A portrésorozat harmadik részében Köbli Norbert Hegedüs Bálinttal beszélgetett.

Sokfajta elmélet van, de Arisztotelész óta mindig ugyanarról van szó, minden elmélet egy irányba mutat: először is kell hogy legyen egy olyan hősöd, aki valamiért érdekes, be kell mutatni élete legfontosabb konfliktusát, érzékeltetni kell, hogy ez nem csak számomra, a nézőnek, hanem számára, a karakternek is a legfontosabb konfliktus, és aztán ezt a hőst össze kell törni diribarabokra, meg kell ölni a régi embert, fel kell építeni az új embert, az új világot, amiből a célját elérheti. A hősnek képviselnie kell egy olyan igazságot, ami a film üzenete lesz, amit nézőként haza tudok magammal vinni. Sok munkával, szakmai hozzáértéssel ehhez már hozzá lehet tenni a történetet. A szakmai rész nem más, mint bizonyos keretek betartása. A néző bizonyos keretek között hajlandó befogadni a történetet. Ha ezeket a kereteket átléped – és át lehet lépni -, akkor ingoványos talajra tévedsz, és akkor egyáltalán nem biztos, hogy a néző hajlandó érzelmileg veled tartani a történetben.

Beszámoló a Filmíró Napok második rendezvényéről.

A Filmíró Napok első kiadásában a hazai televíziós sorozatokat analizálták, ezúttal a játékfilmes forgatókönyvírás volt terítéken. Az idén alakult Magyar Nemzeti Filmalap pályáztatási folyamatában a forgatókönyvek minősége az elsődleges szempont, ez alapján születnek a döntések a filmtervek támogatásáról. A beszélgetés résztvevői a következő kérdésekre keresték a választ: Hogyan alakul a megváltozott filmtámogatási rendszerben a forgatókönyv szerepe? Milyen szempontok szerint választja ki a MNF a könyveket, treatmenteket és szinopszisokat, és mi a fejlesztés menete? Jobbak lesznek-e a forgatókönyvek, és jobbak lesznek-e a filmek? Megmarad-e a magyar film sokszínűsége? Milyen történetekre van ma szükség Magyarországon?

Itt olvashatjátok a Filmhu beszámolóját a Filmíró Napok beszélgetéssorozat első napjáról.

November 23-án délután a Csodák Palotája előadóterme teljesen megtelt. Ekkora érdeklődés némileg szokatlan volt, ugyanis ha korábban, ugyanezen a helyen filmes beszélgetést tartottak, az érdeklődők számát két kezemen meg tudtam számolni. Úgy látszik, a téma ezúttal szó szerint megmozgatta a tömegeket: a magyar televíziós forgatókönyvírásról beszélgettek a meghívott vendégek, akiknek természetesen a közönség is feltehetett kérdéseket.

Hosszú szünet után újra összegyűlünk. Mindenkit szeretettel várunk jövő csütörtökön, azaz december 1-jén, este 8 órától az Ibolya Presszó galériáján!

UPDATE: Ez alkalommal Kolozsi László előadását hallgathatjuk meg, melynek címe Az arisztotelészi poétika értelmezése Hollywoodban. Köszönjük!

2011 őszén ismét a forgatókönyvírásra irányítjuk a fókuszt – a Fade In elindítja a Filmíró Napok programsorozatot, a Millenáris és a Nemzeti Filmalap együttműködésével. A fórum első panelbeszélgetésén bemutatjuk a magyar sorozatírás legfontosabb szereplőit.

Olvasd el a teljes bejegyzést! »

Portrésorozatának második részében Köbli Norbert Tasnádi Istvánnal beszélgetett.

Olyan szinten megszoktam, hogy stresszhelyzetben, folyamatos nyomásban kell dolgoznom, hogy ha egyedül vagyok, magammal, nyugalom van, időm van, akkor előbb le kell higgadnom, hogy egyáltalán írni tudjak. Ez abból is fakad, hogy olyan munkákban vettem részt, mint a Feketeország, amikor például elmentünk egy táborba, egész nap dolgoztunk, előbb külön-külön – a színészek is, én is -, aztán mindenki megmutatta, mire jutott. Ez egy olyan éles helyzet, ahol nincs idő tökölődni, meg kell mutatni a félkészt, a rosszat. Ezt szoktam meg, úgyhogy ezeket a kockázatos helyzeteket szívesebben bevállalom, és nem kotlok addig a szövegen, amíg nem érzem 110 százalékosnak.

2011. októberében újra indul a Fade In gyakorlati forgatókönyvíró kurzusa. A 6 egész szombatot felölelő intenzív tanfolyam elvégzése nem csupán kezdő és gyakorló filmírók, de a filmkészítés bármely területén boldogulni kívánó szakemberek, kritikusok, vagy akár laikus mozibolondok számára is hasznos, hiszen a modern filmes és televíziós történetmesélés eszközrendszere kerül terítékre.

