augusztus 2006

Jelenleg a augusztus 2006 havi bejegyzéseket böngészed.

Add el, amit írsz!

Egy kétrészes írás a filmhu-ról. Egyik fele itt, másik meg itt.

Az aspiráns forgatókönyvíró álma: egy terem tele kollégákkal, akik maximálisan tisztában vannak a szakma zsargonjával. Már az első este repkednek az olyan kifejezések, mint felvonás-struktúra, plotting, jellemfejlődési ív, karakterközpontúság. És ez még csak a kezdet: a következő öt napban reggel 9-től éjfélig kizárólag arról folyik a diskurzus, hogy miképpen fejleszthetjük ötletünket profi forgatókönyvvé, és ami legalább ennyire fontos: hogyan adjuk el a kész művet.

Ha már Filmvilág, akkor itt van ez is.

– Mit tanultál külföldön?
– Londonban (a National Film and Television Schoolban) rendezést, Los Angelesben (a UCLA-n) pedig forgatókönyvírást. Az utóbbit különösen hasznosnak tartom, olyasfajta dolognak, amit érdemes és meg is lehet tanulni. Kell persze hozzá megfelelő érzék és jó képességek, de a legfontosabb mégis a kitartás és a gyakorlat. Legjobban az élsporthoz hasonlítható: hiába vannak az embernek jó adottságai, ha nincsen mögötte sok-sok évnyi munka. Eleinte persze én sem hittem benne – azt gondoltam, hogy a forgatókönyvírást nem lehet tanítani, mert vagy lélekből jön, vagy sehogyan. Utána átestem a ló másik oldalára, és szentírásnak tekintettem a tankönyveket: centire pontosan helyeztem el a plot pointokat a munkáimban. Persze ez sem megoldás, mert jó dolog ugyan a mankó, de tudni kell nélküle járni. Ha valaki elolvas tizenöt, dramaturgiával foglalkozó szakkönyvet, és megpróbál szigorúan azok szerint írni, annak általában borzalmas lesz az eredménye.

Aranykor

Hihetetlen, miket talál az ember, ha keres.

– Nem örültem a forgatókönyvírói tanfolyam ilyenforma meghirdetésének – mondja Nemeskürty István, a tanfolyam vezetője. – A „kalandorok kíméljenek” és a „magas jutalom ellenében” típusú hirdetések társaságában keresni a jelentkezőket nem a szájam íze szerint való volt, de engedtem a filmgyári illetékesek demokratikus érzelmű többségének, és így kapott országos nyilvánosságot a felhívás. Cserébe mi meg kaptunk néhány rosszmájú viccet, szurkálódós glosszát, ugyancsak országos nyilvánosság előtt. De ez a legkevesebb. Amiért nem helyeseltem ezt a megoldást: hogy nem kallódó tehetségeket akartunk fellelni, hanem olyan írástudókat kerestünk, akiknek van affinitásuk a filmhez, s ez a vonzalmuk feltehetően biztos alapon nyugszik. Kár felajzani sok tucat embert, s azután ajtót mutatni nekik. Előző tanfolyamainkhoz – ez a mostani, az 1979–81 közötti már a harmadik – (tehát: 1966–67-ben és 1976–78-ban) kiadókon, szerkesztőségeken, egyetemeken és házon belül kerestünk hallgatókat. Remélem, végül is ez a tanfolyam sem lesz eredménytelenebb, mint a többi, márpedig ha átfutunk a korábban végzettek névsorán, csaknem mindenkinek van valamilyen formában köze a filmhez. De évi húsz magyar film nem tud eltartani főhivatású forgatókönyvírókat.

Tolvaj-para

Minden forgatókönyvíró retteg attól, hogy egy nagyhatalmú producer majd álnok módon kisemmizi, ellopja az ötletét, a sztoriját, s a belőle készülő filmmel dollármilliókat kaszál, miközben ő a Jogi Segítségnyújtó Szolgálathoz jár.

Olvasd el a teljes bejegyzést »