz között című James Cameron-filmet, ami pontosan 3 x 40 percre is felosztható. Az első blokk még az atombomba körül forog, és ott van vége, hogy a feleségről kiderül, hogy szeretője van. A második blokkban csak a feleség ügye a téma, és ott ér véget, amikor a terroristák elrabolják a férjével együtt. A harmadik 40 percben pedig már a feleség és a bomba is főszereplővé válik.

Emlékszem, hogy annak idején a Csak egy kis pánik című filmet is felosztottam három egyenlő részre, mert nem sokkal előtte egy Orson Welles-film esetében is ezt tűnt a legkézenfekvőbb felosztásnak.

„Ha valami egyszer történik: véletlen. Ha kétszer: egybeesés. Ha háromszor: összeesküvés.”

12 felvonás: ez a mítosz 12 stációja (részletesen a filmmítoszról szóló cikkemben).

16 felvonás: a háromórás filmek 2 x 8 szekvenciája (részletesen a 8 szekvenciáról szóló cikkemben).

Arisztotelész

Bár szóba került a görög tragédia mint határterület, lehetne beszélni még Arisztotelész Poétikájáról vagy David Bordwell befogadói szempontból vizsgált strukturális megközelítéséről, de ezek már inkább esztétikai kategóriák, és nem visznek közelebb ahhoz, hogy forgatókönyvet írjunk. A cél pedig ez.

De ha már itt tartunk, Arisztotelész soha nem beszélt három felvonásról, ő mindössze annyit mondott, hogy minden történetnek van kezdete, közepe és vége. (De nem feltétlenül kell, hogy ezek ebben a sorrendben kövessék egymást – egészítette ki Godard.)

Ugyanakkor a film kezdete sohasem egyenlő a történet kezdetével. A film sokkal inkább a történet közepénél kezdődik, egy konfliktus következményével (pl.: Csillagok háborúja megnyitása). A történet eleje pedig a backstory szerepét tölti majd be.

A 3 felvonás ellenében

Az nagyon jó dolog, ha van egy elméleted, hogy hogyan is kell megírni egy forgatókönyvet. Ennél már csak egy jobb dolog van, ha az elméleted a gyakorlatban is működik.

„Mi az elmélet és a gyakorlat viszonya? Elméletileg ugyanaz a kettő, gyakorlatilag meg nem.”

Milyen az elmélet és a gyakorlat viszonya a 3 felvonás esetében? Elméletileg használható egy forgatókönyv megírására, gyakorlatilag meg nem. Ennek egyetlen oka van: a „módszer” valójában nem is létezik.

A 3 felvonás paradigma megszületése

A 3 felvonás létezése egyetlen okra vezethető vissza: a forgatókönyv-analízissel foglalkozó szakemberek hívták életre. Észrevették, hogy a sikeres filmek forgatókönyvének 25. és 85. oldalán valamilyen fontos dolog történik. Ezeket a történet fordulópontjainak nevezték el (PP1 és PP2), amelyek a forgatókönyvet három részre osztották. A színházi felvonás szó már csak azért sem találó kifejezés ebből a szempontból, mert egy három felvonásos színdarab valószínűleg soha nem 1/4-ed, 2/4-ed, 1/4-ed arányban oszlik 3 részre, mint a filmek esetében. Arról nem is beszélve, hogy a filmekben nincsen függöny, majd szünet után újrakezdés. Ez a nézőt elidegenítő hatás a filmben éppen célunkkal ellenkező hatást váltana ki, hiszen a film a valóság illúziója! Minden kizökkentő hatás a néző „ébredését” eredményezi, ami a film legalapvetőbb pszichológiai alapú működési mechanizmusával menne szembe. (A függöny-effektus azért a filmben is megtalálható, amikor a kép elsötétedik, majd újra kivilágosodik. De ez egy picit mégis máshogyan működik, mint egy kőszínházban.)

Tapasztalatok

A 3 felvonás nagyon jó módszer egy kezdő írónak, de egy profi semmire sem tudja használni. Valahogy olyan ez, mint amikor fogalmazást írni tanultunk: bevezetés, tárgyalás, befejezés. Aztán arra már nem is emlékszem, hogy egy középiskolai verselemzésnek hány blokkból kellett állnia, de sokkal-sokkal több volt ez, mint 3, az biztos. Senkit sem ismerek, magamat is beleértve, aki képes volt jól elmesélni egy történetet csak a 3 felvonás ismérveire támaszkodva.

