A forgatókönyvírói hozzáállásról (1. rész)

„A forgatókönyvírást nem lehet tanulni, ergo tanítani sem lehet.” – állítják sokan. Ennek azonnal ellentmond, hogy Amerikában nem is kevesen tanulják iskolákban és tanfolyamokon, hogy hogyan is kell filmet írni, hogyan is kell egy történetet a hetedik művészet médiumában elmesélni.

1. Tanulási folyamatok

És nem furcsa, hogy éppen az amerikai filmeket nézik a legtöbben a világon? Pedig messze nem ott készül a legtöbb. India és Japán is jóval Hollywood előtt jár mennyiségben, mégis az egész világon évről évre a legnézettebb filmek amerikaiak. A nézettségi adatok kb. 70%–30% arányban oszlanak meg az amerikai filmek javára! Az Egyesült Államokban tanulnak a legtöbben drámaírónak is, valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy olyan sok jó forgatókönyvíró amerikai. (Engem ez egy kicsit emlékeztet azokra az időkre, a némafilm korára, amikor Dánia filmes nagyhatalom volt, és bizonyára több mint koreláció, hogy Ibsen drámái a színházak legsikeresebb darabjai voltak akkoriban!) Persze ne feledjük azt a tényt, hogy Hollywoodban a filmes kollektív tudattalannak lokális maximuma van. A világ minden tájáról ott gyülekeznek a legtehetségesebb filmesek, és már maga a légkör is pozitívan hat az írói alkotótevékenységre. Amerikában – ahol a film e soknemzetiségű ország vizuális kommunikációjaként fejlődött, és ahol ezért oly sokan anyanyelvi szinten is beszélik – nem állítja senki, hogy a forgatókönyvírást nem lehet tanulni. Paradox módon ezt idehaza úton-útfélen hangoztatják, de mégis, akkor a Filmművészeti Egyetemen mit tanítanak évekig forgatókönyvírás címszó alatt?

Az alapok

A klasszikus dramaturgia alapjai kb. három nap alatt elsajátíthatóak. Nem mondom, hogy ettől máris forgatókönyvíróvá válik az ember, egyáltalán nem. De azt a leghatározottabban kijelentem, hogy enélkül biztosan nem lesz az soha. Először taposd ki az ösvényt, mielőtt elhagynád. Azaz tanuld meg a szakmai fogásokat. Ugyan, hogyan improvizálhatna bármilyen hangszeren is, aki nem ismeri azt az instrumentumot a legbehatóbban, nem tanult szolfézst, vagy éppen összhangzattant. Mozart? Nem tudom, ő hogyan csinálta, azt viszont igen, hogy olyan zsenik, mint ő, ritkán születnek. Soha nem írta át a kottáit, míg Beethoven folyamatosan gyalulta őket, mint egy asztalos. A Millió dolláros bébi című filmet first draftból forgatták, igaz, az írója már nem elsőbálozós volt a szakmában. Orson Welles filmjei sorra megbuktak, ma őt tartják az egyik legnagyobb filmesnek. De nem tudunk sokkal több ilyen embert említeni a film történetében. Ha ma egy film dobozban marad (nem politikai okokból), akkor nagy valószínűséggel 10, 20, vagy 30 év múlva sem lesz rá kíváncsi a közönség.

