A legismertebb magyar filmmítosz nyomában (2. rész)

A mítosz mindig egy utazás története, egy valódi, fizikai értelemben vett utazásé, amely természetesen feltételezi a hős belső utazását, azaz megváltozását is.

Az utazás

Ez az utazás minden esetben a hős hétköznapi világából indul (backstory, kontextus), egy a hős számára addig teljesen ismeretlen, egzotikus, furcsa és különös speciális világban folytatódik, amely érdekes és tanulságos konfliktusok sorát hozza elé, hogy ezáltal új képességekkel vérteződjön fel, majd az utazás legvégén a hős újból hazatér, hogy megmutassa mit tanult, felhasználja új, hősi képességeit. (A belső utazás szintjén a tudatos és a tudatalatti világ kettősségéről beszélhetünk, az utóbbiról akár úgy is, hogy a hős leás magában a probléma gyökeréig.)

Ez az utazás, mint látható, nem lineáris, hanem önmagába záródó, körkörös formájú, térbeli értelemben mindenképpen. Ha az idő dimenziójával is számolunk, akkor helyesebb időspirálról, egy DNS-szerű csavarvonalról beszélni. Bár fizikai értelemben visszajutunk a kezdő helyszínre (például nagyon gyakran ez teljesen ugyanaz az épület), de az eltelt idő miatt már mások vagyunk. Ugyanaz a pont van a lábunk alatt, de nem rajta, hanem valamivel fölötte állunk, lebegünk. Olyan ez, mint amikor általános iskolában Petőfi a tananyag, majd később középiskolában újra tanulunk róla, persze többet és mást is, majd azoknak, akik felsőbb szinten is irodalommal akarnak foglalkozni, újra tananyag lesz. Újra végigjárjuk az utat, csak egy magasabb szinten, mintha csigalépcsőn lépkednénk felfelé. A hely ugyanaz, a helyzetek hasonlóak, csak az érettségi szintünk magasabb.

A történetmesélés a természet megfigyeléséből eredeztethető

Az embert mindennél jobban foglalkoztatja az, ami körülveszi: a külvilág, a természet. Belátja kicsinységét és alkalmazkodik, nemigen tehet mást. Megfigyeli a rajta kívül álló dolgokat, azok milyenségét, szabályait, azaz rendszert keres bennük. Próbálja megmagyarázni a világot, hogy jobban otthon lehessen benne. Így a történetmesélés kereteit is az őt körbeölelő világból, az „év drámájából” veszi. És ezért sem három felvonásban gondolkodik az ember, ha történetet mesél, hanem négyben! (Ha elfogadjuk azt az evolúciós elméletet, hogy a mérsékelt égöv évszakváltozásai voltak a legnagyobb hatással az emberi civilizáció fejlődésére.) Ez a természetes, ez a legkönnyebben érthető. De ez a négyesség érhető tetten a zenei történetmesélésben is, a szimfónia négy tételében, ezek különböző hangulataiban, színeiben, tónusaiban más-más érzelmi hozzáállást jelenítenek meg. És mellesleg a négy lábon állás, vagy a négyzet az emberi gondolkodásban a teljesség és tökéletesség egyik szimbóluma. Ha úgy vesszük, esetünkben ez a kör négyszögesítésének egyik példája. (A Móricz Zsigmond körtér a másik, csak fordítsd le angolra.)

A kör négy negyede

Ez azt jelenti, hogy minden történet négy meghatározó akcióval írható le. Ezek sorjában, az első negyedtől a negyedikig: elszigetelődés, alászállás, beavatás, visszatérés. Ezen a „négy évszakon” belül sorakozik a történet 12 stációja. (De nem hármasával!) Hogy korábban a 8 szekvenciát éltettem? Vagy mások a 3 felvonás mellett érvelnek, annak ellenére, hogy a terjedelmes második felvonásra semmilyen központozó, hangsúlyozó módszert nem ajánlanak, vagy csak olyat, ami alig segíthet? Most itt a 4 felvonás és a 12 stáció! Hogyan álljak neki a munkának? – kérdezheted. Ez a jó módszer vagy a másik? Mindegyik. (Erről bővebben majd a következő alkalommal.)