Emlékszem, hogy amikor elvégeztem a forgatókönyvírói alaptanfolyamot, és próbáltam volna a frissen megtanult 3 felvonás szerint írni valamit, nem ment, és hamarosan rá kellett jönnöm, hogy ez a módszer nem működik. Nem tudtam, hogy miért nem működik, de éreztem, hogy itt valami nem stimmel. (Gondolom, hogy aki átment ezen a tortúrán, az pontosan tudja, hogy miről beszélek, és előbb-utóbb mindenki átesik ezen.)

Csodáltam a Csillagok háborúját, hogy milyen elegánsan (bár az igazi elegancia – és nem csak én használtam rá ezt a szót – a Pókember 2-ben mutatkozik meg) meséli el a történetet, főleg a második felvonást, az űrkikötőt, az űrt, a Halálcsillagot, és nem tudtam, hogy a 3 felvonás ebben hogyan segíthet. Sehogy! A szekvenciális megközelítés volt a kulcs, amit akkor még nem ismertem. De tény, hogy soha senki nem írt soha semmit 3 felvonásban, mert nem lehet.

Máshonnan nézve olyan ez, mint a biciklizni tanulás: 3 kerékkel könnyen megy az elején, de aztán hogyan tovább? Ott van az ember előtt 110 üres oldal, aminek a leküzdésében, az akadály megmászásában (Climax) majd segít a 3 felvonás. És ennek a 110 oldalnak a legterjedelmesebb része a 2. felvonás, a maga 60 oldalával. Ezt a „hegyet” megmászni sem nehéz? Mindössze egyetlen lépéssel? Hiszen a PP1 és a PP2 kettő között szinte semmilyen segítségre nem számíthat a „hegymászó” író.

A 3 felvonás gyengéi

Ráadásul a 3 felvonás nem is alkalmazható minden történetre, ugyanakkor mégis mindegyikre ráhúzható. Leegyszerűsítő, általános megközelítésével egy profi író végtelen lehetőségei állnak szemben. A karaktervezérelt történet helyett az akcióvezérelt történetet helyezi előtérbe azáltal, hogy a történeti fordulópontokra helyezi a legnagyobb hangsúlyt. Eközben a történet legfontosabb középső része „lötyögős” marad, hiszen ott nem, vagy alig van a struktúra az író segítségére. Minden zsánert egy kalap alá vesz azáltal, hogy mindössze 2 fontos fordulatra épít, és így már eleve a történet érdekessége és izgalma ellen dolgozik. A legtöbb amerikai film ugyanis 7-12 markáns fordulatot tartalmaz (nem nehéz észrevenni, hogy a 7 fordulat a 8 szekvenciára, míg a 12 a mítoszi stációkra utal).

A 3 felvonás átalakítása

Azért nem olyan nehéz 3 felvonásban sem gondolkodni, ha az elmélet néhány segédpontját is számításba vesszük. Azt már a 8 szekvencia esetében megnéztük, hogy a filmek 2. felvonása átlagosan 4 akadályt tartalmaz, ami valójában nem más, mint 4 szekvencia.

Azt eddig is tudtuk, hogy a történet a megnyitás után a főhős életének gyökeres megváltozásával indul: ez az I.I. Ezután a főhős megoldásokat keres, hogy élete korábbi egyensúlyát visszaállítsa. A felmerülő lehetőségek közül végül egyet kiválaszt: ez lesz a PP1, az első felvonás vége. Ezután a hős egy hosszú küzdelemben próbálja visszanyerni eredeti életét, de ettől egyre jobban eltávolodik. Amikor a legtávolabb kerül céljától, megelégeli a megpróbáltatásokat, és végleg le akarja zárni az ügyet, azaz szembefordul: ez lesz a második felvonás vége, a PP2. Majd a végső nagy csatában eldől, hogy győz, vagy alul marad. Ez a film megoldása.