A nézőbarát mesélés – kis kitérő

Már többször figyelmeztettek, hogy úgy beszélek a klasszikus dramaturgiáról, mintha másmilyen módszer nem is létezne a filmes történetmesélésre. Igaz. A klasszikus dramaturgia csak egy a történetmesélési rendszerek közül. Nem a bölcsek köve, de ez a nézőbarát mesélés alapja, és más rendszerekről is csak úgy lehet beszélni, hogy ehhez az iskolához hasonlítjuk őket. Ez az abszolút vonatkoztatási rendszer. Hogy valóban meg lehet tanulni pár nap alatt? Igen. A klasszikus dramaturgia olyan, mint egy lemezalap (a parlamentünk is ilyenen áll), azaz minden elemet egy összefüggő rendszerben kezel, és nem hagy hézagot közöttük. Bár helyesebb úgy fogalmazni, hogy a nagyját lehet megtanulni pár nap alatt. Mondjuk a 80%-át, ami már egy jól működő forgatókönyvet eredményezhet. Az apraját, a kis apró részleteket, amelyek az ízét, a lényegét, az i-n a pontot jelentik akár évtizedekig lehet tanulni. A jó pap, a jó orvos és a jó forgatókönyvíró is holtig tanul. Itt is igaz, hogy a munka 80%-ának elvégzéséhez az idő 20%-a szükséges, és a munka maradék 20%-ának elvégzéséhez az idő maradék 80%-a kell. Magyarul: nagyon rövid idő alatt látványos változás, látványos eredmény érhető el, de csak egy határ fölött érdemes az ilyen eszközökkel létrehozott könyvről komolyan beszélni. Az idő és a munka nem spórolható meg ezzel a módszerrel sem. Tökéletes forgatókönyv nem létezik, de sok munkával és tanulással lehet közelíteni hozzá.

Manipuláció?

Azt mondják a klasszikus dramaturgiára, vagy a gyakorta amerikai típusú forgatókönyvírásnak nevezett történetmesélésre, hogy manipulatív. Igen, a dramaturgia manipuláció. Ezt egy magyar dramaturg tanította nekem: a hatáskeltés tudománya, művészete. Ha valaki ma Magyarországon egy tanfolyamon akarja ezeket az ismereteket megszerezni, az itt folyó oktatást ugyanezzel a jelzővel illetik. Minden oktatás tartalmaz befolyásoló elemeket, a nyilvánvaló kommunikációs eszközei mellett, ugyanakkor sehol a világon senki nem hajlandó olyan ismeretekért fizetni, amelyek nem hatékonyak. Mert azt gondolom, hogy senki nem állítja, hogy az amerikai filmek nem érik el a közönségüket, és hatnak rájuk, így vagy úgy. Nem a kritikáról beszélek. Arról beszélek, hogy a film közben nem áll fel a néző. És ez az igazi kihívás. Két órát odaadni az életünkből. És az író pontosan ezzel dacol, percről percre!

Mesterségbeli tudás

Amerikai típusú forgatókönyvírás. Nem jó kifejezés, hisz valójában európai típusú. Az amerikaiak csak összegyűjtötték és összegezték azokat a jól működő történetmesélési elemeket, amelyekhez empirikus úton jutottak el a filmkészítők. Vagy korábban a görög drámaírók, vagy még korábban a szájhagyomány útján terjesztett mesék, mondák, regék előadói. Mert igenis a történetmesélésnek, mint mindennek az életben (a járásnak, evésnek, légzésnek), vannak szabályai. Ezek több ezer évesek, és abszolútumok, akárcsak az ember. Evolúció során alakultak olyanná, amilyenek ma is, és persze folyamatosan változnak napjainkban is.

Bach mesterember volt, Michelangelo is, rendelésre dolgoztak, és csak az utókor illeti őket a művész jelzővel. Minden művészet a szakma tökéletes ismeretéből nő ki. Aki nem ismeri a szakmai alapokat, és mégis azt az adott szakmát űzi: kontár. Ha valaki ezt festőként műveli, ám tegye, néhány tízezre bánja, de amikor adófizetői tízmilliókról beszélünk egy film esetében, akkor kéretik ne a más zsebére művészkedni. Rábíznád az életed egy címzetes sebészre, aki nem járt soha orvosi egyetemre? Vagy a tehenész Pista bácsit megbíznád, hogy tervezzen meg egy bevásárlóközpontot, statikai ismeretek nélkül? Ugye, nem!