A mítosz négy tétele

Most nézzük egyenként a mítosz négy tételét:

Elszigetelődés: ez a tulajdonképpeni első felvonás. Mint ahogy minden kezdetnél, itt is ugyanaz mondható el: be kell mutatni a filmbeli világot és benne a hősünket. Fontos, hogy valamilyen limitációt csempésszünk bele a karakterünk életébe, kreáljunk neki valamilyen hibát, amit folyamatosan elkövet, vagy mutassunk fel egy feladatot az életéből, amit nem tud megtenni, vagy valamilyen problémát, amivel nem tud szembenézni. Természetesen ez az első „színpada” az utazásnak a szeparációval ér véget, ebbe fut ki az első tétel akciója, a hőst elválasztják addigi életétől.

Alászállás: azaz belépés a másik, úgynevezett speciális, különleges, ismeretlen világba. Ne tévesszen meg senkit az „alászállás” szó, hiszen ez tulajdonképpen felfelé indulás, egy fejlettebb én elérésére vezető első lépés. Ugyanakkor a romantikus filmek ezen szakaszára mondják – természetesen a való életből vett kifejezéssel –, hogy a „szerelembe esés” időszaka, ami megint csak erre az elvont jelentéstartalomra utal a hétköznapi nyelvben. A második negyed vége a történet fele is egyben, a Mid-Point. Fontos fordulópont ez a történetben, valami jelentős dolog történik itt: Halál és Újjászületés. Azaz valami régi véget ér, a régi én levedlik a hősről, az egója meghal. Általában valamiféle fizikai halál is szimbolizálja ezt az irodalmias halált, és az író dolga ennek a belső, csak nehezen megmutatható elmúlásnak a színpadra állítása, azaz dramatizálása, hogy a néző valóban lássa, valóban átérezze ennek fontosságát. (Hogy egészen pontos legyek: az írói munka legnagyobb részben nem a külső, vizuális, látható akadályokkal teli utazás megmutatása, hanem a láthatatlan, belső utazás láthatóvá tétele!) Az Újjászületés pedig az új én melletti elkötelezettséget jelenti. Ha eddig passzív volt hősünk, innen muszáj aktívnak lennie, hisz innen még fontosabb, még nagyobb horderejű események veszik kezdetüket.

Beavatás: ez maga az új kezdet, a hős új életének kezdete. Túlélte a halált és ez a felismerés olyan energiákkal tölti fel, amelyről eddig nem is álmodhatott. Egy óriási csúcspont utáni újraindulás pillanatai ezek. Néha ez a csúcspont majdnem eléri a történet vége felé esedékes igazi nagy csúcspont magasságát, a legtöbbször azonban ezt a csúcsot hátrébb csúsztatják, mintegy elodázzák, késleltetik a nagy robbanást, és ez a csúcs adódik hozzá a film befejező Climax pontjához. Ez a harmadik negyed a második felvonás második fele, a Half 2.

Visszatérés: hősünk visszatér a kezdő helyszínre, gyakran pontosan ugyanoda, ahonnan elindult. De már más ember, szembenézett a félelmével, és ő maradt felül. Beteljesíti sorsát, amire született, és a kör bezárul, mint a tündérmesékben. Vagy nem. Hollywood gyakran bezárja a kört, vagy majdnem teljesen bezárja, más nemzetek filmjeire ez nem feltétlenül igaz, ott gyakorta a nyitott vég a jellemző. A Csillagok háborúja végén Darth Vader gellert kapott űrhajója, vagy Luke és Leia vérfertőzős görög tragédiákba illő sokat sejtető összenézése mind egy-egy Hook, ami a folytatásra tesz ígéretet. Ezzel szemben az igazi tündérmesei fordulat a Micsoda nő teljes körbezárulása. Olyan is van, hogy mindenki más véget gondolhat ki magának a film befejezéséül, hisz az alkotó elutasítja azt a gondolatot, hogy ő teremtő isten lenne, aki mindent tud. De az is lehet, hogy jó művészfilmes szokás szerint a részletek összerakása egy sör mellett történik, és ott derül ki a történet lehetséges befejezése. Vagy ki tudja? Azért ajánlatos és célravezető a történet közben felmerült kérdések döntő többségére kielégítő választ adni a film végén.