A film alapvető kérdés-válasz viszonya

Eddig nem beszéltem arról, hogy az Inciting Incident tulajdonképpen egy kérdés a film elején, ami így hangzik: „Mi lesz ennek a vége?” És ha van kérdés, válasznak is kell lennie, ezt nem lehet elodázni, nem lehet megválaszolatlanul hagyni. Ez a válasz az úgynevezett Kötelező Jelenet (K.J.), a film megoldása. A kötelező jelenet nem más, mint a hős próbatétele. Valóban meg tudja-e csinálni azt, amit az útja során tanult, valóban képes-e rá, megtanulta-e a leckét? Ahogy a nagy fehér cápa feltűnése egy ilyen kérdés A cápa című filmben, a nyilvánvaló válasz nem lehet más, csak a sheriff végső harca a cápával. Ha Rockyt felkérik a nagy meccsre, a film befejezése csak ez a nagy meccs lehet. Úgy is mondhatjuk, hogy az I.I. kötelezően vonzza a K.J.-t, éppen ezért ez a neve. Persze a kérdéstől a válaszig sokféle úton eljuthatunk.

És akárhogy is nézzük a dolgot, ez a kérdés-válasz a változásról szól. A film mindig a változásról kell, hogy szóljon. Nem csak makro-, de mikroszinteken is. (Ennek a változásnak a megteremtéséről a „Hogyan írjunk…” negyedik részében lesz szó.)

Ha a 3 felvonás két markáns fordulópontját is idevesszük, akkor már 4 fontos pontunk van a történetben: az I.I., a PP1, a PP2 és a K.J.

Segédpontok

De a legterjedelmesebb második felvonásban még így is támasz nélkül maradunk. Hogy itt se legyen elveszett az író, annyi segítséget kap a 3 felvonás elméletétől, hogy felezze meg a második felvonást, határozzon meg egy jelenetet, amin a történetnek át kell haladnia a PP1 és a PP2 közötti útja során. Ez lesz a második felvonás és az egész film középpontja, a MidPoint (MP). A MP megadásával gyakorlatilag 4 egyenlő részre osztottuk a forgatókönyvünket, ezért beszélhetünk akár 4 felvonásról is. A Titanic esetében a MP maga a jéghegy, és itt akkorát fordul a történet menete, ami felér egy zsáner-váltással. Eddig egy szerelmes filmet, innen egy katasztrófafilmet látunk. Ugyanez a zsánerváltás érződik az Alkonyattól pirkadatig című film középpontjának esetében is, ahol egy bűnügyi történetből horror-komédiába váltunk.

Ha ez még mindig kevés segítség lenne, akkor a 2. felvonás első felében (Half 1) félúton szúrjunk le egy Pinch 1-nek nevezett megtámasztó vagy szorító jelenetet is, amin a történetnek ugyanúgy át kell haladnia, mint a középponton, majd ezt tegyük meg a 2. felvonás második felében (Half 2) is a Pinch 2 megadásával.

Konklúzió

Így az eddigi 4 fordulópontunkon túl további 3 (P1, MP, P2) segít bennünket abban, hogy a történetünket „egyenesben” tartsuk. Aki számol egy kicsit, az azonnal láthatja, hogy semmi mást nem tettünk, csak 7 pont segítségével 8 részre osztottuk a forgatókönyv 3 felvonását, hasonlóan a 8 szekvenciához, és éppen ugyanahhoz a 8 osztáshoz jutottunk ezáltal.

A 3 felvonás védelmében

A film felvonásairól néha „utazásként” is szoktak beszélni. De míg a mítosznál ez egy valós, fizikai utazás, addig más filmekben nem feltétlenül az. A 3 (4) felvonás 3 (4) „utazása” a Csak egy kis pánik esetében például a film helyszíneiben is tetten érhető: New York, Miami, New York és a csúcstalálkozó helyszíne.

Folytatva tovább az utazás gondolatát, szögezzük le még egyszer, hogy a film eleje és vége egy kérdés-válasz viszonyban áll egymással, és a kérdéstől a válaszig sok útvonalon eljuthatunk, de minél több pont van, amin át kell haladnunk a történet során, annál kisebb lesz az útvonal ívének az amplitúdója.

Az amerikai film lineáris vonalvezetése tulajdonképpen azt jelenti, hogy ez a kicsapongás, ennek az ívnek az amplitúdója kicsi. Ez a linearitás a filmben a követhetőséget és az érthetőséget szolgálja.