Olvasd el a teljes bejegyzést! »

Rendre fel sem merül, hogy a forgatókönyvírás tartalmi részében is rendszeresen, programszerűen fejlesztheti, képezheti magát az író: abban, hogy mit ír, nem pedig csak abban, hogy hogyan. A szakkönyvek csak a fejlesztés lépcsőfokaként térnek ki az anyagra, s ekkor is végső soron a dramaturgia és a zsáner formai szabályainak kezelését tárgyalják. A többi pedig ötletesség, fantázia és tapasztalat kérdése, na meg research, research, research!

Olvasd el a teljes bejegyzést! »

Köbli Norbert interjúját Lovas Balázzsal itt olvashatjátok teljes terjedelmében.

Van egy füzetem nagyjából ötven filmre való ötlettel. Amikor kora huszonévesen kezdtem a szakmát, az volt a legnagyobb bajom, hogy sehogy nem találtam ötletet. Ahogy átléptem a harmincon, rájöttem, hogy mindenhol, mindenben ott van az ötlet, könnyű rábukkanni a drámára, ha nyitott szemmel jár az ember. Aztán általában azt az ötletet, azt az érdekes karaktert fejlesztem tovább, amelyikre az alkotótársaimtól a legjobb visszajelzést kapom. Például a Vércsoportot nem kezdtem volna el, ha Zsombornak nem csillan fel a szeme az ötlet hallatán. Praktikus szempont, hogy az ötlet megvalósítható legyen. Olyan – magyar szinten is – low-budgetnek számító sztorikat próbálok írni mostanában, amiket akár állami segítség nélkül is le lehet forgatni.

Véget ért az éQuinoxe egyhetes tanműhelye. Itt olvashatjátok az interjút James V. Hart forgatókönyvíróval

filmhu: Önt Hollywoodban amolyan mese-specialistának tartják. Zavarja a beskatulyázás?

James V. Hart: Szeretem a meséket. Mindegyik forgatókönyvemben van valami fantasy elem – a Hook óta legalábbis. A Hook ötlete a fiamtól származik, akkor még kicsi volt, először rajta keresztül pillantottam be ebbe a mesevilágba. Azóta írtam komolyabb forgatókönyveket is, de a mesék, a kalandok végigkísérték a karrieremet. Legutóbbi filmem, az August Rush a komoly és a mese között van valahol félúton: tündérmese tündérek nélkül. Szerintem a mesék – akármilyen kalandosak is – a mi világunkról szólnak, nagyon sokat elárulnak rólunk. A Drakula is egyfajta mese – már ha az ember hisz a vámpírokban.

Ellen Winn Wendl elnökasszonnyal

filmhu: Az éQuinoxe idén 10 éves. Annak idején honnan jött a workshop ötlete?

Ellen Winn Wendl: A Columbia Picturesnél dolgoztam mint director of development, és láttam, hogy Németországban nagyon rosszul bánnak az írókkal. Mindenkire odafigyelnek – rendezőre, producerre, a színészekre –, kivéve az írókra. Pedig, ahogy Jim Hart mondja, addig senkinek nincs munkája, amíg az író meg nem írja a forgatókönyvet. Tíz éve ún. szalonokkal, felolvasásokkal, beszélgetésekkel indult el az éQuinoxe, aztán jöttek a workshopok.

…valamint két magyar résztvevővel, Dési András Györggyel és Keményffy Tamással.

filmhu: Milyen tanárok foglalkoztak veletek?

Dési András György: Nekem egy norvég színházrendező, egy ír filmíró-színész, egy ausztrál fesztiváligazgató és egy hollywoodi forgatókönyvíró jutott. Más-más világból, más-más háttérrel érkeztek, sokféle szempontot hoztak magukkal. Ezek az emberek profik, nagyon nagy figyelemmel voltak irántunk, szerették, értették a könyvünket. Mindennap egy délelőtti és egy délutáni foglalkozáson vettünk részt két budapesti hotelben.

Keményffy Tamás: A workshopon tanácsadóknak (advisors) hívják a tanárokat. Összehangoltan dolgoztak; maguk között is egyeztették, hogy melyikük mit mondott nekünk, vagy hogy melyik tanácsadó mit hallott tőlünk.

Szerinted?

Kinek adnád az idei év legjobb adaptált forgatókönyvéért járó Oscar-t?


A szavazás állása

Loading ... Loading ...

Legutóbbi hozzászólások

  • Kárász: Én nem akarok művészfilmet írni. Olyan filmet akarok...
  • crunkst: azért támogatják a “kommerszfilmeket” ,...
  • 1noob: @Kárász: Hát igen, mégsem a forgatókönyv a döntő,...
  • Kárász: Bár a rendezvény a forgatókönyvíróknak szólt, a...
  • 1noob: A filmhun illedelmesen kihagytak pár apróságot....
  • 1noob: A politikát félretéve ez mind szép és jó, csak kár,...
  • Estevez: (következésképp nincs magyar sci-fi) De van :)
  • crunkst: az utóbbi két évben ketten kerültek börtönbe akik...
  • vitapartner: Samtelen. A “vicces” az, hogy nem tudod,...
  • Samtelen: A “vicces” csak az, hogy amíg sokan arról...
  • termonukleáris reakció: Tudja vki, hogy kihirdették-e már az...
  • pipec: Nekem az a fő bajom az ilyen okosságokkal, hogy nemcsak a...

Közösség

Filmírás.hu on Facebook

Hirdetések