Az eddigiek alapján már kiderült, hogy a fókuszált írás a téma alapján szervezi egységbe a dramaturgiailag összetartozó jeleneteket. A többi eset inkább ennek a téma alapján szerveződő szekvenciának kiegészítése, kevésbé önálló szekvencia-alkotó.
Jelenleg a október 2006 havi bejegyzéseket böngészed.
Talán sablonosnak fogod találni a most következő felsorolást, ami az egyes szekvenciák jellemzői illeti, de hidd el, a nézőket ez nem fogja zavarni, sőt, örülni fognak neki, hogy egy történetet úgy mesélnek el nekik, ahogy azt kell.
Ha csak egyetlenegy dologról beszélhetnék a struktúrával kapcsolatban, az minden kétséget kizáróan a szekvenciális írás, pontosabban a 8 szekvencia elmélete és gyakorlata lenne.
Barátunk, a Thinking Writer, múlt héten is egy érdekes kérdésre válaszolt, ennek fordítása olvasható most itt.
Jobb híján még mindig a meglévő internetes tartalmat gyűjtögetjük. Nem érez valaki ellenállhatatlan vágyat a fordításra? Lenne mit.
Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja a művészfilm-közönségfilm felosztással kapcsolatban Menzel elmondta, hogy ő nem szereti ezt a különbségtételt. A legnagyobbak, Shakespeare, Mozart, Bach sosem akartak művészetet csinálni. Egyszerű, „kommersz” módon dolgoztak. Ami időtálló, azt nevezzük művészetnek. Menzel szerint a cél az, hogy annak, amit az ember csinál értéke legyen, és ebből a néző is kapjon valamit. „Ez nagyon nehéz. Ezért sokszor könnyebb művészetet csinálni, hisz ha valaki azt mondja, hogy művész, akkor azt többnyire el is hiszik.” Menzel kétféle alkotót ismer. Az egyik a mesélő, a másik pedig, aki önmagáról akar elmondani valamit. Ha ez utóbbi nem Tarkovszkij vagy Bergman, akkor viszont unalmas. A mesélő tanulja meg a mesterségét, és olyan természetességgel dolgozzon, ahogy a suszter a cipőt készíti.
Legutóbbi hozzászólások