Sőt, úgy is közelíthetünk a film 3 felvonásához, hogy azok tézis–antitézis–szintézis viszonyban állnak egymással. Az első felvonás nyugodt világával szemben a második felvonás a megpróbáltatások világát hozza, majd a harmadik felvonásban a két világot egyesíti a hős, a régi világból és a tanultakból egy új világot teremtve.

A „katonás” megközelítés

Mivel minden történet mozgatórugója a konfliktus, ezért találóan a következő elnevezésekkel is illethetjük az egyes felvonásokat:

1. felvonás: béke (ami a hadüzenettel ér véget).

2. felvonás: háborús készülődés (ami a háború kirobbanásával ér véget).

3. felvonás: háború (ami valamelyik fél győzelmével ér véget).

A 3 felvonás csapda?

Egyes vélemények szerint a három felvonásban való gondolkodás kiszámíthatóvá teszi a történetet. A főhős a PP1-n hozott döntése által reméli elérni a célját, de mivel ez egy rossz döntés volt, így a 2. felvonás alatt ennek a döntésének a levét issza, majd a PP2-n, tanulva a korábbiakból, helyes döntést hoz, és ezáltal valóban eléri a célját.

Szerintem ez a csapda-kérdés egy butaság. Mintha nem tudnánk már egy romantikus vígjáték elején, hogy a férfi és a nő úgyis összejön a film végére. Hiszen nem is ez a kérdés, hanem a hogyan. És ez, hogy tudjuk, vagy sejtjük, hogy mi lesz a film vége, szögez oda bennünket a székünkhöz. Ez a suspense, ez a várakozás hajtja a filmet előre. Természetesen nem szabad, hogy a néző pontosan tudja, hogy a befejezés mi lesz: „Azt kell adni a nézőnek, amit akar, csak nem úgy, ahogy akarja.”

A film hiperkarma a főhős élete szempontjából, azonnal szembe kell néznie döntése (ok) következményeivel (okozat). Olyan ez, mint az élet: a pokolba vezető út egyenes, könnyű járni rajta. De a karakternek át kell égnie a film purgatóriumán, mert máshogy nem tanul, a sztorinak át kell égetnie, meg kell világosodnia, és ez szenvedéssel jár. És hogy ne szenvedjen tovább, le kell mondania a korábbi céljáról. Ha lemond róla, ha nincs akarata, ha nincs egója, nem lesz akadály sem előtte. És amint lemond a céljáról, mintegy jutalomként el is éri azt. Különben is, hogyan fejlődhetne a karakter, ha jól döntene?

Még egyszer: sohasem a cél (a mit), hanem az út (a hogyan) az érdekes. A probléma pedig soha nem más, mint feje tetejére állított cél.

Nem utolsó sorban a hős jó döntéséből nem születne film, és akkor miből tanulna a néző? Az életben is a hibás döntéseinkből tanulunk. Ha tudnánk, hogy rosszul döntünk, nem úgy döntenénk, de ez sajnos mindig csak utólag derül ki.

Paradigmák

Számos módszer létezik, mindenki másban hisz, és máshogy írja meg a filmjét. A lényeg úgyis egy: a történet. A megformálás megközelítésének módjában lehetnek különbségek, de a kész film ezután a többi struktúra szabályai szerint is elemezhető lesz. És működőképes. És magyarázható. Teljesen mindegy, hogy hogyan csinálod, az I.I. úgyis a 10., a PP1 pedig úgyis a 25. percben lesz. Egy kis gyakorlás után mindenkinek menni fog, hogy egyszerre több vázat is képes legyen belelátni ugyanabba a filmbe.

A mesterművek közös jellemzője, hogy bármilyen struktúrában is íródtak, egy másikban ugyanúgy elemezhetőek. Ez csak nomenklatúra és az építőelemek máshogy csoportosításának kérdése. A közönségbarát-forma variációi mögött a tartalom ugyanaz marad.

És ebből a szempontból a legtöbb itthoni iskola is kompatibilis egymással. Csak azok lógnak ki a sorból, akik nem a klasszikus dramaturgiáról beszélnek, hanem a saját, egyéni elméletükre hivatkoznak. Pedig ki lehet közülük olyan idős, mint a történetmesélés maga, hogy ezt meg merje tenni?

Tóth Róbert

(folyt. köv.)