Lehet és kell tanulni ezt a szakmát, hogy ne maradjunk a tanulási folyamat első szakaszában, amelyben sajnos oly sok magyar forgatókönyvíró megreked.

A tanulási folyamat négy szakasza

Tudattalan hozzá nem értés szakasza: amikor az ember nem tud valamit, és nem tudja, hogy nem tudja. Olyan ez, mint amikor egy gyerek beül az autó volánja mögé, és azt gondolja, hogy az autóvezetés a kormánykerék forgatása és a gázpedál nyomkodása. Formailag és szerinte ő autót vezet, mint ahogy formailag sokan forgatókönyvíróknak is nevezhetik magukat, de ezirányú ismeretek hiányában bizony nem mások ők, csak gyerekek, akik úgy csinálnak, mintha autót vezetnének. Az igazi forgatókönyv nem egy százoldalas papírköteg, aminek az elején óriási betűkkel virít a szerző neve és a mű címe, alatta pedig a „forgatókönyv” szó. (A forgatókönyv amúgy sem az egy hétvége alatt elkészült első változatot jelenti. A könyv akkor van készen, amikor már a sokadik átírás után szívből gyűlölöd, és már elégetnéd.)

Tudatos hozzá nem értés szakasza: ez a klasszikus értelemben vett tanulás. Amikor nem tudunk valamit, és tudjuk, hogy nem tudjuk, ezért rászánjuk magunkat, hogy megtanuljuk. (Egyébként ahhoz, hogy az ember valaminek a mesterévé váljon, három dolog szükséges: kiválasztani, hogy miben akar jó lenni, aztán eldönteni, hogy ezért meghozza a kellő áldozatokat, majd ezek után kifizetni érte a tanulópénzt! Ez utóbbi megy a legnehezebben.) Ha valaki beiratkozik egy forgatókönyvírói kurzusra, már a legjobb úton jár afelé, hogy filmíró legyen belőle. Ugyanez igaz az autós iskolákra is.

Tudatos hozzáértés szakasza: vezetünk! De görcsösen figyelünk a motorhangra, hogy mikor kell sebességet váltanunk, előre dőlve figyeljük az autó orrát, és senki nem ülhet mellénk, mert már az is zavar bennünket. Megy minden, csak döcögősen. Ilyen az első néhány saját forgatókönyvünk. Azokat bizony a fióknak írjuk, és ez mindenkivel így van. Kell némi gyakorlat, hogy belelendüljünk, de ez nem megy máshogy, csak ha nyomjuk a gázt, azaz megírunk egy-két könyvet. Elsőre kicsi az esélye, hogy az Oscart a mi scriptünk fogja kapni. Ez a keserű igazság.

Tudattalan hozzáértés szakasza: ez a rutin. Nem kell gondolkoznunk, zsigerből tesszük ki az indexet, lassítunk, és fordítjuk a kormányt, szemünk sarkából a jelzőtáblát, és a járdáról lelépő nénikét is figyelve, miközben zene szól, és három utasunk is beszélget velünk. A vezetésre már nem kell figyelnünk, megtanultuk, mint a járást. Ilyenkor ösztönösen, gondolkodás nélkül tudjuk, hogy mit és hogyan kell fordítani a történetünkben, hogy az szakmailag a legjobb legyen, milyen elem kell a következő oldalra, hogy a néző pontosan azt érezze, amit a hősünk. Automatikusan megy az egész. Ez a profi forgatókönyvírók és a scriptdoctorok legfőbb eszköze és ismérve: a gyakorlatból leszűrt tapasztalat.