Apocalypto

Eddig és ezután is remek példa az elmondottakra Mel Gibson Apocalypto című filmje. (Úgy látszik, hogy Gibson nagyon szeret mítoszt rendezni, ez már a harmadik a sorban A rettenthetetlen és A passió után.) Az Apocalypto olyan kristálytisztán használja a mítoszi elemeket, hogy az már sztereotip klisévé válik, talán ezért sem nagy siker a film, ugyanakkor a struktúra szempontjából remek példa, mert a csont átüt a sztori húsán, így könnyen felmutatható a film vázszerkezete.

A 12 stáció

1. Egyensúlyi, kiinduló állapot: a történet hátterének, az alapszituációnak, a hősnek és kapcsolatrendszerének a bemutatása történik itt. Ilyenkor kell egy kis segítség a nézőnek, hogy kapcsolatot teremthessen a film főszereplőjével, hogy elkötelezzük a hős mellett. Egy kis szimpátia gyakran sokat segít. A mítoszokban a hős nagyon gyakran már árva a történet kezdetekor, és a sajnálat azonnali erős kötődés kialakulását biztosítja a néző részére. Az Enneagram szerint a hőssé válás feltétele nem más, mint az apahiány, ez nem feltétlenül az apa halálát jelenti, vagy a szülők válását, lehet az apa egyszerűen gyenge férfi vagy alkoholista, a lényeg, hogy a fiú korán felelősségvállalásra legyen kényszerítve, hogy koravén legyen. Itt kell még megmutatni hősünk képességeit, hibáit (ami önmagában is elkötelezheti a nézőt a hőse mellett, hiszen hibája által akár olyan is lehet, mint ő) és hogy hogyan látja a világot. A hős itt még nem tudja, hogy milyen problémával kell majd szembenéznie (öntudatlanság), vagy hogy egyáltalán van valamilyen problémája, vagy ha ismeri már a problémáját, még nem tudja, hogy hogyan lépjen ki belőle. (A film végére mindenképpen meg kell oldania, és változnia kell, még ha ez a változás csekély is, mert a karakter majdnem tökéletes, és csak apró hibáját kellett a film, mint purgatóriumi tanulás által kiköszörülnie.) Egy biztos, ezt a problémát a nézőnek látnia kell. És ha már látja, hogy baj van, akkor várja a változást. Ez megint az elköteleződés egyik formája részéről.

2. Kalandra hívás: ez az Inciting Incident, a stimuláció. Ennek a fordulatnak egyetlen fontos szerepe, hogy a hős teljesen világosan megértse, hogy valami változás van közeledőben, valaminek meg kell változnia. És mivel a világot maga körül nem tudja megváltoztatni, neki kell megváltoznia. Jöhet ez a „felhívás keringőre” belülről is, nem kell, hogy egy pusztából eredő kiáltás formájában harsanjon fel. Át kell éreznie ennek a pillanatnak a jelentőségét, belülről rá kell hangolódnia.