És valami plusz…

És van egy ötödik szakasz is, aminek nincs neve, de egy példával pontosan megvilágítható. Sosztakovics a II. világháborúban a leningrádi blokád idején írta világhírű 7. szimfóniáját. A fagy, az éhínség és a német fegyverek halálos szorongatása közben. Krízishelyzetben. Ez az igazi profi ismérve, aki a legnagyobb pszichikai nyomás ellenére is képes elsőrangút létrehozni. Még akkor is, ha nem azt akarja, vagy nem szereti. Egyszerűen állandó magas szinten műveli hivatását. Írók esetében ilyen lehet a szoros határidő, bár még az sem érhet fel a halálos fenyegetettséggel. A Kardhal című filmben van egy példának ideillő, felejthetetlen jelenet. (Nem nehéz megtalálni, mert ez az egyetlen jó jelenete a filmnek.)

Európai és magyar forgatókönyvírás

Volt egy ismerősöm, aki nyert egy angliai ösztöndíjat, hogy ott tanulja a forgatókönyvírói mesterséget. Én azt javasoltam neki, hogy maradjon itthon, van olyan tanfolyam, ahol ezt a szakmát alaposan kitanulhatja, de benne az amerikai szó visszatetszést keltett, mert szerinte az amerikai filmírás a pénzről szól. Nagyon meglepődtem azon, amit mondott. Az igaz, hogy ott egy befutott forgatókönyvíró valóban nagyon sok pénzt keres, de azt is vegyük figyelembe, hogy azért a pénzért egy nagyon magas színvonalú munkát el is végez. A helyzet az, hogy az ismerősöm által mondottaknak épp az ellenkezője igaz. Nálunk szól a forgatókönyvírás a pénzről, hiszen cserébe nagyon gyakran csak a semminél valamivel többet tesznek le az asztalra a könyv írói.

Máskor egy olyan barátommal beszélgettem, aki egy magyar filmstúdiónál olvas és minősít forgatókönyveket. Ezt is furának találtam, mert soha sehol nem tanult klasszikus dramaturgiát. Vitatkozni kezdtünk a jó forgatókönyv ismérveiről, szó szót követett, és olyan dolgokat mondott például, hogy a jó forgatókönyv aktuális kell, hogy legyen. Nagy tévedés. Amikorra elkészült belőle a film, és a mozikba kerül, akkor kell aktuálisnak lennie, az írónak a jövőbe kell írnia, nem tíz évvel előre, mert akkor nem értik meg, de néhánnyal feltétlenül, hisz az átírások, meg a film legyártása nem néhány nap. Említette még, hogy a jó forgatókönyv végén van egy váratlan fordulat. Erre mit mondhattam volna? Ez minden forgatókönyvírói kurzus eleme, a Twist. Semmi különleges, csak azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy ezt a szakmát már kitalálták, csak művelni kell. A szó legteljesebb értelmében.

Az eredményesség képlete

Egy kínai bölcselet szerint négyféle ember él a földön: a tehetségtelen és szorgalmatlan, a tehetséges, de szorgalmatlan, a tehetségtelen, de szorgalmas, és a tehetséges és szorgalmas. Vajon melyik ember ér a legtöbbet? A válasz egyszerű: a tehetséges és szorgalmas. A kérdés nem is ez, hanem az, hogy melyik embertípus a második a sorban? Talán sokan a szorgalmas emberre voksolnának, aki nem kapott talentumot az égtől, de nem, a kínai sorrend a tehetséges, de lusta emberrel folytatódik. A tanulság ebből a következő képlettel írható le:

Eredmény = tehetség x szorgalom

Mint láttuk, mindkét szorzótényezőre igaz, hogy vagy van, vagy nincs. Binárisan ezek 1 vagy 0 lehetnek. És ha ezen szorzat egyik tényezője nulla, akkor bizony az eredmény is csak nulla lehet. Tehát ahhoz, hogy egy a rendeltetésének megfelelő forgatókönyvet írjunk, nem csak rengeteg munka, de valami istenadta képesség is szükséges. Ha valakinek ez nincs, nem kell erőltetni, mert az eredmény úgyis ugyanaz lesz. Viszont ha a tehetségünket éppen ennek a szakmának a műveléséhez kaptuk, akkor rajta, tanuljuk meg, amit csak lehet, és gyakoroljuk a szakmát, rendületlenül, és a sikerünk is biztosítva lesz. A forgatókönyvírás valójában egyszerű dolog, miután az ember évekig tanulta és gyakorolta. De akkor is kell hozzá az a bizonyos plusz. Sokakat ismerek, akik precízen, betéve ismerik az alapszabályokat, de képtelenek azokat összefüggésbe hozni a való világgal, tehát a könyvük is élettelen lesz.