3. Visszautasítás: válaszreakció a hívásra. Opcionális lépés, szerintem szerencsésebb, ha van, mert feltétlenül emberi reakció. Tudjuk jól, hogy semmi sem állandó, csak a változás. És legtöbben félünk a változástól. És ez a félelem ősi bennünk, egyenlő az otthon biztonságos melegének elhagyásával, amikor vadászni megyünk a terepre, ahol meg is halhatunk. A változástól való félelem az egyik legerősebb konfliktusforrás az ember életében. Ebből születik a sztori alapfeszültsége is: menni vagy maradni. (Megszívlelendő, hogy a változás az utazás során ért tapasztalatok miatt következik be, az utazás végén, és semmi esetre sem a közepén. Egy hosszú érzelmi folyamat eredménye, amelynek kibontásához idő kell. Ha nem adunk neki időt, akkor melodráma lesz a végeredmény. És a változás nem egy-két nagy lépés, sokkal inkább több picike „kettőt előre, egyet hátra” típusú haladás.) Tulajdonképpen ez egy energiahiányos állapot, még akkor is, ha hősünk készen áll a változásra, csak nem tudja, hogyan kell, ezért segítségre van szüksége. Nagyon ritkán nincs kétség a hősben, és így ez a lépés is elmarad.

4. Találkozás a mesterrel: itt megtorpan a történet, akadályba ütközik, és az akadály áttöréséhez új energia kell. Nem feltétlenül jelent ez új karaktert, vagy egy bölcs öregembert, lehet ez egy kisgyerek is, de lehet egy belső mester, egy belső hang is. „Ha a tanítvány kész, a mester megjelenik.” Természetesen az esetek nagyon nagy többségében mégiscsak egy hús-vér ember lesz a mentor, aki nagyon gyakran ajándékot is ad hősünknek, a leggyakrabban egy kézzel fogható tárgyat. A mester és ajándéka jelenítik meg a továbblépéshez, az ellenállás leküzdéséhez, a félelemből való kiemelkedéshez szükséges új energiát. A mester megmutatja, hogy hogyan kell túllépni a félelmen, és ez a túllépés már akció.

5. Az első küszöb átlépése: átlépés az új világba, elindul az utazás, elkezdődik a kaland. A hős vágyának beteljesítését immár plusz energiák is segítik. A két világ között azonban óriási a kontraszt. Hősünk idegenül is érzi magát benne, de ez az első lépés azt jelenti, hogy készen áll a változásra, ami ezzel kezdetét is veszi. Általános szabály, hogy ez a fordulat olyan hamar jöjjön, amennyire hamar csak jöhet. Ennek oka a hős céljának mihamarabbi felmutatása, hisz ez az a dolog, ami a legjobb kötőerő a vászon és a néző között. A hosszadalmas gyerekkor éppen ennek a kapcsolatnak a létrejöttét odázza el.

6. Próbák, szövetségek, ellenségek: a hősnek a változáshoz először meg kell tanulni beilleszkedni ebbe a teljesen más világba, alkalmazkodnia kell. A hősünknek előbb szét kell néznie, hogy mi is olyan különleges ebben a különleges világban, milyen is egyáltalán. Milyen korábbi szokásait tarthatja meg benne, és melyek azok, amelyek itt nem életképesek. Ez az elszigetelődés után a polarizáció időszaka, most derül ki, hogy ki a barát és ki az ellenség. Az is itt derül ki, hogy hősünknek milyen alapvető hiányosságai vannak, illetve, hogy később milyen képességekre lesz szüksége ahhoz, hogy célját elérhesse. A filmekben ez a stáció nagyon gyakran a bár-jelenet kliséjében jelenik meg, hiszen ott mindenféle ember és mindenféle új szabály gyorsan és egyszerűen megmutatható. A hős részéről a kellemes élmények, a tanulás és a kellemetlen meglepetések, a lassú változásra sarkalló tesztek időszaka ez.

7. Közeledés a legbelső barlanghoz: hősünk immár barátai oldalán tanulja meg az újabb és újabb leckéket, újabb próbák elé állítják, gyakorol, hozzáidomul, hozzáedződik az új világhoz. Mindez azt a célt szolgálja, hogy felkészítse őt a küszöbön álló nagy változásra, az ügye melletti teljes elkötelezettség megtapasztalására. Miután sikerült valamelyest beilleszkednie ebbe az idegen környezetbe, végre kapkodás nélkül is szétnézhet, és felteheti magának a kérdést: „Miért is vagyok itt tulajdonképpen?”