Idő és pénz

A tehetség azért adatott, hogy mindenki találja meg a helyét az életben. Nincs olyan amerikai forgatókönyvírói tankönyv, amely ne mondaná ki azt az alapigazságot, hogy ne pénzért írj, hanem azért, mert van valami, amit szeretnél megosztani a többiekkel, van egy olyan történeted, amely filmen mesélhető el a leghatásosabban. Ez a szakma sem a pénzről szól, mint ahogy az orvosi sem. A pénz nem más, mint valamiféle „jutalom” a jól végzett munka után.

Különben meg aki csak készen elfogadja a szabályokat, az úgysem megy velük semmire. Aki nem lát mögéjük, aki nem keres összefüggéseket közöttük, aki természetesnek veszi ezek meglétét, és úgy, ahogy vannak, elfogadja őket, az tévúton jár. Amiért nem szenvedünk meg, az nem lesz igazán a miénk: ez a forgatókönyvírásra is igaz. Semmi sincsen ingyen az életben. Iránymutatást lehet kapni, de ingyen nem adnak semmit, és a jó forgatókönyvért meg kell szenvednie az embernek. Kutatnia kell hozzá a szerzőnek, és kérdeznie, és vitatkoznia és elemeznie fáradhatatlanul. Ha nem hajt valami, csak a pénz szaga, akkor inkább keress más pályát magadnak (legyél például producer), mert a vége úgyis az lesz, hogy csalódottan távozol. Spórold meg ezt az időt.

Az önigazolás csapdája

Sokadjára: mint minden művészetnek, a filmírásnak is vannak szabályai. Amiket meg lehet tanulni. De úgy megbukni, hogy tanultunk róluk, sokkal nagyobb szégyen, mintha nem is ismerjük őket. Ha siker a film, akkor az író zsenijét dicséri, ha meg nem, akkor rá lehet fogni arra, hogy ő nem ismerte a szabályokat. Ezek előre gyártott magyarázatok a sikerre és a kudarcra, és a tanulást helyettesítik vele. Hárítás ez, menekülés a szakmai felelősség elől. A bukás oka mindig külső ok, míg a siker magyarázata mindig belső. Csak az alkotói énkép meg ne sérüljön!

Viszont ha sikerül felvértezned magad a szakma fegyvereivel, és van miről mesélned is, akkor rajta. Csak az mondja, hogy a fegyvere életlen, aki nem tudja használni. Az ilyen forgatókönyvírók az olyan emberekhez hasonlatosak, akik elindulnak a megvilágosodás felé vezető úton, de megijednek önmaguktól, a változástól, és megtorpannak, majd meghátrálnak. Belőlük lesznek a kiábrándult, örök ezoterikusok. És ugyan mi a forgatókönyvírás is, ha nem önismeret! A dramaturgia fegyverei működnek, vannak, akik nem ilyen harcra termettek, de erőltetik, és persze kudarcot vallanak. Nem a fegyverekben van a hiba. Mások kezében ugyanazok hibátlanul működnek. De nem elég az ismeretük, használni kell tudni őket, és ennek megtanulása időbe telik. Ha sajnálod rá az időt, akkor nem erre születtél, ilyen egyszerű ez.

„Tudást szerezhetsz tanulással, kaphatsz tanítással, de bölcsességet csak megpróbáltatás és tapasztalás által nyerhetsz.”

Tóth Róbert

(folyt. köv.)