8. Legfőbb megpróbáltatás: ez a középpont, amit gyakorta kissé hátrébb tolnak a mítoszokban egy erőteljesebb csúcspont létrehozása miatt. Ez az a pillanat, amikor a hős szembenéz legnagyobb félelmével. A szembenézés halált eredményez: egy súlyos lelki megrázkódtatást, vagy valakinek a tényleges halálát. A halál pillanata erős hangsúly a történetben: itt valóban fontos dolgokról van szó. Néha egy ellenség megölése ez a pillanat, amikor hősünknek szembe kell néznie önmagával, hogy ki is ő valójában. Általában ez egy fizikailag elzárt, izolált területen következik be, csatornában, barlangban, de ez a westernek szekértáborégés-jelenete is. Ez a nagy változás pillanata, ez egó lehullásának a perce, a „régi én” megölése, a csapathoz tartozás felvállalásának mozzanata. A jövőbe mutató, szeizmikus hullámokat beindító belső változás gócpontjának helye ez.

9. Jutalom, a kard megragadása: a válaszreakció, a túlélés határtalan öröme. Az érzelmi változást fizikai változás is követi, ami hatalmas energiák felszabadulásával jár együtt: „Meghalt belőlem valami, de mégis élek!” Az akció után néha intim pillanatok következnek, a hős kinyitotta magát mások felé, feladott valamit, ami eddig nagyon sokat jelentett neki, régi énjét. De a hős elfogadja a következményeket és felvállalja önmagát. Ez az a pillanat, amikor a hős szeme felnyílik, és elveszi azt, ami születési jogán megilleti őt. Megérti, hogy mire született. Meglátja az élet igazi értékeit. Újra kész arra, hogy szembenézzen korábbi félelmével. Felnőtt.

10. Visszaút: a hősnek vissza kell térnie oda, ahonnan jött, mert ott még dolga van. Most, hogy tudja ki is ő valójában, különösen nincs itt maradása, ez nem az ő világa. Gyakran ez a filmek nagy üldözés-jelenetében ölt testet. Szinte szikrázik a vászon a felgyülemlett, végső összecsapásra szánt hatalmas energiáktól. Ez a lépés a változás megerősítésére szolgál, a hős lelkének van szüksége erre. Ez a megpróbáltatás a legnagyobb erőfeszítés, amihez minden erejét be kell vetnie, ha győzni akar. Ez az igazi elkötelezettség legékesebb próbája.

11. Feltámadás, újjászületés: a schumanni kottautasításokhoz hasonlóan: „Amilyen gyorsan csak tudja”, majd később: „Még gyorsabban”. Ha az előző volt a legnagyobb energia-kisülés, amit produkálni képes a hős, akkor ennek még nagyobbnak kell lennie. És ez nem lehetséges máshogy, csak ha hősünk megváltozik. Ez a legutolsó, a legnagyobb és a legfontosabb szembenézés a félelmével, a halállal, amikor fel kell áldoznia valamit ahhoz, hogy győzzön. A régi énje utolsó morzsáit is, valamit a régi életéből, amihez kötődik még. Ez a változás fizikai kiteljesedése, az elengedés tiszta megtestesülése. A történet abszolút csúcspontja. Most jött el az ideje, hogy megmutassa mit tanult az utazása során. És a változást látni is kell, fel kell mutatni a tanulságot, lehetőleg nem kimondani, mint ahogy Dorothy teszi: „Mindenhol jó, de a legjobb otthon.” Dramatizáld, ez az író feladata.

12. Visszatérés az Elixírrel: hősünk hazatér, de már más ember. Király, aki az alattvalóiért van, és nem azok vannak őérte. Ilyen az igazi uralkodó. Uralkodó, aki immár nem csak ennek, de a másik világnak is mestere. Megosztja hát velük mindazt, amiért megharcolt az útja során. A tudást, a tapasztalatot, de néha csak a győzelem mosolyát, amitől mégis mindenkinek boldogsággal telik meg a szíve.

Tóth Róbert

(folyt. köv.)